A gyermekkori kortárscsoporton belüli barátságok minősége, egyfajta előrejelzői a felnőttkori mentális, pszichés és szociális fejlődésnek.
Az univerzum egyik legnagyobb ajándéka a gyermekkori barátság, hiszen több kutatás is bizonyítja, hogy az a felnőtt, akinek erős érzelmi kötődésen alapuló kapcsolatai voltak egykoron, sokkal sikeresebb lesz a későbbi személyes, valamint szakmai kapcsolataikban.
Már gyerekkorban is alapszükségletünk, hogy jól érezzük magunkat, elfogadjanak és minél pozitívabb kapcsolatokat tudjunk kialakítani azoknak a közösségeknek a tagjaival, melyeknek részesei vagyunk.Ez az az időszak, amikor fokozatosan megtanuljuk azt, hogy társas helyzetekben, hogyan nyílvánuljunk meg, ekkor kezdjük felismerni és megérteni mások érzelmeit és egyben ráeszmélni, hogy milyen hatással vagyunk környezetünkre.Társak között fejlődik érzelmi és szociális tudatosságunk foka, hiszen minél inkább fel tudjuk ismerni saját és mások érzelmeit, minél jobban rá tudunk hangolódni másokra, annál könnyebb lesz kapcsolódni egymáshoz.
A család képezi azt az elsőleges szocializációs közeget, amely a társas – emocionális készségek kialakulásának alapját meghatározza, hiszen a korán szerzett tapasztalatok, családi minták, egyfajta lenyomatként jelentkeznek későbbi életünk során.Az érzelmi biztonságon és szereteten alapuló nevelési modell, hozzájárul a felnőttkori mentális és pszichés jóllét meglétéhez.Azonban a családi minták mellett, az iskola is hasonlóképpen, mint másodlagos szocializációs közeg, meghatározója a gyermeki jóllétnek, hiszen az otthoni biztonságos keretek közül kikerülve, minden gyermek először szembesül azzal, hogy hol a helye egy idegen közösségen belül, lehetősége nyílik arra, hogy kipróbálja egyéni képességeit és ugyanakkor megértse a szabályok betartásának lényegességét.A társakkal való érintkezés során tanul meg másokhoz alkalmazkodni, de itt alakul ki identítása és énképe is.Az egészséges személyiség és énkép fejlődése a kortársakkal való kapcsolatokból származó visszajelzésekből alakul ki, ahol szerepet kap a saját és mások érzelmeinek helyes felismerésének, szabályozásának és kifejezésének képessége is.
Milyen mértékben befolyásolják a kortárscsoportokon belül átélt tapasztalatok, élmények az önértékelést és a későbbi szocializációs készségek alakulását? –
merül fel a kérdés, ha kutatások és szociometriai vizsgálatok eredményeit elemezzük.
Az iskolai környezetben elért státusz illetve baráti kapcsolatokon belül megélt elfogadás – elutasítás élmények átélése, egyfajta megalapozói a későbbi önértékelésnek, de a siker és kudarc előrejelzői is. Különösen kiemelkedő jelentőséggel bír a csoporton belüli elutasítottság élménye is, amely gyakoribb jelenség a szorongó és zárkózott gyerekek esetében, akiknek nehezebb kapcsolatot kialakítani környezetükkel.Ők azok, akik későbbi életük során az érzelmi önkontroll hiányosságaival szembesülhetnek, nehezen tudnak kapcsolatokat létesíteni és egyfajta elszigeteltség jellemző felnőttkori énjükre, amelynek gyökerei a már gyeremekkorban jelenlevő alacsony önértékelésben keresendő. Éppen ezért is ...
Barátnak és elfogadva lenni jó... bár mint mindennek, a társas kapcsolatok optimalizálódásának, elmélyülésének is van egyfajta folyamatai, ami a kialakulásukat illeti. Bár a korai életkorban leginkább az egocentrikus, egyirányú, valamilyen egyéni szükségletet kielegítő gyermekkori kapcsolatokról beszélhetünk, a kor előrehaladtával egyre inkább megjelenik a másik szempontjának is a figyelembe vétele, de az alkalmazkodás és az együttműködésre való hajlam is. Serdülőkorban az intimitás és a kölcsönösség érzése mellett egyre inkább megjelennek az olyan akár proszociálisnak nevezhető érzelmek és viszonyulási formák is, mint a nagylelkűség, az együttműködés, segítőkészség, amelyeket egyfajta szocializációs erősségekként is számon tarthatunk.Talán ez az a korszak, amikor olyan kapcsolatok, barátságok alakulnak, amelyeknek alapja a közös érdeklődési kör, a mély bizalom, szimpátia, együttérzés és a kölcsönösség.
De mi az a proszociális viselkedés ? Talán érzelmi érettség ? Társas felelősségtudat ? Empátiás készség ? Érzelmi és társas erősségek sorozata ? Felelősségteljes viselkedés ?
Jól csak a szívével lát az ember.Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan.
– fejtette ki Antoine de Saint–Exupéry A kis herceg” című könyvében.
Mindaz, amit képesek vagyunk látni a szívünkön keresztül, empátiás készségünk meghatározója ami egyben egyfajta önreflexív képesség is. Mindezeknek a gyökere a gyerekkorban keresendő, hiszen a proszociális viselkedés és gondolkodásmód egy olyan készség meglétét jelzi, amelynek során egy személy olyan viselkedésmódot tanusít, amellyel valakinek a javát szolgálja, úgy, hogy az nem hoz neki közvetlen hasznot. Talán a serdülőkori barátságok azok, melyek meghatározói ennek a viselkedésformának ?! Talán ez az az időszak, amikor elkezdünk egymásra odafigyelni, amikor képessé válunk bensőséges kapcsolatok kialakítására, amelyek mintái, lenyomatai, meghatározzák a felnőttkori szocializációs folyamatokat, de egyben érzelmi életünket is.
Feldmár Andrást idézve
Azért, ami két ember között történik, mindketten felelősek. A jóért, a rosszért is.
azaz úgy gyermekkorban, mint felnőttként, felelősek vagyunk egymás jólétéért, éppen ezért már korán meg kell tanulnunk odafigyelni egymásra, kompromisszumokat kötni a kölcsönös jó érdekében, de legfőképpen elfogadni egymást, hiszen barátnak lenni jó.
