11 éves tanári pályafutásom középpontjában mindig is a közösségi életre való nevelés állt.
De hol is kezdődött ez a közösségben élni érzés bennem?
A Nyíregyházi Főiskola fizika – informatika szakos hallgatója voltam és a 3. évét fejeztem be amikor 2007. augusztusát írtuk. Kruppa Levente akkori nyírpazonyi görögkatolikus parókus atya és Koroknai Gabriella akkori nyírpazonyi hitoktató invitálására mentem el az Ifjúsági Görögkatolikus Zarándoklatra a nővéremmel.(A nővérem és én is Nyírpazonyban éltünk)
Azon a nyáron (is) kb. 500 fiatal zarándokolt, „a” pontból „b” pontba. Azon a nyáron konkrétan Csengerből Máriapócsra. Ha jól tudom, 2003 – ban indult el ez a kezdeményezése Dr. Seszták István görögkatolikus főhelynök atya ötlete alapján. Minden évben ezt az eseményt vártam a legjobban az életemben, mely hétfőtől vasárnapig tartott. Kb. 150 km – t gyalogoltunk minden évben, átlagosan naponta 30 km – t. Nagyon értékes emberi kapcsolatokkal, nagyszerű barátságokkal gazdagodtam az évek során, a mellett, hogy mindig jól éreztem magam.
7 éven át, 2013 – ig rendszeres résztvevője voltam ennek az eseménynek, ahol úgy érzem megannyi dolgot sikerült megérteném, megtanulnom. Nagyszerű volt a 21. században kiszakadni egy hétre kb. a virtuális világból ami oly sokszor körülvesz minket. Írom ezt informatika tanárként.
A napok úgy teltek, hogy gyalogoltunk sok – sok órán át, nagyon sokat beszélgettünk, a telefonjainkat kb. be sem kapcsoltuk a hét során. Emlékszem minden hét után hazaérve, a facebookomat órákig rendezgettem, mert annyi elmaradásom, válaszolatlan üzeneteim voltak, de nem számított, mert olyan lelki élmény kaptam minden évben.
Esténként koncertek voltak, ebédkor sokszor a földön ültünk és úgy éreztük huszonévesen magunkat mint a gyerekek. Hol homokos úton, hol aszfalton, néha esőben, néha nagy melegben róttuk a kilómétereket. Nagyon sok embert ismertem meg úgy, hogy ha nem lett volna ez az esemény, tudom, hogy nem is találkoztam volna velük. Az ország minden pontjából voltak ott fiatalok. Nagyon tetszett, hogy pozitív értelemben a fiatalok nyitottak voltak egymás felé.
Nem lehet leírni milyen hála van bennem, hiszen itt értettem meg azt, hogy közösségben élni nagyon jó és különleges érzés.
Vannak olykor gondok, konfliktusok, alkalmazkodni kell, lemondani, néha másokat magam elé helyezni, de megannyi szépséggel is jár. Bármikor meghallgat egy másik ember. Ha elakadsz, tovább lendít egy társ a gondokon. Együtt sokkal erősebbek vagytok. Az örömödet is jó megosztani, ami így sokszorózódik.
Jómagam pedig 2008. márciusától tanítok, szóval pont az azelőtti nyáron kezdtem el járni ezekre a zarándoklatokra.
Mióta tanítok két osztályom volt és mind a két osztályomnál a korábban megélt dolgokat akartam továbbadni a diákjaimnak.
Klubdélutánokat szerveztem, hogy sokat beszélgessenek egymással. Bringatúrázni mentünk havonta, ahol fagyiztunk, fociztunk, a gyerekek itt is sokat csacsogtak egymással és tudtam, hogy ők is hasonlót érezhetnek mint anno én évekig. Hála Istennek az osztályközösségeink évről évre egyre jobbak lettek. Strandra vittem őket nyáron szülői segítségekkel, néha péntek délutánonként közös filmnézést tartottunk. Amit értékesnek, szórakoztatónak tartottam igyekeztem mindent „bevetni” a diákoknál és a visszejelzések alapján a gyerekek viselkedése, érzelmi intelligenciája is sokat fejlődött az évek során.
Manapság sokszor hallom, látom én is, hogy mindegy milyen közösségről van szó, sok közösség döcög. Megmérgeződnek közösségek, ezáltal emberi kapcsolatok. A harag mindig rossz tanácsadó, mert az emberek között falak lesznek. Én még nem találkoztam olyan emberrel, akit ezt ne zavart volna. Mindenkit zavar. Attól, hogy a szőnyeg alá seperjük, ott marad.
