Gyökerek és szárnyak

Nyári Könyvajánló: Sonja Lyubomirsky : Hogyan legyünk boldogok?

2021.08.02 08.06 Írta: Galambosiné Honfi Anita
nyári könyvajánló
pozitív gondolkodás
pozitív nevelés
pozitív pszichológia

Sonja Lyubomirsky orosz születésű, ma az Egyesült Államokban élő, a Kaliforniai Egyetem Riverside tagozatán tanító boldogságkutató szakember. A Stanford Egyetem PhD hallgatójaként kezdett a boldogságkutatással foglalkozni. Ő maga úgy fogalmaz, hogy a tudományterület, amit kutat azzal foglalkozik, hogy miért érdemes élni. Lyubomirsky 2008-ban jelentette meg nagy sikerű, „Hogyan legyünk boldogok? Életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben” című könyvét. Ezt ajánlja most Galambosiné Honfi Anita pedagógus.

Először is a Hogyan legyünk boldogok? főszereplője a tudomány, színészstábját pedig azok a boldogságfokozó stratégiák alkotják, amelyeket részben én, részben pedig más társadalomtudósok dolgoztak ki. ….Ha jól tudom, ez az első olyan könyv a boldogság mikéntjének témájáról, amelynek szerzője maga is kutatja, hogyan érhetnek el az emberek erősebb boldogság-érzést. Barátaim és munkatársaim már évek óta biztatnak, hogy írjam meg ezt a könyvet, de csak mostanában éreztem azt , hogy e tudományterület már elegendő szilárd és megdönthetetlen bizonyítékot vonultatott fel ahhoz, hogy értelmezzük és kézzelfogható javaslatokba fordítsuk át e tényeket. Ennek eredményeként a Hogyan legyünk boldogok? annyiban tér el a „Segíts magadon” típusú könyvektől, hogy ebben „lepároltan” mutatom be mindazt, amit a tudósok- velem együtt- felfedeztek empirikus vizsgálataik során.

Lyubomirsky boldogságdefiníciója így hangzik:

„A boldogság szóval én az öröm, a megelégedettség vagy a pozitív jóllét élményére utalok, amely együtt jár azzal az érzéssel, hogy az élet jó, értelmes és érdemes élni. A kutatók jobban szeretik a szubjektív jóllét kifejezést, mivel tudományosabban hangzik, és nem hordozza az évszázados történelmi, irodalmi és filozófiai hagyományok terhét”.

A szerző tudományos tényekkel támasztja alá a következő technikák hatékonyságát:

A 12 boldogságfokozó gyakorlat

  1. A hála kifejezése
  2. Az optimizmus gyakorlása
  3. A kényszeres gondolkodás (rágódás) és a társas összehasonlítgatás kerülése
  4. Jócselekedetek gyakorlása
  5. A kapcsolatok ápolása
  6. Olyan stratégiákat kidolgozása, amelyek segítségével megbirkózunk a ránk váró nehézségekkel
  7. Megbocsátás
  8. Áramlatélmény fokozása
  9. Apró örömök élvezete
  10. Elköteleződés céljaink mellett
  11. Vallásgyakorlás és spirituális élet
  12. Törődés a testünkkel (meditáció - testmozgás - cselekedjen úgy, mint a boldog emberek)

Nem csupán bizonyítja a technikák működőképességét, hanem számtalan gyakorlati tanácsot, életvezetési javaslatot tesz arra, hogyan is lépjünk a boldogság útjára. Lyubomirsky felhívja olvasója figyelmét arra, hogy egyrészt nem minden technika jó mindenkinek, és egyébként is képtelenség mindet alkalmazni. Ki kell választanunk a nekünk megfelelőt. A könyv alapvetés a jóllét elérésére törekvők számára.

Szülőként, vagy pedagógusként
szeretnél tenni a  gyerekek mentális
egészségének
megőrzéséért?

Mask Group 4@2x

Iratkozz fel hírlevelünkre, és kérd ingyenes kiadványunkat / minikurzusunkat!

Group 534@2x