Az értékelés, fegyelmezés dilemmái
Iskolás éveim közül volt néhány, melyre nem szívesen gondolok vissza. Nem tűrne nyomdafestéket, ha leírnám, hogy hogy bántak velünk. Az én korosztályom életében ez nem volt ritka. Ma már sokkal inkább figyelünk a gyermeki lélekre, nagyon is fontos szerepet kap a megerősítés és dicséret oktatásunkban, nevelésünkben.
Hiszen ki ne vágyna arra, hogy megdicsérjék a munkáját? Ki ne szeretné, hogy elismerjék a teljesítményét, külső és belső értékeit?
Mindannyian vágyunk a pozitív megerősítésekre. Mi felnőttek ugyanúgy, mint gyermekeink, tanítványaink. Szükségünk van a tanult sikerességre, erős önbizalomra, pozitív önértékelésre, rezilienciára, mert tudjuk ezeken az erős alapokon áll majd jó teljesítményünk, s életünk sikere. Gondolhatnánk akkor, hogy elég lesz gyermekünknek elmondani, hogy ügyes, okos, szépen és jól teljesít. Biztosítani arról, hogy tudjuk, bármire képes, és ezzel kész is a recept. Sajnos azonban ez nem ilyen egyszerű. Mint látni fogjuk, az sem egyértelmű, hogy ha dicsérünk, az gyermekünk számára valóban pozitív üzenet. És persze mi van akkor, ha rosszat tesz, ha alul teljesít, ha munkája éppen nem dicsérhető. Tudjuk jól, a gyermekeknek szükségük van keretekre, és ha feszegetik a korlátokat mégis mit tegyünk?
Nézzük az iskolai elméletet röviden.
Pedagógiai alapképzés témája az értékelés hármas csoportosítása.
Diagnosztikus, formatív és szummatív értékelés. A pedagógiai gyakorlatban ezek a különbségtételek összességében csupán a dolgozatok felölelt tananyagmennyiségét szimbolizálják. Egy diagnosztizáló, év eleji mérésben az előző év tananyaga, a formatívban mondjuk egy-két lecke, vagy leckerész, míg a szummatívnál egy téma, vagy tanév tananyagának esszenciája sűrűsödik kérdések formájában.
A pontozás, érdemjeggyel való értékelés érdekeltté teszi a diákot abban, hogy saját teljesítményéről hamis képet mutasson. A tanulót nem az érdekli, hogy milyen a valós tudása, hol áll a tanulási folyamatban, hanem csupán egy célja van, jó eredményt elérni. Aronson írja, hogy a szigorú büntetés, esetünkben szidalmazás, ha nem tanul valaki, vagy a rossz jegyek, pontok adása, gyakran eredményez behódolást, de internalizálódást nagyon ritkán.
Célunk belső igénnyé tenni a tudásvágyat.
Vigyáznunk kell persze a másik véglettel is. Csupán annyi jutalmat kell ígérnünk, amennyi elég ahhoz, hogy ösztönözze a tanulót a feladat megoldására. Csak így sikerül lehetővé tennünk, hogy élvezze magát a folyamatot.
Koncentrálnunk kell emellett arra is, hogy olyan célokat tűzzünk ki, melyek elérése megfelelő erőfeszítést igényel, ám belátható a diákok számára, hogy a cél elérhető.
Fontos kérdés az is, hogy mihez viszonyítjuk diákunk teljesítményét. Viszonyíthatunk a követelményekhez, a tanulócsoport többi tagjához vagy a tanuló korábbi teljesítményéhez is. És el is érkeztünk a fejlesztő értékeléshez. „ A fejlesztő értékelés a tanulók fejlődésének, tudásának gyakori, interaktív módon történő értékelését jelenti, amelynek célja a tanulói igények meghatározása és a nevelés-oktatás azokhoz történő igazítása.”idézet forrása
Ha kimondjuk: értékelés, óhatatlanul a gyerekek tudására gondolunk először, arra, hogy miben jó és miben kell fejlődnie. Ki merjük mondani, hogy ennél fontosabb, hogy gyermekünk mit gondol magáról, milyen a kudarctűrő képessége, hogyan fogadja a kihívásokat és csalódásokat, s végül milyen célokat tűz ki maga elé, s ezeket hogyan valósítja meg?
Vannak alapvetések. Nézzük a kommunikációnkat, ha gond van. Dr. Lea Waters a következő fegyelmezési stílusokat nevezi meg:
- másik központú rávezetés, mikor segítünk átgondolni gyermekünk viselkedésének következményeit, másokra gyakorolt hatását,
- csalódás kifejezése, mikor kifejezzük viselkedése miatti csalódásunkat,
- erőérvényesítő fegyelmezéskor az anyagi erőforrások megvonásával, szobafogsággal, kiabálással, fizikai büntetéssel akarunk eredményt elérni, végül a
- a szeretetmegvonás, mikor elzárkózunk gyermekünk elől, nem állunk szóba vele, hátat fordítunk neki.
