Bagdi Bella, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke, a Pozitív Pedagógia és Nevelés Program vezetője, a Boldogságóra program megálmodója, író, előadó, és számtalan dal szerzője is.
Húsz évesen egy hátizsákkal érkezett Magyarországra Erdélyből, kudarcai elől menekült, hátra akarta hagyni a múltat, egyetlen egy vágya volt: megtalálni a helyét a világban. Útközben olyan utakra lelt, amelyek folyamatosan segítették a pozitív fejlődését, megmutatták, hogyan növelheti az élettel való elégedettségét és hogyan találhat több értelmet az életében.
A Pozitív Nevelés Magazin Bagdi Bella rovatában ezekről az utakról ír az olvasóinak.
Vele beszélgettünk.
Hogyan kerültél a pozitív nevelés és oktatás témakörök közelébe? Volt valamilyen személyes indíttatásod?
Valójában ez nem egy tudatos terv volt, de így alakult. Gyermekkoromban sem a család, sem az iskola nem jelentett egy támogató közeget a számomra. Édesapám hatodik gyermekeként és édesanyám negyedik gyermekeként láttam meg a napvilágot. Nagycsaládba születtem. Egy olyan családba, amely sok sebből vérzett, és ezeket a sebeket a mai napig őrizzük a ráncainkban. A húszas éveimben még a szüleimet hibáztattam a gyerekkorom minden nehézségéért, de minél többet fedeztem fel a világból, megértettem, hogy csupán abból tudtak merítkezni, amit ők is láttak és hoztak magukkal a saját szüleiktől, az ő szüleik pedig az ő felmenőiktől, és így tovább. Egyszer csak egy mély megértés született meg bennem, hogy nem azért nem voltak „elég jó” szülők, mert nem akartak azok lenni, hanem egyszerűen nem tudtak másmilyenek lenni, mint amilyenek voltak, mert nem tanította meg nekik senki, hogyan lehetnének jobbak, tudatosabbak, felkészültebbek a szülői pályájukon.
Ugyanilyen megértés született bennem a pedagógusaimmal kapcsolatban is, akik nem tudták kezelni azokat a helyzeteket, amikor bántalmaztak az iskolában, nem voltak meg az eszközeik, hogy a kiközösített szerepkörömből hogyan hozzanak vissza a közösség körébe, és arra sem voltak meg az eszközeik, hogyan segítsenek rávezetni arra, hogyan hozhatnám ki magamból a bennem lévő potenciált.
Egész gyerekkoromban a gyengeségeimre fókuszálták a figyelmemet, arra, hogy mi mindenben nem vagyok jó, és ha így folytatom, egy senki lesz belőlem.
Ami a legszomorúbb, hogy el is hittem ezeket a megerősítéseket, így fiatal kezdeményezéseim rendszerint kudarcba fulladtak, melyek csak tovább erősítették bennem, hogy a felnőtteknek igazuk volt.
Pszichológiai tanulmányaim ébresztettek rá arra, hogyha a szülők elsajátíthatnák a pozitív nevelés alapjait, az ő gyermekeik nemcsak egy támogató közegben nevelkedhetnének föl, hanem egy olyan közegben, amely a pozitív orientáció készségszintű elsajátítását is elősegítené, továbbá, ha a pedagógusok a hagyományos oktatást kiegészítenék a jóllét tanításával, a jövő generációja egy sokkal jobb világot hozhatna létre magának, mint amilyen a miénk most.
Nem egy olyan világra gondolok, amely a külső, anyagi értékekre fókuszál, hanem egy olyan világra, amely törődik a belső értékeinkkel, melynek következtében több szeretetet, több pozitív érzelmet, több támogató kapcsolatot, egymásra való odafigyelést, és toleranciát teremthetünk.
Amikor erre a jövőre gondolunk, hogy hogyan építsünk fel egy egészséges emberiséget, valójában azon kell gondolkodnunk, hogyan hozzunk létre egy új nemzedéket másfajta hozzáállással.
És ehhez az oktatás és a nevelés a kulcs. Hiszem, hogy a szülők és a pedagógusok azok, akik reményt adhatnak a jövő nemzedéke számára.
A rovatod a jóllét megteremtésének lehetőségeiről szól. Mit várhatnak hétről-hétre itt az olvasók tőled?
Az elmúlt években rengeteget tanulmányoztam a pozitív pszichológiát. A szakdolgozatom is a pozitív mentális egészség, a megküzdési kapacitás és a jóllét összefüggésének vizsgálatáról szól. Egyszerűen csak szeretnék ebből a tudásból visszaadni másoknak is, akik hozzám hasonlóan keresik a lehetőségét, hogyan növelhetnék az élettel való elégedettségüket, hogyan növelhetnék a boldogságszintjüket, hogyan találhatnának több értelmet az életükben, hogyan növelhetnék a pozitív érzelmek mennyiségét a mindennapjaikban. Az írásaimban ezeket a témaköröket fogom körbejárni.
Ha egy lakatlan szigetre kellene menned egy évre és csak 5 dolgot vihetnél magaddal, mi lenne az?
Először 5 könyv jut az eszembe.
A könyvek a legjobb barátaim és a múzsáim.
Köztük érzem a legjobban magam. Magammal vinném Yalom Szemben a nappal, Jan Kabat Zinn Az éber figyelemről, Frankl Viktor És mégis mondj igent az életre, Brené Braun Bátraké a boldogság és az Examen, a szerető figyelem imája könyveket feltétlenül elvinném magammal. Ha még egyet vihetnék, akkor az valamilyen vicces könyv lenne, mert imádok nevetni.
Mit kívánsz az emberiségnek és magadnak 2021-re?
Azt, hogy megerősödve jöjjünk ki a koronavírus által létrejött élethelyzetünkből. Mit is értek megerősödés alatt? A holokauszt-túlélők vizsgálata felkeltette a szakemberek figyelmét: sokan szenvedtek különböző fizikai és érzelmi megbetegedésektől, míg másoknak semmilyen tünetük nem volt, holott a trauma hasonló volt. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy miért van az hogy hasonló körülmények között egyesek boldogan élik az életüket, mások pedig a legkülönfélébb betegségektől szenvednek?
A stressz, a káosz, a különféle életkrízisek életünk természetes velejárói, ami mindig feszültséget eredményez, és amit kezelni kell, hogy az eredmény ne betegség legyen, hanem az egészség fennmaradása.
De ez azon múlik, hogyan küzdünk meg a kihívásokkal.
Mindannyian rendelkezünk a mentális és fizikai egészségünket védő belső erőforrásokkal, mint pld. a jövőbe vetett hit, az optimizmus, az élet értelmébe vetett hit. Kutatók azt találták, hogy azok az emberek, akik egy traumatikus élményből nemcsak felépültek, hanem vígan élik tovább az életüket, ők használták ezeket a személyiséget védő forrásokat. Szóval azt kívánom magunknak, hogy 2021-ben és azon túl is, amíg a földi pályafutásunk tart, belsőleg motivált módon foglalkozzunk a testi-lelki egészségünkkel és használjuk ezeket a belső támogató erőinket.
Ezekről sokat fogok írni a rovatomban.
