Nick Wignall pszichológus, író, édesapa gondolatait foglaljuk itt össze a gyereknevelésről. A cikk végén megtaláljátok az eredeti írást is, ha egyéb gondolatait is meg szeretnétek ismerni.
Kétségei ellenére cikkében a pszichológia és a mentális egészség 6 általános alapelvét fogalmazza meg és mutatja be nekünk úgy, hogy közben rávilágít, hogyan alkalmazhatók ezek a gyermeknevelésre.
A 6 általános alapelvből hármat ITT találtok. Most nézzük a következő hármat!
Érzelmi tolerancia
Az érzelmi tolerancia azt a képességet és hajlandóságot jelenti, hogy úgy érezzünk bonyolult érzelmeket, hogy közben ne próbáljuk meg elfojtani azokat.
Szülőként a legkevésbé szeretnénk, hogy gyermekeink szenvedjenek és fájdalom érje őket. Valójában biológiailag arra vagyunk kódolva, hogy ösztönösen reagáljunk arra, ha ők a legkisebb veszélybe is kerülnek. És bár ez a gyermekeink szorongására irányuló túlérzékenység valóban hasznos funkció lehetett amikor mind ősemberek voltunk a veszélyes szavannákon, manapság már kevésbé hasznos, hiszen gyermekeink, a médiában hallottak ellenére manapság nagyobb biztonságban vannak, mint valaha voltak.
Sok olyan jeltől és jelzéstől, amelyet gyermekeinktől kapunk, - sírás, ordítás, nyafogás, nyöszörgés, a földön való hempergés stb. -, úgy érezzük, hogy veszély fenyegeti őket. De attól még, hogy a gyerekeink olyan jeleket küldenek nekünk, amelyek miatt úgy érezzük, hogy veszélyben vannak, valójában nem feltétlenül vannak veszélyben.
Nick Wignall példát is hoz erre a saját szülői gyarkolatából:
„A lányaim gyorsan esznek. Gyakran jóval azelőtt befejezik a vacsorát, mielőtt a feleségem és én megtennénk. De van egy szabályunk, hogy senki sem hagyhatja el addig az asztalt, amíg mindenki nem végez. Mi történik ilyenkor? A gyerekekek látnak egy játékokkal teli szobát, amely csak arra vár, hogy játszhassanak benne, és közben látják a gyötrelmesen lassan evő szülőket, akik többet beszélgetnek, mint esznek. Ez kissé megőrjíti őket. Tehát mit csinálnak? Sírnak, nyafognak és könyörögnek. És amikor ugyanazzal a nemmel válaszolunk vissza kérdéseikre, fészkelődnek a helyükön, alkalmanként akár dührohamot is produkálnak.
Ezen a ponton erős a kísértés, hogy feleségem és én engedjünk és kivételt tegyünk a szabály alól.
Mindkettőnknek hosszú napja volt, és csak beszélgetni szeretnénk.Tovább fokozódik a helyzet, alig néhány perc múlva két kisgyermek nyúz bennünket váltakozó stratégiával: könnyes nyafogással vegyítve karistolják villájukkal az új ebédlőasztalt, amitől a feleségem és én is elég idegesek leszünk.
Nyilvánvaló, hogy a helyzetben sok a frusztráció. De Nickwall szerint sokkal erőteljesebbek a finomabb és suttogó kis hangok az evolúciós múltunkból: „Nézd, mennyire letörtek. Nem jó nekik, ha ennyire idegesek és dühösek. Valószínűleg valahogy károsítja törékeny kis pszichéjüket. Csak lazíts, és hagyd őket lenyugodni! Aztán hirtelen aggodalom támad bennünk a rossz szülőség miatt (a szorongás egyik legártalmasabb formája).
Hatalmas a csábítás, hogy engedjünk nekik és valójában ezzel hagyjuk őket cserben.
