A családunkban van egy szólás: többet ér, mint egy rántotta? Volt idő, amikor bosszankodtam azon, hogy megjelent egy komoly cikkem a neten, és minimális mennyiségű lájkot kapott, míg a kollégám posztolta a reggelije fotóját, s szinte felrobbant a net. Na jó, enyhe túlzással.
Ennek kapcsán beszélgettünk egy családi ebédnél arról, hogy mennyire kifordult magából a világ.
Nehezményeztem, hogy ha posztolnám ezt az ebédet, több lájkot kapnék, mint egy tudományosan megalapozott ismeretterjesztő munkámmal, vagy egy gyönyörű virág fotójával. Nos, legközelebb, mikor egy könyvajánlóm megjelent, a fiam csak annyit kérdezett: ért annyit, mint egy rántotta? Azóta, ha a családunkban valaki fontos dolgot visz véghez, viccesen mindig előkerül ez a mondat. De a viccnél azért mégis többről van szó. Én felnőttként, pszichológiával foglalkozó emberként nyilván nem szenvedtem önértékelési zavartól a kevés lájk miatt, de mégiscsak bosszantott. A fiatal kiforratlan személyiségű gyerekeink számára azonban ez nem mindig ilyen egyszerű.
Kezdjük talán az elején. Egész pici gyerekek kezében láthatunk okos telefont, vagy tabletet. Ezzel kötik le a szülők a figyelmét. Mozog, színes, érdekes, valóban egy helyben, és csöndben marad a kicsi, ha tablet van a kezében. Anyuka és gyermeke a buszon, mindketten az okos telefonjukat bámulják. Diákjaim körében készítettem egy nem reprezentatív kutatást, aminek az lett az eredménye, hogy átlagosan 4-5 órát töltenek okos telefon vagy számítógépes monitor előtt. Ez az átlag azt jelenti, hogy van, aki nem használ netet, mert nem is engedik a szülei, de van, aki bevallása szerint hétvégén 20 órát ül a gépe előtt. Nagyon gyorsan kialakul a függőség, s ezzel együtt a FOMO jelenség (Fear Of Missing Out), ami a lemaradástól való félelmet jelenti, hogy mások valami izgalmas dolognak a részesei, amiről mi lemaradunk, ha nem vagyunk jelen az online térben. Ez a késztetés olyan folyamatos internethasználathoz vezet, ami végül függőséggé válik.
Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó szerint: Bármilyen függőségről legyen szó – vagy túlhasználatról –, ott egy lelki fájdalommal kapcsolatos öngyógyítási kísérletről és a valóságból való elmenekülésről is szó van. Ez a közösségi oldalakra, a videójátékokra is igaz, de a cél nélküli görgetés/böngészés is ilyen lehet egy ponton túl.
A közösségi oldalakon szintén gyakori, hogy figyelmet és szeretethiányt akarnánk pótolni, de ez nem lehetséges lájkokkal, instás szívekkel, de több tízezer követővel vagy ismerőssel sem.
Minden lájk egy kis dicséret, minden értesítés vagy e-mail egy fel nem bontott apró ajándék, aminél nem tudjuk, hogy levélszemét-e, érdektelen információ vagy valami örömteli, jó hír lapul-e benne. Ezeket az élményeket az agy jutalomként fogja fel, és az agyi jutalmazó központ a viselkedés ismétlésére motivál minket a dopamin nevű hormon segítségével, ezzel pedig ördögi körbe kerülhetünk, ha kizárólag az online világból várjuk, hogy boldogságot „kapjunk”. Hát lógunk a világhálón. Otthon, buszon, munka közben is rápillantunk.
Nézegetjük mások posztjait, képeit, lakását, olvassuk a történeteit, szinte részt veszünk a nyaralásukon, szülinapi bulikon, és hamarosan úgy érezhetjük, nekünk is képekkel kell bizonyítanunk, hogy mi is nyaralunk, mi is boldog családban élünk. Mert filterezett képeken mindenki más tengerparton nevet a boldogságtól, tökéletes kapcsolatban él fantasztikus körülmények között. Szuper ruhákban, szuper helyeken, szuper autóval…Hibátlan életek. Sok felnőttnek is nehézséget okoz átlátni, hogy nem mind arany, ami fénylik, és nincs szükség neten bizonygatni boldogságunkat. Ne csodáljuk hát, ha gyerekeink úgy érzik, meg kell felelniük mindennek!
Csillogó, tökéletes életek láttán hogyan dolgozzák föl, ha az övék nem az?
Ez az önértékelési mínusz könnyen kialakulhat a közösségi oldalak, vagy képnézegető programok rendszeres túlhasználata során. Hogyan alakul így a valós világban valós értékítéletük? Hogyan tanulják meg, mi érték és mi nem az? Diákjaim mutatták nekem a több ezer követővel rendelkező nőket, lányokat, akik csupán butaságukkal nevetségessé válva, vagy csípőmozgásukkal elérik a hatalmas követői számot. Bennem ezt látva ott volt az aggodalom. A gyerekeink valóban értik, hogy ez értéktelen? Értik, hogy ez nagyon gáz? Aki kiteszi, tudja, hogy ezrek röhögnek a poszton? Direkt készítenek ciki tartalmakat, vagy ezek valódi életek kitéve mások gúnyolódásának? Bárhogy is legyen, a mi bummer generációnk ezt nehezen érti, nehezen kezeli.