Számomra az osztályközösségek kialakítása az iskolában kihívás is. Kezdetben kapsz 20 – 25 különböző diákot, akik között van aki sportban, van aki zenében, van aki tanulásban, van aki emberileg kiemelkedő. És a 4 éves feladat, hogy ezt jól összegyúrd. Sok idő, energia, utánajárás, de miután az ember elülteti a fejükben és lelkükben a magot, akkor egy idő után azok termést hoznak. Utána pedig nagyon hálás feladat szüretelni és gyönyörködni a termésekben.
Szoktam előadásokat tartani és mindig elmondom, hogy hosszútávon kell gondolkozni. Sok – sok munka, idő, energia kell a tanításhoz, a közösségi élet neveléshez, de nagyon megéri.
Az osztályközösségek kialakítása mellett bringatúrákat is szerveztem korábban. 2013 óta 45 kerékpártúrán vehettek részt a diákjaim, szüleik és a felnőttek. Főleg Szabolcs – Szatmár – Bereg megye településeit fedeztük fel kerékpárral. A kétkerekű hajtása mellett focival, fagyizással, olykor állatmenhelyek felkeresésével töltöttük el a tartalmas napokat. Ezeken a túrákon is az emberi kapcsolatokat próbáltam erősíteni a sport mellett, mely reményeim szerint sikerült. Azt gondolom, hogy a mai rohanó világban teret kell adni a gyerekeknek, felnőtteknek. Pl. értem itt azt, hogy ha kerékpárutakat építenek, akkor sokkal többen fognak bringázni, mert a sportolni vágyók biztonságban érzik magukat, jobban és többen kimozdulnak. Jómagam így vagyok a közösségi programokkal.
Azt tapasztalom, hogy a gyerekek és a felnőttek is élnek ezekkel a lehetőségekkel, ha szervezünk. Amikor sok bringatúrát szerveztem, amikor az osztályaimnak közösségi programokat, azt is tapasztaltam, hogy ezek a hétköznapokban is szerepet játszanak. Fura is lett volna, hogy ha szombaton bringatúrázunk, hétfőn pedig a diákokat fizika órán állandóan fegyelmezni kellett volna. Ők is érezték, hogy az úgy nem „fair” és amit kaptak, ők ilyen formában is visszaadták nekem. A közösségi programoknak nevelő hatásai is vannak, azért is szeretem. Hiszen minden közösségi program közben a gyerekek is és én is figyelünk, hogy szólunk egymáshoz, ha pl. moziba, színházba megyünk akkor milyen ruhát „illik” felvenni, milyen szabályokat kell betartani.
Az ember társas lény.
Nem jó egyedül lennie. Igen, sokszor megsértjük egymást házastársak, barátok, csapatok, közösségek, de akkor is jó érzés megélni a közösséget. Nem hiába van a „szlogen”. A család a társadalom legkisebb egysége. A család is egy közösség.
Kérdeztem a diákokat szeptemberben mi hiányzott nekik a legjobban az iskolából az 1. hullám idején? A barátok, a közösség, válaszolták minden osztályban.
Most a 2. hullámban is felnőttekkel beszélgetve amikor a közösségi programok a háttérbe szorultak mi hiányzik nekik is a legjobban? A focizás, a családi partik, a nagycsaládi ebédek, szóval a közösségi élet. Nem a ruhavásárlást, nem a nyaralást, hanem a közösségi életet.
Amikor találkozom az „önzőséggel” mindig az jut eszembe, hogy, ha én rendszeresen „azt” gyakorlom és ha pl. otthon rosszul vagyok, kit tudok felhívni? Ha én rendszeresen önző vagyok és ha reggel elromlik az autóm, akkor meg tudok szólítani valakit? Jó barátot, szomszédot, ismerőst?
Azért is adtam címnek azt, hogy közösségben élni az iskolában a vírushelyzet alatt (is), mert 2021. február 28 – ig egy közösségi projektünk zajlik. Van 1 zárt facebook csoport, amiben több mint 100 ember van benne. Diákok és felnőttek is és fekvőtámaszokat, felüléseket, guggolásokat csinálunk együtt. 2020. novemberében volt már egy szériája, ahol 100 000 fekvőtámaszt gyűjtöttünk össze 3,5 hét alatt. Abban a szériában is, és most ebben a 2. felvonásban is, országosan ismert emberek is csatlakoztak hozzánk. Nagy örömömre virtuálisan is lehet közösséget alkotni, együtt sportolni, közösségi szellemet erősíteni.
Zárásképp: nem vagyok üzleti szakember, de ha egy tanácsom lenne / lehetne mibe „érdemes” a világon a legjobban befektetni egyértelműen azt mondanám: az őszinte emberi kapcsolatokba!
Sosem múló hálával fogok mindig visszagondolni Máriapócsra, a helyre, ami megmutatta mi a közösség!