Egy dolog segíthet ilyenkor: Ha felismerjük azt, hogy mit tanítanánk azzal a gyerekeinknek, ha engednénk és kivételt tennénk. Gyorsan levonnának egy hatalmas tanulságot: Ha olyan dolgokat csinálunk, amelyek miatt anya és apa kényelmetlenséget érez, akkor anya és apa általában azt adják nekünk, amit szeretnénk.
Más szavakkal, ha a feleségemmel nem tudnánk elviselni azt az érzelmi kellemetlenséget, hogy a gyermekeink felbosszantanak minket, végül egy olyan leckét adnánk a gyermekeinknek, amely hosszú távon sokkal több stresszhez, frusztrációhoz és bánathoz vezetne.”
Asszertivitás
Az asszertivitás olyan cselekvést, gondolkodást, viselkedést jelent, amely egyszerre igazodik a saját értékeinkhez, de közben tiszteletben tartja a másikét is. Az asszertivitás gyakorlása és tanítása Nickwall szerint nagyon hiányzik a szülő-gyerek kapcsolatból, pedig ez az egyik legértékesebb és legfontosabb lecke, amelyet gyermekeinknek átadhatunk. Az asszertivitás az erő, hogy kiálljunk és cselekedjünk a hitünk alapján és, hogy megtaláljuk a nyugalomhoz és magabiztossághoz vezető helyes utat.
És mint minden a gyermeknevelés területén, itt is igaz, hogy ha azt akarjuk, hogy a lecke célba érjen, akkor magunknak kell példát mutatni a videlkedésünkkel, az asszertív kommunikációnkkkal.
Ha magabiztos, határozott gyerekeket akarunk nevelni, akkor magunknak is el kell kezdenünk határozottan cselekedni. Az asszertivitásnak hatalmas szakirodalma van, de nézzük meg, hogy a gyermeknevelésben hol van a helye.
A pszichológus elmeséli, hogy volt egy háztartásbeli édesanya ügyfele, aki ugyan szerette, hogy két fiatal gyerekével otthon tudott maradni, időnként mégis korlátozva és elnyomva érezte magát. Elmesélte, hogy néha késő délutánra annyira kimerült érzelmileg, hogy úgy érezte, hogy csak kilép a bejárati ajtón, és soha nem tér vissza. Aztán a vele való terápia során kiderült, hogy ez a szülő még akkor sem foglakozott önmagával, amikor erre meglett volna a lehetősége. Megpróbálta, hogy este elmegy beszélgetni a barátaival, de a gyerekei mindkét alkalommal dührohamot kaptak és talán érthetően, a férje sem lelkesedett azért, hogy két tomboló gyereket vigasztaljon otthon.
Nyilván az, hogy az édesanyának nem volt lehetősége időt szánnia önmagára tovább súlyosbította amúgy is magas stresszszintjét és kimerültségét. Közben pedig milyen példát is mutatott a gyermekeinek? Saját magatartásával azt modellezte, hogy fel kell áldoznia a saját jogos, érvényes igényeit és vágyait, hogy mások kívánságait kielégítse. Biztosan ezt akarjuk tanítani a gyermekeinknek? Nyilván, amikor „önfeláldozunk” eszünkbe sem jut, hogy ezzel ezt a mintát közvetítjük, ezt állítjuk gyermekeink elé követendő példaként.
A magabiztos gyermek nevelésének legjobb módja, ha mint szülő te is gyakorlod az asszertív magatartást. Ami azt jelenti, hogy időt szánsz magadra, partneredre, a barátaidra. Nem könnyű belátni, de ettől a gyermeked erősebb, boldogabb felnőtt lesz.
Irányított felfedezés
Az irányított felfedezés azt jelenti, hogy az emberek csak annyi útmutatást kapnak, hogy önállóan fedezhessenek fel dolgokat. Bármelyik hatékony tanár, coach, mentor vagy terapeuta megmondja, hogy az igazi tanulás elősegítésének legrosszabb stratégiája az, ha megpróbáljuk megmondani az embereknek, hogyan kell csinálni a dolgokat. Ehelyett a tanulás leghatékonyabb módja az, ha segíted önállóan felfedezni őket.
