Jennifer Senior író, a New York Magazin szerkesztője azt kutatja előadásában, hogy vajon miért ilyen szorongással teli érzés szülőnek lenni? Meglátása szerint szerepe lehet ebben annak, hogy a modern, középosztálybeli szülők célja, - hogy boldog gyerekeket neveljenek - annyira megfoghatatlan.
Mikor megszületett, akkor egyetlen könyv volt, ami a gyermekneveléssel foglalkozott, Benjamin Spock a "Csecsemő- és gyermekgondozás" című könyve. Haláláig majdnem 50 millió példányban adták el. Ma, amikor egy hatéves gyermek anyjaként besétál egy könyvesboltba, már azt látja, hogy egészen elképesztő a választék ezen a területen.
Találhatunk útmutatót arra, hogy hogyan neveljük környezettudatosan, gluténmentesen vagy betegségmentesen gyermekünket. Útmutatókat találunk a kétnyelvű gyermekneveléshez, akkor is, ha csak egy nyelven beszéltek otthon. De vannak könyvek arról, hogy hogyan neveljünk pénzügyi zsenit, tudományos érdeklődésű gyereket, vagy egy jógit.
Ezek mind jó szándékú könyvek és biztosan jó néhány remek könyv is van köztük.
A közös pánikunk nagy, cukorkaszínű szobrát látom, és kíváncsivá tesz, miért kapcsolódik a gyermekneveléshez ennyi gyötrődés, és ekkora zűrzavar? Miért vagyunk ennyire összezavarodva az egyetlen olyan dologgal kapcsolatban, amiben az ember évezredek óta sikeres volt?
A válság erős szónak tűnhet, de az adatok alátámasztják. Ami azt illeti, pontosan ezzel a névvel, A szülőség, mint válság jött ki 1957-ben egy tanulmány, és az azóta eltelt 50 évben, rengeteg dolgozat látott napvilágot, melyek jól dokumentálják a szülői gyötrődést.
A szülőket több stressz éri, mint azokat, akiknek nincs gyermeke. Kevésbé elégedettek a házasságukkal és több tanulmány foglalkozott azzal, hogy érzik magukat a szülők, mikor a gyermekeikkel vannak, és a válaszok szerint nem túl jól. "Jobb együtt lenni a barátainkkal, mint a hitvesünkkel, ami jobb mint együtt lenni más rokonainkkal, ami jobb mint együtt lenni távolabbi ismerőseinkkel ami jobb mint együtt lenni szüleinkkel, ami jobb mint együtt lenni a gyermekünkkel.” Jennifer három éven át vizsgálta, min alapszanak ezek az adatok, és nem a gyerekekkel van a probléma. Azt találta, hogy a probléma a nevelésben van: nem értjük miről kéne szólni a nevelésnek. A „szülő", mint szó csak 1970-től lett a köznyelv része. Az anyai és apai szerepek megváltoztak. A gyermekeink szerepei is megváltoztak. Mindannyian próbálunk vadul improvizálni, mert ez egy olyan helyzet, amihez nincs kész forgatókönyvünk. Az improvizálással nincs gond, ha mondjuk jazz-t akarunk játszani, a nevelésnél viszont válságérzetet kelt.
Hogy jutottunk idáig?
Nem is olyan rég, a gyerekek dolgoztak: főleg a családi farmokon, de gyárakban, malmokban, bányákban is. Gazdasági eszköznek tekintettük őket. Később rájöttünk, hogy a gyerekeknek is vannak jogaik, betiltottuk a gyerekmunkát, nagyobb figyelmet fordítottunk az oktatásra, így az iskola lett a gyerekek új munkahelye. Emiatt azonban a szülő szerepe zavarosabb lett. A régi rend, bár nem volt különösebben etikus, de kölcsönösségen alapult. Mi elláttuk őket élelemmel, ruhával, otthonnal, és erkölcsi tanácsokkal, cserébe ők elláttak jövedelemmel. Mikor megtiltották a dolgoztatásukat, a nevelés gazdasági része megváltozott. A gyerekek, ahogyan azt egy brilliáns, de teljesen szívtelen szociológus mondta: „gazdaságilag értéktelenné, de érzelmileg felbecsülhetetlenné váltak."
Már nem ők dolgoztak értünk, hanem mi kezdtünk értük dolgozni, mivel pár évtized alatt világossá vált: ha azt szeretnénk, hogy sikeresek legyenek, az iskola nem elég. A rengeteg házi feladat lett a gyerekek új munkája, ami persze nekünk is munka, mert nekünk kell ellenőriznünk. Talán könnyebb lenne a szülőknek az új szerepeikben, ha tudnák, mire készítsék fel gyermekeiket. Ez is egy olyan dolog, ami a modern nevelést annyira zavarossá teszi. A világ olyan gyorsan változik, hogy lehetetlen megmondani, mit kellene tanítani nekik. Mivel nem tudjuk megjósolni a jövőt, jó szülőkként megpróbáljuk minden lehetséges jövőre felkészíteni gyermekeinket, remélve, hogy erőfeszítéseink kifizetődnek majd. Próbáljuk megtanítani, hogyan legyenek pénzügyileg képzettek, tudományközpontúak, környezettudatosak, gluténmentesen élők…
Épp elég nehéz tehát feltalálnunk magunkat újfajta anya- és apaszerepeinkben, de ha ez nem lenne elég ugyanígy megváltoztak a férj és feleség szerepei is, mivel napjainkban a nők többsége dolgozik.
Ebben a zavart korban, van egy cél, melyben minden szülő egyetérthet, függetlenül attól, hogy anyatigrisek, bohém mamák, kényeztető vagy távolságtartó szülők: a gyermekeink boldogsága a legfontosabb.
Ezt jelenti az, hogy gyermekeinket egy olyan korban neveljük, ahol gazdaságilag hasztalanok, de érzelmileg felbecsülhetetlen értékűek. Az ő önbecsülésük őrzői vagyunk. Az egyetlen mantra, amit soha egy szülő sem kérdőjelez meg:
"Csak annyit szeretnék, hogy a gyermekeim boldogak legyenek."
Erről és a szülővé válást válságként megélő nőkről és férfiakról, a nem létező forgatókönyvekről, az apai szerepek megváltozásáról és számos érdekes kérdésről szól ez az előadás, amelyet szívből ajánlunk minden szülőnek.