Az utóbbi kettő célja, hogy a gyermek szenvedjen, s ebből tanuljon. Ne tegyük!
És soha ne őt magát bíráljuk, mindig csak a cselekedetét.
Közöljük is vele, ő jobb, mint az a dolog, amivel épp elégedetlenek vagyunk.
Mindig hallgassuk meg, fogadjuk el a fájdalmát, bánatát, ezt soha ne kicsinyelljük le. A Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyv szerzői pontokba szedve sorolják mit tegyünk és mit ne.
„Ahelyett, hogy fél füllel figyelünk csak oda, biztosítsuk őket teljes figyelmünkről. Kérdések és tanácsok helyett használjuk az együttérzést kifejező szócskákat. Ahelyett, hogy elutasítjuk az érzését, adjunk nevet neki.”
A gyermekeknek is tudniuk kell mit várunk tőlük, és miért. Ismerniük kell tettük következményeit, másokra gyakorolt hatását. Soha ne jellemét bíráljuk, csak a cselekedeteit.
Beszéljük meg, hogyan teheti jóvá hibáját.
Engedjük, hogy a gyermek megtapasztalja helytelen viselkedése következményeit. Akár helyesen cselekszik, akár hibázik, személyiségfejlődése szempontjából kulcsfontosságú a tekintélyszemélyek reakciója.
Én a munkámban jó ideje követem ezeket az elveket. Azt gondolnánk egyszerű. Hát nem az. A büntetésre szocializált világunkban kollégák, szülők, sőt gyerekek is elvárják a büntetést, beírást, és nehezen fogadják el a jóvátétel intézményét.
Azt hihetnénk, amikor dicsérünk, ha ügyes és okos volt gyermekünk, az egyszerű. Ki kell ábrándítanom kedves olvasóim. Semmivel sem könnyebb a helyzet akkor sem. Dr. Lea Waters erről is részletesen ír. A dicséret, véleménye szerint, a gyerekek teljesítményére, energiaszintjére, a megdicsért cselekvés használatának gyakoriságára is hat, s lényeges szerepe van az optimizmus és reziliencia kialakulásában is. Fontos gondolata: „A dicséret legerőteljesebb hozadéka a szemlélet, melyet kialakít.”
Hogyan is dicsérjünk jól?
Az általános dicséret csupán elnagyolt pozitív visszajelzés. Azt mondjuk: ügyes vagy, azonban nem nevezzük meg mi is az, amiben ügyes a gyermek. Nem fejleszti az erősségeket, mert nem tudja hogyan, illetve mit is ismételjen meg, mi volt a tevékenységében a jó.
A nyitott személetmód kialakulását a teljesítmény dicsérete fejleszti leginkább. Az erőfeszítésére, a befektetett munkára vonatkozó dicséret hatékony eszköz. Azonban itt is résen kell lennünk. Vannak ugyanis gyerekek, akik azt gondolják, az okosnak nem kell sok befektetett munka a jó eredményhez, szerintük a befektetett energia és a teljesítmény fordítottan arányos. Ha az ő erőfeszítéseiket dicsérjük, számukra ez kicsit sem pozitív. Érdekes az is, hogy viszgálatokból kiderül, a személynek szóló dicséret, a jellem elismerése csak az erkölcsi fejlődésre hat pozitívan, a teljesítményt hátráltatja.
Jobb, ha erősségközpontú dicséretet használunk.
Kombináljuk az erőssége használatának dicséretét az elért eredmény, a cselekedet említésével. Ahelyett, hogy azt mondjuk: ügyes voltál a meccsen, mondjuk azt: Kitartó és szorgalmas vagy az edzéseken ( erősség), ezért gyönyörű gólokat lőttél a meccsen (cselekedet), meglett a munkád eredménye (teljesítmény). És persze ha hozzátesszük, nem hibázhatunk: Büszke vagyok rád!
Felhasznált irodalom:
http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/Tantervelmlet_s_a_pedaggiai_rtkels_alapjai/912_a_tanuli_rtkels_mdszerei_tpusai.html ( 2021. 06. 02.)
BÁRDOSSY Ildikó, DUDÁS Margit: A tanulás tervezése és értékelése Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2009.Budapest p:118.
https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412b2/2013-0002_modszertani_kezikonyv_a_pedagogia_szakos_tanari_kepzeshez/MP/smpjsb3g.scorm
(2021. 06. 02.)
http://okt.ektf.hu/data/szlahorek/file/kezek/02_terv_ert/1021a_fejleszt_rtkels_fogalma.html
(2021. 06. 02.)
Dr. Lea Waters: Fókuszban az erősségek Ursus Libris 2017.
Faber-Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje Reneszánsz Könyvkiadó Bp. 2013.
