Stipkovits Erika a Személyiségfejlesztő Akadémia igazgatója, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szakíró, előadó a II. Pozitív Pedagógia és Nevelés Konferencián. Vele beszélgettük.
Milyen témájú előadást hallhatunk tőled a II. Pozitív Pedagógia és Nevelés Konferencián november 13-án?
Az előadásom címe Szeretetre éhezve – veszélyek és esélyek a kamaszkorban. Milyen a kamasz? Meggondolatlan, nagyszájú, szemtelen, nyílt, túl őszinte, aktív és életteli? Csendes, visszahúzódó, szorongó, önbizalomhiányos, zárkózott és lusta? Ahány család, annyi válasz – nem csoda, hogy a serdülőkorral kapcsolatban annyi bizonytalanság van bennünk. Amikor gyermekünk tizenéves lesz, általában csak saját kamaszkori emlékeinkre, baráti jó tanácsokra vagy legrosszabb esetben az igen elterjedt tévhitekre támaszkodunk.
Az előadás abban segít, hogy – szülőként, pedagógusként vagy kamaszként – felismerjük és helyükön kezeljük e tévhiteket.
Saját terápiás eseteim és a kutatások felhasználásával bemutatom, hogyan érjük el, hogy a serdülőkor ne viharos, mindannyiunk számára megterhelő, „túlélendő” időszak legyen, hanem lehetőség. Lehetőség egymás és önmagunk jobb megismerésére – hiszen gyerekeink viselkedésükkel tükröt tartanak elénk –, és lehetőség arra, hogy átélhessük azt a mély, szeretetteli kapcsolatot, amelyre mindannyian, szülők és kamaszok is, valójában annyira vágyunk, éhezünk.
Talán segít, ha tudjuk, hogy bármennyit változott is a világ, a nevelés eredménye, ez esetben a kamaszkor kimenetele, a felnőttek reakcióitól függ. Noha a kamasz egyszerre gyerek és felnőtt, és megbomlik az addigi egyensúly, a serdülő minden határt feszeget, minden türelmet próbára tesz, ennek ellenére a felnőttvilág jelzései fognak rá hatni.
Nem titok, hogy ehhez sok-sok türelem kell. Türelem, önismeret, kellő önkritika, azaz rengeteg munka. És nem kamasz gyerekünkön kell „dolgoznunk”, hanem – mindannyiunk érdekében – saját magunkon! Ahhoz, hogy a kamasszal is jó kapcsolatban maradjunk, elérhető szülőként jelen kell lennünk az életében. Ez a folyamat pedig a felnőtt számára is a tanulás, a fejlődés és az alkalmazkodás időszaka – a család dinamikájának változása mellett, hiszen a család egy szerves egész, amely ilyenkor változáson megy keresztül.
Miben látod a pandémia alatti és utáni helyzet legnagyobb kihívását?
A pandémia időszakában mindnyájan megmérettetünk, de lehetőséget is kaptunk a fejlődésre. A kínaiak kettős írásjellel jelölik a krízist: esély és a veszély. Esélyt jelent az, hogy újfajta készségekre volt/van szükségünk, hogy az élet folytatható legyen tovább: nagyfokú rugalmasságra, fokozott felelősségvállalásra, szabálytartásra, folyamatos újratervezésre, összefogásra, az emberi élet iránti alázatra. Nem volt könnyű 0-24 órában együtt élni egymással, gyerekeinkkel, az otthoni munkavégzés, a digitális oktatás körülményeinek megteremtése, a kevesebb jövedelemből élés, a fogyasztási szokásaink átírása, több belső munka, kevesebb külső zaj… Ám lelkileg szükségünk volt rá, hiszen pszichológiai értelemben a szimbolikus halál régóta köztünk él, amikor csak túlélünk, vegetálunk, és nem azt az életet éljük, amire képesek vagyunk, amihez tehetségünk van, és amiben jól érezzük magunkat. Amikor mindent a pénz, az érdek ural, és amikor gyakran gyűlölködünk, bántjuk egymást.
A pandémia alatt felértékelődött az egészség, az összefogás, a segítségnyújtás, a felelősségvállalás, a hála. S bízom abban, hogy képesek leszünk hosszú távra elhagyni a lelket őrlő felesleges dolgokat: a rohanást, a mértéktelen fogyasztást, a felesleges vásárlásra áldozott időt, panaszkodást, az egymás bántását, ehelyett alkotunk, nagyobb megbecsülés mellett dolgozunk és segítjük egymást.
Mit gondolsz a saját szakterületed hogyan segíthet azoknak az embereknek, akik elakadtak a pandémia alatt mentálisan?
Egyrészt több évtizedes tapasztalattal rendelkezem pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. A pszichoterápiás rendelőmben a pandémia alatt is végig dolgoztam, sok nehéz élethelyzettel találkoztam. Ám abban hiszek, hogy a fejlődés lehetősége, a veleszületett kreativitás mindenkiben ott van, amivel bárki közelebb kerülhet önmagához és másokhoz, rálelhet belső bölcsességére.
Másrészt az általam vezetett Személyiségfejlesztő Akadémia bármely diplomára épülő, hároméves személyiségfejlesztő képzésén olyan szakembereket képzünk, akik segíteni tudják klienseiket az életkori vagy a rendkívüli kríziseik megoldásában. Már a képzés alatt – amely 80%-ban élményalapú, azaz gyakorlati feladatokkal tanít - lehetősége van a hallgatóknak arra, hogy szakmai gyakorlataik keretén belül, ingyenes érzelmi intelligencia foglalkozásokat tartsanak, ezzel segítve a résztvevők mindennapjait. Valljuk, hogy nem létezik egyetlen helyes, bevált magatartás, egy jó életviteli módszer, amelynek követésével gondjaink hamar megoldódnak, és a siker azonnal garantált, a fejlődés egy folyamat eredménye.
Milyen reményed, üzeneted van a jövőre? Miről fogunk konferenciát tartani 2022 novemberében?
Ha a kamasz témájú előadásomra gondolok, akkor a legfőbb üzenetem: A legrosszabb, amit mi felnőttek a serdülőkkel tehetünk, ha magukra hagyjuk őket. Fontos, hogy a szülő legyen a kamasz „pótprefrontális kérge”. S a kamaszkor nem független a serdülő élettörténetétől, a megjelenő problémák már korábban alapozódnak.
Ha a távolabbi jövőbe nézek, legfontosabbnak a családi kapcsolatokat tartom (erről szól a korábbi összes könyvem), s ebben az önismeret szerepét. A hozzánk közel állók – gyerekek, szülők, nagyszülők, testvérek, férj, feleség vagy társ – és önmagunk elfogadásával ugyanis mi, együtt tehetünk legnagyobb értékeinkért, a kapcsolatainkért. A két hét múlva megjelenő legújabb könyvem (MI, EGYÜTT – a családi kapcsolatok pszichológiája) is ebben nyújt segítséget. Hiszem, hogy személyiségünk fejlődésének eredményeként valami új jön létre: eddig ismeretlen önmagunk, - s az ehhez szükséges bölcsességet, pozitív energiát, erőt mindenki magában hordozza.
AZ INGYENES ONLINE KONFERENCIÁRA IDE KATTINTVA LEHET REGISZTRÁLNI.
