Shameem Akhtar író, szociális munkás, a tanári doktoriján dolgozik, és gyakran közreműködik fontos társadalmi kérdések tanulmányozásához kapcsolódó kutatásokban, tanulmányokban. A szociális szolgáltató szektor rangos szervezeteinek zászlaja alatt aktívan részt vesz a tanárok, a gyermekek, a nők és a társadalom más szegmenseinek képzésében az oktatás, az egészségügy, a megélhetés és a katasztrófavédelem területén.
Előadása a szabadságról szól.
Egy szoba, tele van fiúkkal. Egy alig kilenc- vagy tízéves leánygyermek a szoba közepén ül, könyvekkel körülvéve. Ő az egyetlen lány a fiúk között, és nem hiányoznak neki unokanővérei és a barátai, akik iskola helyett otthon vannak, mert ők nem tanulhatnak fiúk társaságában. Egyetlen működő lányiskola sincs a falujában.
Egy beludzs hagyományőrző törzsben született, ahol a nőknek és a lányoknak meg kell őrizniük tisztaságukat. Ő a legidősebb gyerek a családban, és a szülei arra számítottak, hogy kisfiuk lesz. Családjában az volt a szokás, hogy a lányokat otthon tartják. De a nagybátyja, aki egyetemet végzett, lehetőséget akart adni neki arra, hogy világot lásson, hogy a társadalom része lehessen. Szerencsére a leánynak olyan neve van, ami egyaránt lehet férfi- és női név is. Így esélyt látott arra, hogy megváltoztassa az unokahúga életútját.
Úgy döntött, hogy fiúként neveli fel.
Három hónapos korában a kislányból kisfiú lett. Fiúruhákba öltöztették. Megengedték neki, hogy kijárjon, és együtt tanulhatott a fiúkkal. Szabad és magabiztos. Megfigyel, észrevesz minden apró, mindennapos igazságtalanságot, amikkel a falujában élő nők és lányok szembesülnek.
A kislány befejezi a nyolcadik osztályt. Ez lesz a vége a taníttatásának, mert az egyetlen lehetőség arra, hogy középiskolában tanulhasson tovább öt kilométerre van. A fiúknak van biciklijük, ők szabadok. De a lány tudja, hogy az apja nem fogja engedni neki azt, hogy egyedül utazzon, még „fiúként" sem. Majd egy távoli rokon felajánlja, hogy a nyári szünetek alatt kilencedik és tizedik osztályos tanterv szerint tanítja. Így szerzi meg az érettségijét.
A lány, akiről mesélek önöknek, én vagyok, Shameem, aki most itt előadást tart.
Századokon keresztül harcoltak az emberek identitásukért, identitásuk nyújtott nekik szeretetet és kiváltságokat, nemzetet és etnikai hovatartozást. Másfelől ugyanakkor gyűlöletet és kitagadást is jelentett, szintén a nemzeti hovatartozásuk, identitásuk, fajtájuk, nemük és vallásuk miatt.
Az identitás meghatározza társadalmi helyzetünket, akárhol is élünk. Világszerte többmillió lány alapvető jogait megtagadják csak azért, mert nők. Ugyanez várt volna rá is, ha nem fiúként nevelkedik fel. Elszántan úgy döntött, hogy tovább tanul, hogy szabad legyen.
Még a főiskolára sem tudott könnyen bekerülni. Három napos éhségsztrájkba kezdett, hogy megkapja az engedélyt a főiskolára. Két évvel később, esélyt kapott arra, hogy állása legyen és közelebb kerüljön a szabadsághoz, mint valaha.
De a neheze még hátra volt: meg kellett mondanom apámnak.
Aznap éjjel minden holmiját összepakolta a táskába és azt kérte az édesapjától, hogyha bízik benne, akkor ébressze fel reggel és vigye ki a buszállomásra.
Ha nem így teszel, én megértem. Aztán elmentem aludni. Másnap reggel az apám ott állt mellettem, hogy kivigyen a buszmegállóba.
Megértette a szavak fontosságát. Megértette, hogyan hatnak a szavak a szívünkre, hogy milyen fontos szerepük van az életünkben.
„A Thardeepnél olyan Pakisztánt láttam, amit korábban nem ismertem, olyan országot, ami sokkal bonyolultabb, mint ahogy gondoltam. Addig azt hittem, nehéz életem van. De megláttam, mit élnek át a nők Pakisztán többi részén. Tényleg felnyitotta a szemem.”
„A lányok oktatása nélkül nem lesz világbéke, maradnak a gyerekházasságok, és a magas csecsemőhalandóság. Nem csökkenthető a gyermekágyas anyák halandósága sem. Ehhez folyamatosan és együttesen kell dolgoznunk. Én legalábbis teszem a dolgom, bár a cél nincs közel. Az út nem könnyű. De álmok lebegnek a szemem előtt, és most már nem fogok visszanézni.”
Megindító előadását szeretettel ajánljuk.
