Herner Dorka pszichológus, coach, öt gyermek édesanyja. A Pozitív Pedagógia és Nevelés Konferencia előadójaként találkoztunk először és már akkor világossá vált, hogy gondolkodása, határozottsága, fiatalos személyisége miatt oda kell rá figyelni. Gyerekes gondolatok című önismereti egyperceseket tartalmazó könyvét olyan hírességet ajánlják, mint Vekerdy Tamás vagy Palya Bea. Előadása után nem volt kérdés számunkra, hogy van még néhány gondolat, amit szeretnénk vele megbeszélni.
Nagyon különleges a klienseidhez való hozzáállásod, hogy velük együtt fejlődsz, megéled a gondjaikat. Ez meglehetősen ritka egy pszichológustól.
Az igaz, hogy együtt vagyis méginkább párhuzamosan fejlődöm a kliensemmel, de semmiképp nem tudom megélni a gondjaikat. Senkinek a gondjait nem vagyok képes megélni, hiszen minden gond attól gond, hogy valakinek fájdalmat, nehézséget, elakadást okoz. Lehet nekem nehézség, ha nagy a fenekem vagy elvetéltem vagy meghalt a nagymamám, másik ember ugyanezeknek örül.
Önmagában semmi nem gond vagy öröm, az egyén megélésétől lesz az.
A másik ember belső világába senkinek nincs bejárása, nekem sincs. Amit csinálok pszichológusként és ami talán más, mint amit az egyetemen tanultam, hogy minden egyes klienssel való beszélgetést átszűrök magamon és igyekszem ezáltal tisztítani magam, hogy ne befolyásoljak senkit a bennem lévő, akár tudatalatti dolgaimmal.
Ha például jön hozzám valaki, aki épp egy válás nehézségeivel küzd, akkor abban az esetben, ha bennem maradványa van a saját szüleim válásának vagy az én válásomnak – 3 gyereket neveltem évekig egyedül -, tehát mondjuk ha az lenne mélyen bennem, hogy válni hiba és rossz dolog, akkor esélyesen akaratlanul is terelgetném az illetőt az együttmaradás felé. Ha a klienssel való beszélgetés közben vagy utána észreveszek magamban ilyesmit – például megítélést, félelmet, dühöt vagy akár vágyat -, azzal dolgozom saját magamban, tisztítok magamon mozgással, meditációval, saját terápiával.
Abban hiszek, hogy akkor vagyok leginkább jó segítő, ha megítélések nélkül tudok jelen lenni.
Tehát nem elég, ha csak gondolom, hogy egy válás nem jó vagy rossz, a fontos, hogy mélyen bennem legyen tiszta, előjelek nélküli, akkor tudom valóban támogatni a kliensemet abban, hogy ő keresse meg, hogy a válás neki jó vagy a rossz. Ugyanez a hozzáállás és metódus érvényes egyébként az anyaságomra is: feltétel nélküli elfogadást igyekszem adni, ami egyúttal jelent egy folyamatos belső munkát.
Miért járod ezt az utat? Lelkileg nem nagyon megterhető számodra?
Terhelő lehetne, hiszen sokkal több időt szánok egy kliensre, mint az együtt töltött idő. De nekem megéri, mert nagyon élvezem a módszert, nincs olyan nap, hogy ne lelnék kincseket, fölemelő élményeket az önismeret segítségével.
Nincs a világon hatékonyabb gyógyír a feltétel nélküli elfogadásnál.
Leírhatatlanul csodálatos tanúja lennem annak, hogy hogyan virágoznak ki, születnek újjá emberek pusztán attól, hogy lehetnek olyanok, amilyenek.
Öt gyermeked van. Mit gondolsz, valóban a legkisebb királyfinak van a legrosszabb dolga egy családban? Vagy jobb elsőnek lenni? Középsőnek?
Ha most kellene választanom, akkor a legkisebb gyerekem helyébe születnék. De azt is látom, hogy miért volt jó elsőnek vagy középsőnek érkezni hozzám. Ahogy látom mindegyik árnyoldalait is. Szerintem teljesen mindegy a pozíció, ennél sokkal fontosabb, hogy azok, akikhez születik az ember, milyen állapotban vannak, hogyan vannak saját magukkal, mennyire vannak a közepükben.
Tehát talán oda és akkor a legjobb születni, mikor a minket megtartó, vigyázó, formáló felnőttek a leginkább jól vannak saját magukban vagy legalábbis erre törekszenek.
De mielőtt minden olvasó kétségbeesne, hogy ő ezt nem tudja adni a gyerekének, mert nincs tökéletesen jól, melléteszem azt, hogy a legmélyebb hitem, ami az előző gondolatomat is fölülírja: bárhonnan elérhető a boldogság. Tehát egy viharos-borús világban cseperedő gyermek is képes lehet felnőtt korában a tudatosítás, az önismeret segítségével formálni a mintáit, átfordítani a traumáit, fénnyé alakítani az árnyait.