Van vmi egészen különleges abban, amikor egy problémával mi küzdünk meg, kitartunk, és végül magunk találjuk meg a megoldást. Ezek azok a készségfejlesztő gyakorlatok, amelyeket valóban beépítünk és amelyeket a leghatékonyabban tudunk később is alkalmazni. Nickwall úgy véli, hogy ez az elv a szülői létben is fontos: Természetesen sokkal könnyebb a gyermekeink helyett megtenni a dolgokat vagy egyszerűen megadni a kérdéseikre a választ. Hosszú távon mindannyian arra törekszünk, hogy gyermekeink független, hozzáértő emberekké nevelkedjenek, képesek legyenek új dolgokat tanulni, alkalmazkodni az új helyzetekhez és felnőni a kihívásokhoz. Ennek legjobb módja az irányított felfedezés elvének alkalmazása szülőként.
Álljon itt ismét a pszichológus egy személyes példája, amely jól mutatja, hogyan működik az irányított felfedezés a gyakorlatban:
Vacsora meghívásra tartunk, és néhány perc késésben vagyunk. A feleségem öltözteti a 2 éves gyermekünket, én megpróbálom összepakolni az autót, és megbizonyosodni arról, hogy 3 évesünk készen áll-e az indulásra. Ahogy rohanunk a folyosón a garázsba, látom, hogy a gyerek még mindig próbálja felvenni a szandálját. Küzd, de olyan elszánt arckifejezéssel, hogy még akkor sem adja fel, ha az este hátralévő részéig is eltart. A pillanat hevében én csak próbálok mindenkit kituszkolni az ajtón a célunk felé, nehogy elkéssünk. Szóval érzem, ahogy felmegy bennem a pumpa, hogy odamegyek és ráadom a szandálját. Szerencsére általában vissza tudom fogni magam, tágabban szemlélem a történteket. Biztos, hogy nem akarok elkésni, de mi történik, ha 5 percet késünk unokaöcsém születésnapi partijáról, ehh ...?
A gyerekemmel viszont most valami létfontosságú dolog történik.
Természetes kíváncsisága, kezdő elemző képessége és kitartása egy nehéz probléma megoldására irányul épp.
Ezzel szó szerint megtanulja, hogyan lehet kreatív, tarthat ki céljai mellett és oldhat meg egy nehéz problémát! Két másodpercre vagyok attól, hogy rövidre zárjam ezt a folyamatot, egyszerűen azért, mert felidegesített a gondolat, hogy két percet késünk egy születésnapi partiról! Ugye mennyire ismerős ez a helyzet, amit a pszichológus itt felvázol? Tegye a szívére a kezét, kivel nem fordult még elő, hogy felhúzta a gyerek cipzárját, amikor ő már percek óta próbált rájönni, hogy hogyan is érhet célt? Vagy a leggyakoribb, a cipő bekötése....ki ne adta volna fel legalább egyszer a várakozást, hogy az a fránya csomó megszülessen? Persze szó sincsen arról, hogy hagyjuk magára ebben a helyzetben! De ne tegyük meg helyette. Nickwall a jelenlegi szituációban azt tette, hogy a legminimálisabb módon lépett csak közbe, és tanácsot adott gyermekének:
Mi lenne, ha megpróbálnád a másik kezeddel tartani a csatot, hogy ne mozogjon annyira?
Majd közel 10 perc után elkészült a mű, a gyermeke becsatolta a szandált, amihez nagyobb öröm és büszkeség kevés érte addig a kis 3 évest. Ugye, hogy egy ilyen pillanat miatt megéri akár még el is késni?
Persze tudjuk, hogy nem lehet mindig így viselkedni, de lássuk be, hogy általában a saját türelmetlenségünk akadályoz meg minket abban, hogy a gyermekünk megtanulja az önállóságot.
