Tiffany Watt Smith az érzelmeinket formáló rejtett kulturális erőket vizsgálja. Történész, aki szerint az érzelmeink leírására használt szavak befolyásolják érzéseinket, és gyakran néha nagyon drámaian változnak az új kulturális elvárások és elképzelések hatására.
Kezdjük egy kis kísérlettel! Kérem, csukják be szemüket, és megnézzük, rájönnek-e, milyen érzelmek vannak most önökben. Egyelőre senkinek semmit se mondjanak. A cél, hogy megnézzük, milyen könnyű vagy talán nehéz hajszálpontosan eltalálniuk, mit éreznek. Gondoltam, adok tíz másodpercet erre.
Vannak érzelmek, amelyeket egyszínűvé mos össze a világ. Ilyen például a rémület, amint a kocsi hirtelen farol egyet. De érzelmeink többnyire elárasztanak, addig lökdösik egymást, ameddig szinte már lehetetlen szétválasztani őket. Van, ami úgy elsiklik mellettünk, hogy alig vesszük észre. Ilyen például a nosztalgia, ami arra késztet minket, hogy ismerős márkáért nyúljunk a boltban. Aztán vannak olyan érzelmek, amelyektől menekülünk, félve attól, hogy ránk telepednek. Ilyen például a féltékenység, ami miatt kedvesünk zsebében kutatunk. Néhány érzelem annyira sajátos, hogy a nevüket sem tudjuk.
Olyan korban élünk, ahol az érzelmek ismerete rendkívül fontos árucikk, ahol az érzelmek magyarázatul szolgálnak sok dologra, amelyet algoritmusok manipulálnak. Az érzelmi intelligencia – a képesség, amivel a saját érzelmeik és másokéi felismerhetők és megnevezhetők – annyira fel van értékelve, hogy az iskolában és üzleti életben tanítják.
Valószínűleg ismerős az elmélet, miszerint érzelmi világunk leszűkíthető egypár alapvető érzelemre. Kétezer éves ez a gondolat, de napjainkban evolúciós pszichológusok állítják, hogy ezt a hatféle érzelmet – boldogság, szomorúság, félelem, utálat, harag, meglepődés – a világon mindenhol mindenki pontosan ugyanúgy fejezi ki, így alapkövét jelenti teljes érzelmi világunknak.
Ezzel az elképzeléssel az a gond, hogy nem teljesen írja le, mi az érzelem.
A megismeréstudomány legújabb fejleményei szerint az érzelmek nem egyszerű reflexek, hanem roppantul összetett, rugalmas rendszerek, melyekre egyszerre hat a biológiai öröklődés és a kultúra, melyben élünk. Kognitív jelenségek. Nemcsak testünk formálja őket, hanem gondolataink, fogalmaink, nyelvünk is. Mint történész régóta gyanítottam, hogy ahogyan a nyelv változik, úgy változnak érzelmeink is.
Fontos megértenünk: érzelmeinkre hatnak a nagy történelmi változások, részben, mert befolyásolják, miként érezzük, amit érzünk.
Ma a boldogságot dicsőítjük. A boldogság állítólag jobb munkássá, jobb szülővé, jobb partnerré tesz; állítólag meghosszabbítja életünket. A 16. században a szomorúságról hitték majdhogynem ugyanezt. Még önsegítő könyveket is lehetett olvasni akkoriban, melyek szomorúságra buzdították olvasóikat, egy sor okot felsorolva, mitől keseredjenek el.
E könyvek szerzői hitték: a szomorúság, mint képesség, fejleszthető, a benne való jártasság pedig ellenállóbbá tehet, mikor valami rossz történik, ahogy az általában meg is esik. Szerintem manapság okulhatnánk ebből. Aki ma szomorú, az türelmetlen, sőt még kicsit restelkedik is.
Legtöbben, akik figyelmeztetnek: hogy ügyeljünk lelki egyensúlyunkra, érzelmeink megnevezésének fontosságáról beszélnek.
Az igaz érzelmi intelligencia megköveteli, hogy megértsük a szociális, politikai, kulturális erőviszonyokat, amelyek az érzelmeinkről alkotott kép mikéntjét formálták, és azt, hogy a boldogság, a gyűlölet, a szeretet vagy a harag miként lehet még mindig átalakulóban.
Szeretettel ajánljuk az előadását!