A könyveddel sok szülőnek nyújtottál "aha-élményt" és nyugtattad meg, hogy nem csinálja rosszul. Mit gondolsz tud káros lenni a média őszintétlensége amit a gyerekekkel, a gyerekneveléssel kapcsolatban ömlik ránk? Arra gondolok, hogy egy véleményvezér nyilván a boldog családját, a mosolygó gyermekét posztolja és nem a földön fetrengő hisztizőt. Ezzel azt erősíti más anyukákban, hogy nyilván ők rontanak el valamit....őszintétlen ez a társadalom szerinted és egyáltalán baj ez?
Nem szeretek és nem is szoktam általánosítani, társadalmat vagy korszakot okolni vagy felelőssé tenni. Jobban szeretem megtalálni a saját, egyéni belenyúlásomat abba, hogy hogyan élem meg az életemet. Rengetegszer találkozom azzal, hogy a belső hangunkat elhalkítja a külvilág, sokat figyelünk kifele és keveset befele. Nekem szinte minden esetben, akár anyaként, akár pszichológusként segít, ha fölhangosítom az érzéseimet, ha átrakom a hangsúlyt az agyi aktivitásomból a gyomrom és a szívem tájékára. Segít, ha a “Nem tudom, csak érzem” mondatot lecserélem a “Nem érzem, csak tudom”-ra. Nem mindegy, melyik mellett van az a “csak”... Biztos vagyok benne, hogy azért maradt fönn az ember, mert hallgatott a megérzéseire vagy a bölcsei tanácsaira, akik érzésalapon dolgoztak: ha rossz szellemeket éreztek egy mezőn, akkor tanácsukra kérdés és magyarázatkérés nélkül egy egész törzs odébbállt.
Fejnehezek lettünk mára, de ha egy gyors statisztikát futtatok, én egészen biztosan kevesebbszer csalódtam, mikor a gyomrom vagy a szívem volt az iránytű, mint mikor a fejem.
De nem cél a gyomor- vagy szívnehézség sem, szerintem a három egyensúlya az, ami más minőségű életet tud hozni. A visszajelzések alapján a könyvem pont ebben tud segíteni: a szülők a saját belső hangjukat tudják fölhangosítani általa, ráéreznek, hogy ha befele figyelnek, jobban működnek és ettől működik jobban a gyerek is.
A Covid-19 miatt tartós stressz alatt él mindenki. Mit tanácsolnál a családoknak, milyen kortól ilyen mélységben beszéljünk a gyerekekkel a jelenlegi helyzetről?
Minden helyzet, minden család, minden gyerek egyedi. Nekem a túlélési eszközöm, hogy figyelek befele és kifele is. Ha úgy érzem, hogy beszélnem kell az ötévesemmel a covid okozta stresszről, akkor beszélek vele. Lehet, hogy őt nem fogom megnyugtatni, de lehet, hogy saját magamat igen – ami a gyerek stressz-szintjét is csökkenteni fogja, hiszen én vagyok az ő egyik biztonsága. Lehet, hogy a kamasz gyerekemen érzem, hogy jó lenne beszélni, de mondjuk ő elzárkózik ettől, ebben az esetben például nem erőltetem a beszélgetést, ellenben sok finomsággal kényeztetem a gyomrát, hogy abból tudjon ő merítkezni, hogy átvészelje a nehézségeket. Minden tényező folyamatosan pulzál: a gyerekek állapota, a felnőttek állapota, a család állapota és a külvilág is. De ez a covid előtt is ugyanígy volt!
Tehát lényegében nem csinálok semmit máshogy, mint a víruskorszak előtt: jelen vagyok és figyelek és próbálok tenni.
Szerintem a legfontosabb feladatom, hogy figyelek magamra és ha kell, megtámasztom magam, hiszen ha inogok, nem vagyok támaszkodható sem.
Sokat beszélünk a pozitív gondolatokról és előadásodban Te is fontos kritikai megállapításokat teszel ezzel kapcsolatban. Felteszem hát a kérdést: Szerinted lehet káros a pozitív gondolkodás?
Igen, szerintem lehet. Mára társadalmi elvárás lett abból, hogy “Nézzük mindig a dolgok jó oldalát, a rossz dolgokra ne is gondoljunk, mert még bevonzuk őket!” - gyakran tapasztalom pszichológusként, hogy így értelmezik az emberek a pozitív szemléletet. Pedig a ciklikusság az emberi természet sajátja: lent-fönt, jól-rosszul, ziláltan-békésen... Ami él, mozog. Ha magamra erőltetem, hogy mindig jól kell lennem és pozitívan kell gondolkodnom, azzal beleeshetek abba a csapdába, hogy elfojtásokat termelek, lefojtom az érzéseimet. Persze kellemesebb egy jó állapot, de ha nem engedem meg a rosszat, akkor sok esetben nem érek el a jóhoz sem. Ha nem dolgozom meg a traumáimmal, ha nem sírom ki a fájdalmaimat, ha nem adok teret a düheimnek, akkor nem tudnak átalakulni sem, márpedig ezekben a negatívnak címkézett dolgokban van rengeteg életerő: a harag formálódhat elfogadássá, a szenvedés nyugalommá, az unalom örömmé.
Ha többet szeretnél tudni Herner Dorka pszichológus és coach gondolatairól, írásairól akkor IDE KATTINTVA találod!
