Mentális vitaminok

Victor Rios előadása a rendszerből kiszoruló gyerekekről

2021.08.01 01.51 Írta: PPNP
pozitív nevelés
pozitív pedagógia
pozitív pszichológia

Victor Rios, több mint tíz éve tanulmányoz olyan fiatalokat, akik lemorzsolódnak az iskolából, az ún. bukottakat. Rios fő törekvése, hogy feltárja, hogyan lehet a legjobban támogatni a szegénységet, megbélyegzést és társadalmi kirekesztést elszenvedő fiatalok életét. Több mint egy évtizedes kutatás alapján létrehozta az emberi fejlesztési programot. Előadásának címe Segíts a gyerekeknek akiket az oktatási rendszer figyelmen kívül hagy!

Előadásában bemutatja, hogy mi a következménye annak, ha a gyerekek kibuknak az oktatási rendszerből. Az utcán találják magukat, ahol ki vannak téve erőszaknak, rendőri zaklatásoknak,  kegyetlenkedésnek és bebörtönzésnek. Éveken át követte a fiatalokat az intézményi környezetben, hogy megpróbálja megérteni az ún. "iskolából börtönbe" vezető utat.

Honnan tudja mégis Rios, hogy ezekben a fiatalokban megvan a változás lehetősége és ígérete? 

Onnan, hogy én is közülük való vagyok. Iszonyú szegénységben nőttem fel a belvárosban, apa nélkül – még a születésem előtt eldobott. Segélyen éltünk, néha hajléktalanul, gyakran éhesen. 15 éves koromra háromszor voltam börtönben három bűncselekményért. A legjobb barátomat addigra már megölték. Elvesztettem hitemet és reményemet a világban, és lemondtam a rendszerről, mert a rendszer is lemondott rólam. Nem volt mit adnom, és nekem sem adott senki semmit.

Mégis kinek köszönhető, hogy ott állhat azon a színpadon? Volt egy tanár, akit érdekelt, aki kinyúlt felé, és meg tudta érinteni a lelkét. Ez a tanár, Ms. Russ. Az a fajta tanár volt, aki minden dolgodba beleüti az orrát. Ő megértett egy alapvető dolgot az ilyen fiatalokkal kapcsolatban.

Olyanok vagyunk, mint az osztriga. Csak akkor nyílunk ki, ha készen állunk rá, és ha pont akkor nem vagy ott, újra bezárkózunk. Ms. Russ ott volt. Értette a kultúránkat, tisztelte a közösségemet, a népemet, a családomat.

Ms. Russ meghallgatta a történetemet, elmondhattam az osztályban is, és azt mondta:

Victor, ez a te erőd, a te lehetőséged. A családod, a kultúrád, a közösséged a kemény munka erkölcsére tanított, és ezt használni fogod, hogy helytállj a tanulásban, hogy aztán visszajöhess, és megerősíthesd a közösségedet is.

Ms. Russ segítségével végül visszatért az iskolába és az osztályával érettségizett.

Victor, nagyon büszke vagyok rád. Tudtam, hogy meg tudod csinálni. Ideje fő-is-ko-lá-ra menned - mondta Ms. Russ, a középiskola befejeztével.

Felvételizett mentorok segítségével és az ő támogatásával „próbaidőre felvéve” állt az értesítőben.

De mit csinálnak a Ms. Russ-féle tanárok annak érdekében, hogy sikert érjenek el olyan fiatalokkal, akiket Rios is vizsgál. 

Három fontos pontra hívja fel a figyelmet:

  • Hagyjunk fel az oktatásban a hiányosságokra koncentráló nézőponttal!

„Ezek az emberek az erőszak kultúrájából jönnek, a szegénység kultúrájából. Ezek az emberek veszélyeztetettek, ezek az emberek csavargók. Ezek az emberek üres tartályok, amiket tudással kell megtöltenünk. Nekik gondjaik vannak, nekünk megoldásaink.”

  • Értékeljük a történeteket, amelyeket a fiatalok behoznak az iskolába! A leküzdhetetlen akadályok feletti győzelmek történetei nagyon erősek. Tudom, hogy ismernek ilyeneket. Ezekben a történetekben és élményekben is van kitartás, jellem és állhatatosság. Segítsünk a fiataloknak csiszolgatni ezeket a történeteket. Segítsünk nekik, hogy büszkék legyenek önmagukra, mert az oktatási rendszernek kapóra jön a családjuk, a kultúrájuk, a közösségük és a képességeik, amikkel megtanultak túlélni.
  • A legfontosabb: az erőforrások. Megfelelő erőforrásokat kell biztosítanunk a fiataloknak. A kitartás maga nem elég. Ülhetünk ott és mondhatunk bármit, „Gyerünk, akár a hajadnál fogva is, de ráncigáld ki magad a bajból!” De mihez kezdenék, ha még hajam se lenne? Akkor hogyan rángassam ki magamat?

Képzés, mentorálás, tanácsadás...

Ezekben találja a megoldást Rios, ami segítséget jelenthet az amerikai középiskolákból kimaradó gyerekek számára.

Higgyünk a fiatalokban! Lássuk el őket megfelelő erőforrásokkal! Megmondom, mit tett értem a tanárom. Annyira hitt bennem, hogy rávett: én is higgyek magamban.

Elgondolkodtató előadását szeretettel ajánljuk!

Szülőként, vagy pedagógusként
szeretnél tenni a  gyerekek mentális
egészségének
megőrzéséért?

Mask Group 4@2x

Iratkozz fel hírlevelünkre, és kérd ingyenes kiadványunkat / minikurzusunkat!

Group 534@2x