Gyökerek és szárnyak

Desmond és Mpho Tutu: A megbocsájtás könyve

2021.06.22 09.35 Írta: Galambosiné Honfi Anita
megbocsátás
nyári könyvajánló
pozitív nevelés
pozitív pedagógia

Folytatjuk nyári könyvajánló sorozatunkat. Galambosiné Honfi Anita magyar-ének szakos általános iskolai és középiskolai tanár ajánl most nekünk nyári olvasmányt.

Desmond Tutu, az egyik legismertebb dél-afrikai emberi jogi aktivista 1984-ben Nobel-békedíjat kapott az apartheid megdöntésében való részvételéért. 1931-ben a dél-afrikai Klerksdorp városában született, teológiai tanulmányokat folytatott, majd ő lett az első fekete anglikán érsek mind Fokvárosban, mind Johannesburgban.

Amikor 1994-ben megtartották Dél-Afrika első, faji megkülönböztetések nélküli választásait, és Nelson Mandelát a nemzet első fekete elnökévé választották, Mandela Tutut nevezte ki az Igazság és Megbékélési Bizottság (Truth & Reconciliation Commission) elnökévé. Az emberi jogi munkájában Tutu célja „egy demokratikus, igazságos és faji megkülönböztetés nélküli társadalom” volt, amelynek megvalósításáért teljesítendő követeléseket fogalmazott meg, úgy mint egyenlő polgári jogokat mindenkinek, közös oktatási rendszert, és a deportálások megszüntetését. A Nobel-díjon kívül Tutu számos díjat kapott, többek között a Pacem in Terris díjat, a John T. Walker püspökről elnevezett Tiszteletbeli Humanitárius Szolgálat díját, a Lincoln Vezetői Díjat, és a Gandhi Békedíjat. Desmond Tutu nem hagyott fel az utazással, hirdeti az emberi jogok ügyét és minden ember egyenlőségét mind Dél-Afrikában, mind nemzetközileg.

Idézet a szerzőtől:

A megbocsájtás nem valamilyen megfoghatatlan, eszményi dolog, hanem nagyon is valóságos. A gyógyulás és a megbékélés nem varázsigék, nem törlik el a rajtunk ejtett sebek valódiságát. Megbocsájtani nem azt jelenti, hogy úgy teszünk, mintha meg sem történt volna, ami megtörtént. A gyógyulás nem borít fátylat a sérülésre. A gyógyulás és a megbékélés inkább őszinte számvetést kíván.

Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a szívükben haragot hordozó emberek, mint Bagdy Emőke könyvéből is tudjuk, „gyűlöletmolekulákkal” betegítik meg magukat, s ha be is látjuk a harag káros hatásait, és meg is szabadulnánk tőle, azt is tudjuk, hogy a megbocsátás nehéz, hosszantartó folyamat. Van, hogy újra és újra próbálkozni kell vele. De azt biztosan állíthatjuk, hogy létkérdés, ha egészségesek és boldogok szeretnénk lenni, meg kell tanulnunk megbocsátani.

A könyvben konkrét feladatokat, meditációk pontos leírását olvashatjuk, mely segíti a felkészülést az órákra, ugyanakkor személyes életünkben is nagy segítségünkre lehet. A megbocsájtás meditációt már diákjaimmal is kipróbáltuk, s hatalmas hatással volt ránk, igazi meglepetést okozva, hiszen meditáció közben olyan dolgokat is megtudtunk magukról, melyet nem sejtettünk előtte. A könyv magával ragad, elgondolkodtat, megnyugtat. Ajánlom szíves figyelmetekbe.

(Casparus Kiadó 2014.)

Szülőként, vagy pedagógusként
szeretnél tenni a  gyerekek mentális
egészségének
megőrzéséért?

Mask Group 4@2x

Iratkozz fel hírlevelünkre, és kérd ingyenes kiadványunkat / minikurzusunkat!

Group 534@2x