Gyökerek és szárnyak

Van kiút a lelki krízisből! De hogyan?

2020.11.13 20.22 Írta: PPNP
lelki krízis
pozitív gondolkodás
pszichológia
trauma

Olyan világban élünk, amelyben nap mint nap megtörténnek velünk a katasztrófák. Egyre komolyabbak a természet által előidézett veszteségek, árvízek, hirtelen lezúduló komoly mennyiségű csapadék vagy éppen a koronavírus következtében megbetegedett családtagjainkért, barátainkért való aggódás.

Ebben az írásunkban most kicsit azzal az állapottal foglalkozunk, amellyel kevesebben találkoznak ugyan, de ha mégis megtörténik fontos, hogy felismerjük a jeleket és tudjuk, hogy mit tehetünk a helyzet megoldása érdekében.

Névtelen terv (26)

Mi történik akkor, ha katasztrófát vagy traumatikus eseményt élünk át?

Az első reakció általában a sokk és a tagadás, amelyek normális védelmi reakciók. Amint a kezdeti sokk enyhül, a reakciók személyenként változnak, de mind valamiféle válasz a traumatikus eseményre.

Vannak, akiknek az érzelmi reakciói sokkal intenzívebbé válnak, kiszámíthatatlanok lesznek, a hangulatuk drámaian változik. Lehet szorongó, ideges, akár depressziós állapotba is kerülni. Ez az állapot aztán alapvetően befolyásolja  a gondolatokat és viselkedési szokásokat. Az rendkívül gyakori, hogy ismételt és élénk emlékei lehetnek a krízisről, amelyek aktuális ok nélkül jelentkeznek és fizikai reakcióhoz – szapora szívverés, izzadás – vezethetnek.

Ebben az állapotban az ember nehezen tud döntéseket hozni, koncentrálni, az alvási és étkezési szokások is felborulhatnak, összezavarodhatnak.

Természetes velejárója lehet a helyzetnek, hogy a krízisben lévő ember legközvetlenebb barátaival, szeretteivel is nagyon heves vitába keveredik, elszigetelődik.

Később fizikai tünetek is kísérhetik ezt a rendkívüli stresszt, például fejfájás, émelygés és mellkasi fájdalom jelentkezhet, ami akar orvosi ellátást is igényelhet.

Hogyan segíthetek magamnak és a családomnak?

Ennek az írásnak a célja az, hogy sorra vegyük azokat a technikákat és lépéseket, amelyek hozzásegíthetnek minket a trauma túléléséhez, a mentális jóllét eléréséhez.

  • Az első és legfontosabb szabály, hogy adj magadnak időt!
  • Az idő ugyan nem gyógyítja be a sebeket, de ha helyesen használjuk a sebgyógyításra, akkor fontos szerepe van.
  • Adj időt tehát a trauma feldolgozására és készülj arra, hogy ez egy nehéz időszak lesz az életedben!
  • Engedd meg magadnak, hogy meggyászold a veszteségeket!
  • Kérj támogatást olyan emberektől, akik valóban törődnek veled, akik meghallgatják a problémáidat, gondolataidat.!
  • Ha nincs ilyen ember a környezetedben, akkor keress fel segítő szolgálatokat, akik mindent megtesznek ebben a helyzetben, amit csak tudnak!
  • Különösen természeti katasztrófák, járványok esetén rendkívül fontos, hogy a médiafogyasztásban önmérsékletet tanúsítsunk. Persze a tájékozódás nagyon fontos, de a bevitt hírek mennyiségét érdemes ebben az időszakban korlátozni, mert a híreknek való túlzott kitettség növelheti a stresszt.
  • „Az vagy, amit megeszel.” tartja a mondás. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy egészséges ételeket együnk, sokat mozogjunk és ami talán a legfontosabb, hogy eleget pihenjünk, aludjunk. A nem alvásnak nagyon komoly következményei lehetnek trauma esetén.
  • Kiemelten fontos az alkohol fogyasztásának kerülése, mert ez inkább elfojtja, „felületileg kezeli” az érzéseket, de nem kezeli és csökkenti a szorongást.
  • Készíts órarendet, amit mindenáron tarts be! Ezek a napi rutinok segítenek abban, hogy keretbe foglald a napot, hogy mindig legyen mit csinálnod, tevékenyen teljenek az órák.
  • Ne most hozz döntést az élet nagy dolgairól! Ezeket a döntéseket mindenképp halaszd későbbre!
Névtelen terv (27)

A gyermekek krízis miatt akár megrekedhetnek a testi vagy mentális fejlődésben, vagy ún. „regresszív fázisba” kerülhetnek, amit körülbelül úgy kell elképzelni, hogy egy korábbi fejlődési szakaszba menekül a gyermek, oda bújik a trauma elől.

Egy kiskamasz például újra „baba” lesz, hiszen akkor még minden szép és jó volt.

Ebben az időszakban a gyerekek különösen hajlamosak a rémálmokra, arra, hogy féljenek a sötéttől, az elalvástól. Gyakran produkálnak dührohamokat vagy magányossá válnak.

Nem könnyű túljutni egy ilyen helyzeten és ha nem figyelünk rá eléggé, annak sajnos komolyan és hosszútávú következményei lehetnek.

Ebben az esetben különösen oda kell figyelni a velük töltött hasznos időre. A szeretet megnyugtatja a traumát átélt gyerekeket. Különösen a kisebb gyerekek szívesen „kirajzolják” magukból érzéseiket, elképzeléseiket, a nagyobbakat ösztönözni kell arra, hogy beszéljenek az érzéseikről. Ha beszélnek, akkor nyugtasd meg őket, hogy ott vagy mellettük, számíthatnak rád, törődsz velük. A cél az, hogy a dolgok visszazökkenjenek a korábbi kerékvágásba és a biztos dolgok visszatérjenek. Ezért is érdemes tartani a korábbi menetrendet az étkezéssel, fürdéssel, alvással kapcsolatban.

De újra és újra hangsúlyozni kell, hogyha úgy érzed, hogy nem tudsz hatékonyan megbirkózni a trauma okozta érzelmi és fizikai igényekkel és a súlyos problémák megzavarják a mindennapi életet, a munkavégzést és az emberi kapcsolatokat, akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulni!

Ne habozz szakember segítségét kérni!

Krízisambulanciák:
https://www.csbo.hu/okit
https://sos116-123.hu/
http://bantalmazas.hu/szervezetek

Szülőként, vagy pedagógusként
szeretnél tenni a  gyerekek mentális
egészségének
megőrzéséért?

Mask Group 4@2x

Iratkozz fel hírlevelünkre, és kérd ingyenes kiadványunkat / minikurzusunkat!

Group 534@2x