Gratulálunk március hónap boldogságórás csoportjainak!

A Boldogságóra program szakmai csapata – a beküldött munkák alapján – minden hónapban megválasztja a hónap csoportjait. Március az apró örömök élvezetének hónapja volt, ebben a…

Duda Ernő: Mit és hogyan kellene tanulniuk a diákoknak? (ajánló)

Duda Ernő a Solvo Biotechnológiai Zrt. vezérigazgatója és alapítója. Előadása során olyan manapság égető kérdésekkel foglalkozik, mint a munkaerőpiac és a valós tudás megszerzésének módjai. Hozzáértését mi sem támasztja jobban alá, mint az a több mint húsz vállalkozás, amelynek alapításához ő is hozzájárult. A Szegedi Tudomány Egyetem címzetes docenseként pedig többek között vállalkozástant is tanít.

Bagdy Emőke: Pszichofitness gyermekeknek, szülőknek és nevelőknek

Nyári könyvajánlónk következő darabját Galambosiné Honfi Anita magyar-ének szakos általános iskolai és középiskolai tanár ajánlja.

Még kreatívabb szeretnél lenni? Sétálj!

Marily Oppezzo viselkedéséssel és tanulással foglalkozó tudós. Azt tanulmányozza, hogy a test mozgása milyen hatással van az elme mozgására. Amikor megpróbálunk új ötlettel előállni, mindannyiunknál előfordul, hogy elakadunk. Marily Oppezzo magatartás- és tanulás tudós kutatása szerint azonban a felkelés és a sétálás indítja be a kreativitásunkat. Szórakoztató, gyors beszélgetésében elmagyarázza, hogy a gyaloglás hogyan segíthet a lehető legtöbbet kihozni az ötletelésből.

KÖVES(S) boldogság!

Korábban már hírt adtunk a Facebook oldalunkon egy csodálatos kezdeményezésről, amelynek során Székesfehérváron számos csodálatos festett kőre bukkanhattak a város lakói két hölgy jóvoltából, akiknek a “Megtalálni, örülni, posztolni, újra szabadon bocsátani!” volt a mottója.

Amel Karboul: A globális tanulási válságról és arról, hogy mit tehetünk ellene

Dr. Amel Karboul hidakat épít a magán, az állami szektor és a civil társadalom között, hogy megoldja az oktatás mai globális kihívásait. Amel Karboul a felelős vezetők, csapatok és szervezetek új generációját táplálja és ösztönzi arra, hogy áttöréseket hozzanak létre gondolkodásukban, átalakítsák önmagukat, és az igazságos és fenntartható jövő felé törekedjenek.

Hogyan legyél jó pedagógus és boldog ember?

Amikor egy 18 éves ember elhatározza, hogy pedagógus lesz, el sem tudja képzelni, hogy milyen elképesztő nehézségekkel kell szembesülnie, amikor a főiskola vagy egyetem elvégzése után elindul a nagybetűs életben. Nekik (is) szedtük össze tanácsainkat arról, hogy lehet valaki hosszú távon jó pedagógus és boldog ember.

Miért van szükség a szeretetnyelvekre az oktatásban?

Fegyverneki Gergő középiskolai tanár, módszertani tréner, az első Pozitív Pedagógia és Nevelés Konferencia előadója. Ismerjétek meg gondolatait a szeretetnyelv alkalmazásáról az oktatásban!

„Minden konfliktus lehetőség arra, hogy közeledjünk vagy távolodjunk egymástól.”

Rambala Éva az erőszakmentes kommunikáció trénere Magyarországon és a világ számos országában is tart képzéseket az üzleti szektorban és szülőknek, pedagógusoknak egyaránt. Vele beszélgettünk.

Boldogságórák-kérdések, dilemmák és válaszok

A Boldogságóra program az egyik legsikeresebb élménypedagógiai program Magyarországon. Az erről készült legátfogóbb tanulmányt tesszük most közzé.

Szülőként, vagy pedagógusként
szeretnél tenni a  gyerekek mentális
egészségének
megőrzéséért?

Mask Group 4@2x

Iratkozz fel hírlevelünkre, és kérd ingyenes kiadványunkat / minikurzusunkat!

Group 534@2x