Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, a Boldogságóra Szakmai Napok állandó előadója. Mindennapjaink legégetőbb kérdéseiről kérdeztem.
Család- pszichoterapeutaként van-e olyan speciális probléma, amivel kifejezetten a koronavírus okozta pszichés válság miatt jelentkeznek nálad páciensek, családok? Mit gondolsz van-e egyáltalán ilyen típusú „mennyiségi nyomás” most a szakembereken?
Magam is tapasztalom, és a szupervízióba járó kollégiám is arról számolnak be, hogy egyre több család keres és kér segítséget. Ez részben a vírus kapcsán felborult életünknek tudható be - részben egy pár éve megindult folyamat tovább erősödése. A vírushelyzet mindannyiunkat kihívások elé állít. Olyan helyzet, amire egy családnak sincs forgatókönyve, azaz kész megoldási eszköztára. Így elvész a biztonságérzetünk, tanácstalanok és tehetetlenek vagyunk. Ennek a feszültsége az összezártságban egymáson csattan.
Ráadásul nem állnak rendelkezésre a korábban használt „kijáratok" - munkatársak, hobbi, barátok, amelyek a feszültségek egy jó részét segítettek lecsendesíteni. Most minden a családnak jut. Ez a legjobb kapcsolatot, a legharmonikusabb családot is megterheli.
A felfokozott feszültségben mintha minden érzelem kapna egy hatszoros szorzót.
A pozitív gesztusok életmentőek, a negatív érzelmek - harag, indulat, keserűség, aggodalom - kétségbeejtőek tudnak lenni.
Szakemberként a pozitív gondolkodás fontosságának hírvivője vagy. Ha valaki még sohasem hallott ennek a szakmai hátteréről, a szakmai megalapozottságáról, akkor hogyan győznéd meg a hatékonyságáról?
Például azzal, hogy nem akarom meggyőzni.
A pozitív lélektan a „kell"-eket „lehet”-ekre cseréli.
Nem valahogyan KELL látni a világot, hanem sokféleképp lehet. Nem valahogyan KELL jól élni, hanem sokféleképpen lehet. A kérdés, hogy hogyan érdemes, mely látásmód segít az alkalmazkodásban, erősíti a kapcsolatokat, visz közel az építő, gazdagító élményekhez. Mindannyian vágyunk jó érzésekre: saját magunkat jónak megélni, hálát érezni, boldognak lenni, megélni az összetartozást, összhangot.
A jó hír, hogy saját életünk aktív alakítójaként ezeket nem másoktól érdemes várnunk, hanem mi magunk tehetünk az előidézésükért, megkeresésükért, észrevevésükért, meglátásukért, átélésükért, megismétlődésükért.
Mit hozhat ez a gondolkodás akkor ha szülő vagy ha pedagógus vagy? Jelenthet ez bármilyen valós változást a hétköznapokban?
A saját világunkat mi alkotjuk meg. Mi válogatunk az észlelt dolgokból, mi adunk jelentést élményeinknek, tapasztalatainknak. Ahogyan a magunk számára értelmezzük a világot, benne szülői, pedagógusi, házastársi szerepünket, önerősítő módon, önbeteljesítő programként működik. Mesterem, Rátay Csaba gyakran mondta: „akkor látod meg a jót, ha feltételezed!" - vagyis akkor észlelünk másoktól jószándékot, ha keressük bennük.
Ha így állunk családtagjainkhoz, munkatársainkhoz, tanítványainkhoz, könnyebb lesz találkoznunk szerethető arcukkal.
Ha valaki szeretne elmélyedni a pozitív pszichológia világában hol kezdje? Esetleg milyen szakirodalmat olvasson, milyen előadást hallgasson meg? Van kedvenced ezen a területen?
Szerencsére egyre több a magyarul is hozzáférhető, erőforrásközpontú lélektani irodalom. Pál Feri írásaiból szinte sugárzik az a hozzáállás, amit az úgynevezett pozitív pszichológia is magáénak tekint. Bagdy Emőke tudományos alapossággal járja körül, például Hogyan lehetnénk boldogabbak? című kötetében a jó érzéseinkhez vezető utakat. Szondy Máté könyveiben meggyőzően ír a megbocsájtásról, a nehézségekkel való megküzdésről és a boldogság érvényes forrásairól. Virginia Satir, Sonja Lyubomirsky, Csíkszentmihályi Mihály és az irányzatalapító Martin Seligman művei is elérhetőek, és töltekezni lehet belőlük. Én egyébként a legszívesebben szépirodalmat, például a cseh írók fanyar humorral átszőtt, a megküzdés anekdotikus lehetőségeit felvonultató írásait olvasom szívesen: Hasek, Hrabal, Skvoreczky műveit.
A pszichológia talán az egyik leggyorsabban fejlődő tudományág, amelynek ráadásul konkrét hatása is lehet a mindennapjainkra. Mit gondolsz hol tart majd ez a tudomány 50 év múlva. Lehet, hogy egy egészen más társadalomban nem lesznek már érvényesek a ma igazságai?
Egészen biztos vagyok benne - ha csak a lélektan eddigi történetét nézzük, látjuk, hogyan hat kölcsönösen egymásra a pszichológia és a társadalom fejlődése. A pszichoanalízis beszédtémává tett addig tabuként kezelt dolgokat, aztán a világháború borzalmai megtermékenyítőleg hatottak a szociálpszichológiai kutatásokra. Azt is tapasztaljuk, hogy a „nagy megállapítások" leginkább az adott korszak adott kulturális közegében érvényesek. A lélektannak a klienseinknek tanácsolt rugalmassággal szükséges követnie életmódunk változásait - különben lemond arról, hogy érvényes válaszai lehessenek. Saját szakterületemen: a nemi, párkapcsolati és családi szerepek újragondolásának korát éljük - az erről folytatott párbeszéd a pszichológusok felelőssége is.
Ha bővebben olvasnál Kozma-Vízkeleti Dániel munkásságáról, kattints IDE!
