Minden, amit a pozitív pedagógiáról, a pozitív nevelésről érdemes tudni.
Hatékony önfejlesztés, napjaink aktuális kérdései a pedagógia szemszögéből.

„A legfontosabb, hogy érezzék, nem maradtak egyedül”

L. Ritók Nóra Az Igazgyöngy Alapítvány szakmai vezetője előadásában A szegénység egészséget amortizáló hatásairól fog beszélni a II. Pozitív Pedagógia és Nevelés Konferencián. Erről osztja meg most gondolatait velünk néhány mondatban.

A Positive Education hazai aspektusai

Dr. Ladnai Attiláné neveléstudományi kutató is tart előadást a II. Pozitív Pedagógia és Nevelés Konferencián november 13-án. Vele beszélgettünk.

„Mesehallgatás közben láthatatlanul épül a közösség”

Bajzáth Mária neveléstudományi bölcsész-kutató, tanító, tanár, aki mesét is mond nekünk a november 13-i konferenciánkon.

Gratulálunk a hónap boldogságórás csoportjainak

A Boldogságóra program a beküldött munkák alapján hónapról-hónapra megosztja másokkal is a legjobbnak tartott munkákat. Itt vannak a hála gyakorlását bemutató alkotások.

Gratulálunk a hónap boldogságórás pedagógusainak

A Boldogságóra program csapata – a beküldött munkák alapján – a tanév első hónapjában is megválasztotta a hónap pedagógusait.

Reményteljes optimizmus

Optimizmus vagy pesszimizmus? Jogosan merülhet fel a kérdés bennünk arra vonatkozólag, hogy minden élethelyzetben optimistának kell lennünk vagy netán a túlzott derűlátás révén akár el is távolodhatunk a valóságtól? A kognitív torzításoktól mentes, realitásalapú gondolkodás épp annyira lényeges akárcsak a derűlátás képessége. Ilyen megközelítésben, mindkettőnek van előnye és hátránya, az adott helyzet, kontextus dönti el, hogy épp melyik a helyes irányultság. Doltea Enikő írása.

Elhunyt Csíkszentmihályi Mihály

A tudós Facebook oldalán jelentették be a szomorú hírt, hogy október 20-án elhunyt Csíkszentmihályi Mihály világhírű magyar–amerikai pszichológus, a flow-elmélet megalkotója. A kutató 87 éves volt, utolsó napjait otthonában, családja körében töltötte. A Széchenyi-díjas magyar-amerikai pszichológus, a Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, az MTA külső tagja.

„Szívügyem az iskola”

Az Encsencs – Penészlek – Nyírvasvári Általános Iskola igazgatónőjének levelét közöljük a Boldogságóra programmal kapcsolatos tapasztalatairól.

„Játszani is engedd”

Jó pár évvel ezelőtt, még egy gimnáziumi kollégám mondta az óráimra, hogy csupán fafaragó szakköröket tartok tanítás helyett. Azóta is ért már mástól is ilyen kritika, ami arra vonatkozott, hogy ha játékos elemeket is beemelek a tanóráimba, akkor valójában nem végzek komoly munkát. Nem nagyon foglalkoztatnak ezek a kritikák, hiszen a kutatási eredmények mellett leginkább a tantárgyam tanulására motivált gyerekek véleménye a mérvadó számomra.

Hogyan maradjunk lelkileg és érzelmileg is egyensúlyban?

Az elhúzódó járványhelyzet komoly mentálhigiénés kihívás elé állította az emberiséget. Talán még soha nem volt akkora szükségünk a pozitív pszichológia eszközeire, mint manapság. Talán még soha nem volt annyira nehéz megőrizni a mentális egészségünket, mint most. Sajnos kijelenthető, hogy 2020 és 2021 a lelki megpróbáltatások évei szülőknek, pedagógusoknak és gyermekeknek egyaránt. A Jobb Veled a Világ Alapítvány immár második alkalommal rendezi meg a Pozitív Pedagógia és Nevelés Konferenciát, amely neves szakemberek segítségével válaszol az adott év legnagyobb kihívásaira.

Hogyan fejlesszük a gyerekekben az optimizmust?

Október az optimizmus gyakorlása a Boldogságóra programban. Természetesen nemcsak ezért és nemcsak ebben a hónapban érdemes beszélni arról, hogy miért fontos az optimista hozzáállás az életünkhöz, miért kell törekednünk arra, hogy a gyerekek figyelmét minél fiatalabb korban ráirányítsuk ennek előnyeire. Ha valaki megérzi, hogy mit ad neki ez a szemlélet, és ez minél fiatalabb korban történik, akkor képes lesz beépíteni az életébe és annak hosszútávon a részévé tenni.

„Ez egy fantasztikus befektetés!”

Ildikó Horváthová a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskolában tanít tíz éve. A fő tárgyai a pszichológia, pedagógia, a professzionális kommunikáció illetve az egészségügyi etika. Ildikó egészségügyi dolgozó volt, fizikoterapeutaként és nővérként is dolgozott. Arról beszélgettünk vele, hogyan talált rá a Boldogságóra programra, majd pedig a Pozitív Pedagógia Campusra, amelynek most is hallgatója.

Hogyan vidd be a hálát az osztályterembe vagy a családba?

Szeptember a hála gyakorlása hónapja a Boldogságóra programban.
A hála az egyik legerősebb boldogságfokozó technika, amely képes semlegesíteni a negatív érzéseket és kapcsolatban áll a lelkünk és a testünk egészségével. Íme néhány tipp, hogyan vidd be a hálát a családodba vagy az osztályterembe?

Ismét közel 1500-an együtt

A Boldog Iskola és Boldog Óvoda pályázat idén is nagy érdeklődés mellett, komoly eredményekkel zárult.
A Jobb Veled a Világ Alapítvány évről-évre pályázatot ír ki oktatási intézmények számára a Boldog Óvoda vagy Boldog Iskola cím elnyerésére. Így volt ez idén is, amikor ismét, közel 1500 óvoda vagy iskola nyilvánította ki szándékát arról, hogy ehhez a közösséghez akar tartozni.

Hogyan változtatja meg az online tér az emberi viselkedést?

Mary Aiken pszichológus, előadó, a cyberpszichológia professzora. Az INTERPOL vagy FBI embereinek tart továbbképzéseket, az EUROPOL tudományos tanácsadója. Fő szakterülete a cyberbűnözés, cyberzaklatás, a gyerekek online védelme. Az ő könyvét ajánlja most nekünk Galambosiné Honfi Anita pedagógus.

Szülőként, vagy pedagógusként
szeretnél tenni a  gyerekek mentális
egészségének
megőrzéséért?

Mask Group 4@2x

Iratkozz fel hírlevelünkre, és kérd ingyenes kiadványunkat / minikurzusunkat!

Group 534@2x