Szeretettel adjuk köre Bezzeg Andrea írását, akinek a meséit megtalálhatjátok a Boldogságóra kézikönyvekben is.
Szeptember van. Kis emberkék érkeznek. Először lépik át az óvoda kapuját…
Mi vár itt rám? Mi lesz itt velem? Minden olyan nagy és én olyan kicsike vagyok…
Anya, apa! Ne hagyjatok itt!
Nem akarok itt aludni!
Milyen sok játék!
Szia! Téged ismerlek, leszel a barátom?
Mesevilág.
Hívjuk meg őket, hogy együtt nyithassuk ki a kapuját!
Vegyük fel a hétmérföldes csizmát, és induljunk útnak. Tegyünk a tarisznyánkba hamuban sült pogácsát útravalónak, töltsük meg szívünket minden földi jóval és engedjük az érzelmeket megélni. Mennyi kérdés, gondolat kavaroghat egy kicsiny gyermek fejében. Bizonytalan számukra ez az új világ. Ha egy kisgyermek óvodába lép, nemcsak az ő élete, de az egész család addigi helyzete megváltozik. Érdemes a gyermekeknek mindenképpen beszélni az óvodáról. Nem mindegy azonban, hogy mit mondunk szülőként. Fontos, hogy ne ijesszük el a gyermeket, ne keltsünk benne félelmet, ne riasszuk el, ne szőjünk téves „meséket”.Talán sírva jön be a csoportba, de pillanatok alatt megnyugszik, mert a háttér bástyája ott van mögötte, ami nem más, mint a család. Mi pedagógusok pedig még jobban segítjük őt abban, hogy az óvodában eltöltött pillanatai örömökben gazdagok legyenek. Közösen a szülőkkel együttműködve lépkedünk a lépcsőn, összekapaszkodva, egymást kiegészítve.
Oly sok szempárt látok reggelente, gyermekét és felnőttét egyaránt.
Féltő, óvó, könnyes, vidám, huncut, kacsintó, dühös, álmos, nevetős – hogy csak egy párat említsek. Érzelmek gyöngysora ez, amely hullámzó és színes is egyben.
Hálás vagyok a szülőknek, mert partnerek. Pedagógusként nagyon jó ezt megélni.
Látni, ahogy nehéz számukra az elválás, de engedik önmagukat átadva ennek a pillanatnak, …együtt rezgünk, közösen sodródunk ebben, egy szép kikötő felé.
A bizalmon alapuló elengedés egyik legfontosabb feladata, hogy felnőttként higgyem el, hogy jó lesz a gyermeknek. Ha ő ezt érzi, akkor mindenkinek sokkal könnyedebb a beszoktatás időszaka. Ha a szülő magabiztosságot sugároz a gyermek felé, akkor könnyedebb az elválás. Hősök ők is és a gyermekek is. Mint a mesében.
A csoportszobában mindenkihez van egy kedves szó, egy ölelés, egy óvó és védelmező érintés, egy mosoly egy nyugtató szó. Életre kelnek a bábok, megszólal egy dallam, mesefelhőn ülve mondókázunk és énekelünk. Szívünk ritmusra dobog.
Együtt.
Létrehozunk egy belső –külső nyugodt világot. Láthatatlan kis fonalat emlegetünk, amely ott van a szülő és a gyermek között. Rajzolunk képeket anyáról, apáról, többször átöleljük őket, nyugalmat sugárzunk. Hullámzik az érzelem. Sírás, nevetés, hol hangosabb, hol csendesebb.
Mosolyognak, felszabadultság érzését látom, dúdolnak velem. Csodálatos pillanat ez. Szeretem megélni. Megható élmény minden nap, felejthetetlen pillanatok számomra. Milyen jó érzés az elfogadás, a hit a gyermekben, a megbízok benned gondolata.
Ha a gyermek szeretve, biztatva van, pozitív gondolatokkal töltöttük meg a kis tarisznyáját, akkor megnyugszik.
Ha szabályok között él, biztonságot érez.
Ha megtapasztalja a következetességet, tudni fogja az ok-okozatokat, s válaszokat kap a miértekre.
Nem hallom, hogy „zaj” van, csak figyelek. Mindenkihez más a kulcs más a szó más az érintés. Pillekönnyű vagyok és néha oly nehéznek érzem magam. Szeretném, hogy jól érezzék magukat, hogy mosolyogva térjenek haza, hogy megnyugodjon a kis lelkük és, hogy nap, mint nap élményekkel gazdagodjanak.
CSIGA OVI
Kertek alján kis csiga elindult az oviba,
virág úton érkezett, olykor néha elesett.
Kis házába belebújt, még a szél is odafújt
színes falevél esőt, édes illatú levegőt.
Elillant a félelem, kinézett egy éjjelen.
S mikor a nap újra ébredt, szebben szólt a cinke ének.
Kertek alján kis csiga bátran indult oviba.
Kíváncsi volt fűre, fára, csodálatos víg világra.
Hívta őt a tücsök, hangya, moha között kicsi gomba.
Mosolygott és tudta már, itt minden nap csoda vár.