Régóta ismerjük a további veszélyeket is: Az internetes zaklatás, cyberbullying az on-line térben folyó lelki zaklatás, megalázás, bántalmazás.
Minden 5. gyereket érint vagy érintett valaha.
Sértő üzenetek küldése, ugratás, pletykák terjesztése, megalázás és fizikai fenyegetés. Az online anonimitás és a számítógép képernyője mögé való bújás biztonsága megszabadítja a serdülőt az erkölcsi és etikai aggodalmaktól. Bátran bántalmaznak másokat. Folytatom az ismert sort: visszaélés kicsalt információkkal képekkel, személyes adatokkal, visszaélés hamis profillal. Zsarolás privát képekkel, megfélemlítés, zsarolás személyes információkkal. Sokat beszélünk ezekről az iskolában, tanórákat tartunk, iskolarendőr beszél a veszélyekről. Arról is, hogy hamis adatokkal személyes találkozót kicsikarva komoly meglepetés érheti a fiatalt. Kiderülhet, hogy a fiatal inkább öreg, a fiú inkább kopaszodó, pocakos bácsi.
A cyber térben könnyebb a bántalmazás, és hatásosabb is, hiszen nagyon rövid idő alatt ér el rengeteg embert.
A zaklatott fiatal pillanatok alatt érzi úgy, hogy az egész világ ellene van. Ezt a szülő, akinek ilyen tapasztalatai nincsenek gyerekkorából, nehezen értheti meg. Azt gondolhatjuk, csak le kell lépni a közösségi oldalakról és kész. De a ma fiatalja számára az online világ egy a valóssal párhuzamosan futó élettér, ahol muszáj jelen lenni, ez kortárscsoporti, társadalmi elvárás. Gondoljunk csak arra, hányszor jutott már eszünkbe, hogy jobb lenne valamely közösségi oldal nélkül, de a munkánk kapcsán ott történik a kapcsolattartás, ott érünk el gyorsan másokat, hát nem töröljük magunkat, csak igyekszünk csökkenteni a neten töltött időt. Nekünk is gyakran nehezen megy, mert beszippant a sok info, a kapcsolódó linkekkel történő szörfölés, ami újabb és újabb területekre repít. És már nem kell hozzá számítógép. Bármikor a kezünkben van az okos telefonokon keresztül a lehetőség. Milyen nehéz abbahagyni, pedig mi felnőttek vagyunk!
És ami számomra ijesztő
Tudtad? A világon 2,3 milliárd Facebook felhasználó él. Minden harmadik ember facebookos.
83 millió hamis profil létezik.
Tudtad? A feltöltött tartalmakat soha nem tudod többet kitörölni.
A posztolt képeidről az adatok kiovashatóak.
Tudtad? A WIFI bárhonnét lehallgatható.
Tudtad, hogy 18 év alatti fiatalról erotikus tartalmú anyagot feltölteni bűncselekmény? Akkor is, ha magáról tölti föl valaki?
Tudtad? Az emberiség eddigi legkifinomultabb, tömeges megfigyelésre és adatgyűjtésre alkalmas, komplex megfigyelési rendszere - ez a Facebook.
Tudtad? Már betegségeket is elneveztek a telefonhasználatról. „A texting thumb (SMS-ező ujj) vagy a text neck (SMS-ező nyak) elnevezések is a mobil eszközök használatára vezethetők vissza, hiszen olyannyira lekötnek az online élmények, hogy akár még a helyes testtartásról is hajlamosak vagyunk megfeledkezni.”
Dr. Mary Aiken Cybercsapda című könyvéhez írt könyvajánlóm alá olvasói poszt érkezett, mely kifejtette (a teljesség igénye nélkül ), hogy nem a nettel van a baj, hanem azzal, ha nem tanítjuk meg gyermekeinket helyes használatára. Ez pontosan így van. Azonban úgy gondolom az első fontos lépés megismerni ezt a világot sötét oldalával együtt. Felmérni mindazt, amiért óriási dolog életünkben, és azt miért jelent komoly veszélyt. S ha tudjuk, ha tudatosak vagyunk mi magunk, akkor már könnyen nevelhetjük gyermekünket is úgy, hogy tisztában legyen előnyeivel és hátrányaival is.
Tudnunk kell az internet személyiségromboló hatásairól is, hogy meg tudjuk védeni ez ellen is gyermekeinket.
- Védjük le gyermekünk monitorjait a számára káros tartalmaktól.
- Használjuk az internetet közösen, hogy kaphasson a látottakhoz magyarázatot.
- Tanítsuk meg arra, hogy fontos posztokkal, egy jó ügy mellé állva teremthetünk pozitív tartalmakat, ahol nem dönt ennek értékéről a tetszikelési mennyiség.
- Beszéljünk meg időkorlátot, és ezt következetesen tartassuk be.
- Ne használjuk a netet arra, hogy lekösse a gyereket, amig mi nem figyelünk rá.
- Tartsunk kütyümentes napot.
- Teremtsünk gyermekünknek lehetőséget a társakkal való offline találkozásra.
- Szervezzünk közös kirándulásokat, társaspartyt.
- Családi vagy baráti mozit, vagy menjünk együtt koncertre.
Végtelen a lehetőségek sora. Ne feledjük, az online kapcsolatok soha nem helyettesíthetik a személyes találkozást, érintést, törődést. Mutassuk ezt meg gyermekeinknek.
Felhasznált irodalom:
Dr. Mary Aiken: Cybercsapda, Harmat- Új Ember Kiadó BP. 2020-.
