Szakértői interjúk

Tudunk-e a szív szintjén kapcsolódni?

2021.06.10 06.16 Írta: PPNP
erőszakmentes kommunikáció
pozitív nevelés
pozitív pszichológia

Rambala Évával, az erőszakmentes kommunikáció magyarországi képviselőjével beszélgettünk a megváltozott világunkba való visszatérésről. Mire figyeljünk? Mit tanultunk? Merre tovább?

Mit gondol, menni fog nekünk a visszaállás? Minden olyan lesz, mint régen?

A világ a feje tetejére állt és idő kell ahhoz, hogy visszaszokjunk a régi életünkbe. Egy svéd kolléganőmtől hallottam, hogy a nyári szünet után legalább egy hónapjuk rámegy arra, hogy a gyerekeket visszaszoktassák az iskolába. Például arra, hogy az iskolában nem kütyüzünk és, hogy végighallgatjuk egymást. Ha ez a nyári szünet után is borzasztóan nehéz folyamat, akkor most másfél év kihagyás után el sem tudom képzelni, hogy ez hogy fog sikerülni. A kütyüzéshez való viszonyunk valószínűleg örökre megváltozott. Az egyik kollégámtól hallottam és nagyon tetszett, hogy valószínűleg ezután már pontosabban fogjuk tudni, hogy mi az a tudás, amit a kütyük segítségével könnyebben át tudunk adni, mint a frontális oktatással.

A kollégád szerint van olyan tudás, amit jobban át lehet adni a számítógépek segítségével?

Ez a szokásos „vedd elő a füzeted és könyved!” tanulási módszer egyre kevésbé marad a rendszerben ott ahol egyébként nem ez a leghatékonyabb. Én most például regisztráltam egy programra - az oroszomat szeretném erősíteni - és olyan izgalmasak voltak a feladatok, hogy ott felejtettem magam. Soha nem gondoltam volna, hogy amikor már nem is akarok olyan különösebben tanulni és izgalmas nyelvtani feladatokat kapok, akkor ott ragadok a képernyő előtt. Így saját tapasztalatomból tudom megerősíteni, hogy egy ilyen nyelvtani feladatlap elektronikus változatban szórakoztató is tud lenni.

erőszakmentes

Ez persze nem azt jelenti, hogy külső segítség nélkül ezt is meg tudom tanulni, de én abban bízom, hogy ez sokkal hamarabb integrálódni fog az iskolarendszerbe, mint amit korábban gondoltunk. És rá se merek gondolni arra, hogy ez hogyan fog hatni a már most is meglévő anyagi helyzettel kapcsolatos különbségekre. Mennyire fogja segíteni a már most is jobb helyzetben lévőket és hátrányosan érinteni azokat, akik nem engedhetik meg maguknak ezeket az okoseszközöket.

Mégis melyik korosztály esetében lehet ez valóban jól működő lehetőség az oktatásban?

Nem merek ellentmondani a main-stream pszichológiai irányzatoknak. Hallottam olyan kísérletről, ahol írástudatlan gyerekeknek random tableteket szétosztottak és a gyerekek megtanultak írni és olvasni. Úgy gondolom, hogy ha ezeket a kütyüket a helyén használjuk, nagyon sokat tudnak segíteni. Az, hogy ez hogyan hat az idegrendszerre és mi kell hozzá, ebbe én nem szeretnék belemenni, úgy gondolom, hogy ezt nem tudhatjuk. Amit viszont biztosan tudok, hogy nem helyettesíti az emberi kapcsolatokat. Hogyha mindenki kütyüzik a családban, akkor persze kereteket kell szabni, de nem arra fókuszálnék, hogy mit ne, hanem, hogy mit igen. Szülőként és pedagógusként tudok-e arra fókuszálni, hogy van-e érdemi kapcsolatunk, hányszor ér össze naponta a kettőnk lelke, tudunk e a szív szintjén kapcsolódni. Sokszor azt látom, hogy szülők, pedagógusok elvesznek abba, hogy „mit ne” és a fókusz átkerül arra, hogy ne kütyüzz, ahelyett, hogy tényleg találkozzunk.

Sok gyereket nagyon megviselt az elmúlt év. Voltak, akik elsősként alig jártak iskolába, másokkal ugyanez történt a felső tagozatban, de elmaradtak ballagások, évniytók, osztláykirándulások és folytathatnánk még...

Én inkább amiatt aggódom, hogy azok, akik tavaly 14 évesek voltak és azon a határon voltak, hogy kikerüljenek az iskolából, most már lassan betöltik a 16. évet már nem lesznek iskolakötelezettek. Így gyakorlatilag 14 éves korukban kiestek a rendszerből. Engem ez aggaszt leginkább. De sok pozitívuma is lett, hiszen nagyon sokan megtanulták, megtanultuk értékelni, hogy fizikailag találkozhatunk. Sok gyerektől hallottam, hogy ő már menne iskolába. Nagyon sok közösségben új értéke lesz annak, hogy találkozhatunk. Sok közösség pedig szétesett és nem tudom, hogy őket hogy lehet majd újra közösségé kovácsolni. De a családokban is komoly problémák vannak. A hivatalos rendőrségi statisztika szerint a családon belüli erőszak 65%kal nőtt az elmúlt időszakban. Nagyon sok gyerek nagyon komoly bántalmazást élt meg ebben az időszakban.

Ezzel nem az általad felvetett problémát szeretném lekicsinyíteni, hanem elmondani, hogy engem mi aggaszt leginkább.

A pedagógusok és szülők mit tanulhattak ebből az időszakból?

Talán egy kis alázatot, hogy a lenézett kütyüzős gyerekeket mégsem kellett volna annyira lenézni. Elkezdtük másként értékelni azt, hogy valaki érti az internet világát. Úgy gondolom, hogy az én korosztályom számára - akik ’70 előtt születtünk - nagyon komoly arconcsapás volt a sorstól, hogy a gyerekinek többet tudhatnak arról a technikáról, mint amit most nekünk is használni kell. Én erőszakmentes kommunikációt tanítok, ez viszonylag könnyen „onlineosítható”. Ez nem egy outdoor tréning ahol sziklát mászunk. De teljesen máshogy kell online tanítani, mint jelenléti képzéseknél, és rá kellett érezni, hogy mi az amit hatékonyabban tudok csinálni az online térben mint a jelenléti találkozások során.

Időre lesz szüksége mindenkinek a visszarendeződésre és biztos lesznek olyan közösségek is, ahol a járvány visszafordíthatatlanul nagy pusztításokat okozott mentálisan. Közösségek és pedagógus válogatja, hogyan sikerült ezt megoldani.

További információ Rambala Éváról és az erőszakmentes kommunikációról. 

Szülőként, vagy pedagógusként
szeretnél tenni a  gyerekek mentális
egészségének
megőrzéséért?

Mask Group 4@2x

Iratkozz fel hírlevelünkre, és kérd ingyenes kiadványunkat / minikurzusunkat!

Group 534@2x