Október az optimizmus gyakorlása a Boldogságóra programban. Természetesen nemcsak ezért és nemcsak ebben a hónapban érdemes beszélni arról, hogy miért fontos az optimista hozzáállás az életünkhöz, miért kell törekednünk arra, hogy a gyerekek figyelmét minél fiatalabb korban ráirányítsuk ennek előnyeire. Ha valaki megérzi, hogy mit ad neki ez a szemlélet, és ez minél fiatalabb korban történik, akkor képes lesz beépíteni az életébe és annak hosszútávon a részévé tenni.
Optimisták bizakodnak és arra fókuszálnak, hogy a jó dolgokra, illetve azok bekövetkeztének lehetőségére fókuszálnak. A pszichológiában az optimizmus olyan hiedelmek és tulajdonságok összességét jelenti, amelyek segítenek az egyénnek az élet pozitív aspektusaira reflektálni a negatívak helyett.
Az optimizmus valójában a dolgok érzékeléséről szól.
Arról, hogy akár ugyanazt a dolgot hogyan tudjuk más szemszögből nézni, mint azok, akik pesszimistán gondolkodnak. Különösen jól mutatja a két szemléletmód közötti különbséget egy-egy krízishelyzet megközelítése, lehet az egy válás vagy egy elrontott vizsga vagy egy meg nem kapott állás. A tény nem változik, csak a hozzáállás. Az optimista szemléletű felnőtt vagy gyerek ebben a helyzetben azt keresi, hogy mi az, amit ebből a helyzetből tanulhat, mi az, amit ez a helyzet lehetőségként tartogat számára. Talán egy jobb állást? Egy új vizsgalehetőséget, új tudásanyag elsajátítását, vagy csak valamit, amit mindezekben a helyetekben kipróbálhatunk, megtanulhatunk magunkról.
Az optimizmus lényegében egy gondolkodásmód, amelynek lényege, hogy úgy alakítsuk a gondolatainkat, hogy pozitívan tudjuk kezelni a problémákat.
Martin Seligman az optimizmus modelljét a „tanult tehetetlenség" híres fogalmából származtatta. Azok az emberek, akik a kudarcot, vagy a stresszes életeseményeket személyes hiányosságoknak tekintik, azok pesszimisták. Az optimizmus, mint Seligman kifejtette, az a kognitív képesség, hogy az emberek megértsék a jelenlegi helyzetet, úgy ahogy van, és dolgozzanak azon, hogy a változó dolgokat javukra fordítsák. (Buchanan és Seligman, 1995).
Rengeteg bizonyíték támasztja alá az optimizmus szerepét a mentális egészség, és jóllét előmozdításában. Bármilyen pszichológiai állapotban, amely negatív gondolkodással és elviselhetetlen szorongással jár, helye lehet az optimista szemléletmódnak. Ilyen állapotok lehetnek például a szülés utáni depresszió, a gyász, iskolai erőszak vagy bármely olyan események, amelyek tartós szorongást idéznek elő.
Miért fejlesszük a gyerekekben az optimizmust?
Mert nem lehet elég korán kezdeni. A gyermekkori csalódás és reménytelenség ráadásul elég gyakori, és így segíthetünk a gyerekeknek leküzdeni a negatív gondolatokat.
Gondoljunk csak bele, egy kisgyerek onnan, hogy óvodába kerül, hányszor találkozik olyan helyzettel, ami szorongással jár. A beszoktatástól az iskolakezdésen át egészen a kamaszkorig. Az optimista gondolkodású gyereknek jobb a tanulmányi eredménye, jobban teljesít nemcsak a tanórán, de azon kívül is, és vélhetően jobb lesz az általános egészségi állapota is, hiszen a szorongás nem terheli meg a szervezetét.
Hogyan csináljuk?
Szülőként és pedagógusként minden az empátiával kezdődik. Azok a gyermekek, akik úgy érzik, hogy otthon és az iskolában is meghallgatják őket, általában tudatos és empatikus egyénekké válnak. Soha ne kicsinyeljük le a gyermek problémáit. Nincsenek lényegtelen dolgok, olyanok, amiket nem érdemes megvizsgálni vagy nem érdemes róla beszélni. Ha a gyerekek azt látják, hogy mi odafigyelünk rájuk, megértjük a problémáikat és együtt érzünk velük, akkor ők maguk is ezt a magatartást fogják követni.
A szorongásos helyzetekben ne hagyjuk magukra a gyerekeket!
Biztosítsuk őket arról, hogy megértjük a problémáikat, hogy „én is éppen így éreztem, amikor ez velem történt”.
Egy-egy kudarc esetén mutassuk meg a gyerekeknek, hogy nem az eredmény a legfontosabb. Seligman hangsúlyozta, hogy a pozitív gondolkodók mindig inkább a folyamatra összpontosítanak, mint az eredményekre. Például a gyermekek ösztönzése arra, hogy részt vegyenek a tevékenységekben anélkül, hogy aggódniuk kellene amiatt, hogy ki nyer és ki veszít, nagyszerű üzenet ennek ápolására. Azok a szülők, akik értékelik a gyermekek erőfeszítéseit, sikeresen nevelnek olyan gyerekeket, akik hisznek magukban, és soha nem hagyják abba a próbálkozást.
Nagyon jól működik az is, ha akár az iskolában, akár a családban régi történeteket mesélünk a gyerekeknek, amelyek mind arról szólnak, hogy a családban már voltak nagyon hasonló nehézségek, hasonló helyzetek és abból őseink így és így jöttek ki. Ha nekik sikerült, nekünk is sikerülni fog.
A gyerekekre nagy hatással vannak ezek a történetek, előszeretettel mesélik el másoknak is: az én dédnagypapám harcolt a világháborúban, az én dédnagymamám ápoló volt a fronton….Ezekről a történetekről érdemes beszélni az iskolában is, akár családfakészítés kapcsán vagy a családban, amikor csak lehetőségünk adódik erre. A gyerekek imádni fogják!
