Taní - tani

Erősségek az oktatásban

2022.03.27 13.24 Írta: PPNP
erősségek
erősségközpontú oktatási program
karaktererősségek
pozitív pedagógia

Bakonyi Borbála 1989 óta dolgozik pedagógusként, 1995 óta a várpalotai Thuri György Gimnáziumban. Orosz-német szakon végzett az ELTE-n, német nyelvet tanít. 2011 óta intézményvezető-helyettes is. Az iskolán belül főbb területei közé tartozik az ifjúságvédelem és az iskolai közösségi szolgálat koordinálása.

Hogyan kerültél kapcsolatba az Erősségközpontú Oktatási Programmal?

A Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal közvetlenül 2020-ban kerültem kapcsolatba, amikor egy EKOP tájékoztatón vettem részt Budapesten, augusztusban. Iskolánkban elkezdtünk boldogságórákat tartani, majd Boldog Iskola lettünk, és ennek kapcsán kaptunk egy körlevelet az EKOP lehetőségéről. Ez nagyon felkeltette az érdeklődésemet, dr. Dobos Tamás intézményvezető véleményét is kikértem, aki támogatta a tájékoztató meghallgatását. Férjemmel (és egyúttal kollégámmal), Radnai Istvánnal együtt meghallgattuk Bagdi Bella és dr. Szarka Emese bemutatkozását, ami nagyon lelkesített. Beléptünk az EKOP pilot évébe, kettőnkhöz csatlakozott további két kolléganő, végül hárman fejeztük be az EKOP pilot évét.

Milyen tapasztalataid vannak az EKOP-al kapcsolatban?

Nekem számtalan pozitív EKOP-os tapasztalatom van, amelyekkel szemben negatív tapasztalatom csak egyetlen: hiányolom azokat a feladatokat, amelyeket idő hiányában nem tudunk elvégezni. Az EKOP órákon sokkal jobban meg tudjuk ismerni egymást (és mellékhatásként saját magunkat is), természetesen tudunk beszélgetni olyan témákról, amelyek talán egyáltalán nem merülnének fel EKOP nélkül, a bizalom légkörében vagyunk folyamatosan, a foglalkozások felépítéséhez és vezetéséhez pedig rengeteg segítséget kapunk a csapattól.

Hogyan fogadták a kollégáid?

Kollégáim első reakciója pozitív volt, hiszen a pilot évhez is voltak csatlakozók. A 2021/2022-es tanévben dupla pedagógus létszámmal tartottunk EKOP foglalkozásokat. A pilot év rövid tájékoztatóján túl a tantestületet június végén részletesebben is beavattuk a programba, amikor információkon kívül játékos feladatokkal is elláttuk őket. Ezen az eseményen teljes létszámban részt vettek a kollégák.

Említetted, hogy Boldog Iskola vagytok és évek óta részt vesztek a Boldogságóra Programban. Mondj nekünk néhány olyan fontos területet, tudást, amit kifejezetten az EKOP-tól kaptál!

Az EKOP programnak alapos tudományos háttere van, ezt érdekes volt tanulmányoznom. Személyiséget gazdagító volt a tanévet megelőző képzés, ahol mi magunk is kipróbáltuk a leendő feladatokat és játékokat. Mindezek által az önismeretünk is egyértelműen mélyült. Nagyon hasznos, tanulságos és segítő volt a pilot év havonta megrendezett és dr. Szarka Emese által koordinált online találkozója, ahol megosztottuk egymással tapasztalatainkat. A 24 erősség egy jól áttekinthető mederben tudja tartani az információk és lehetőségek széles körét.

Mik a gyerekek legfőbb erősségei és hogyan látod, melyek azok, amelyeket általában fejleszteni kell?

Intézményünk 11 osztályából 6 EKOP-os osztály van, és az ő legfőbb erősségeik: szeretet – humor – kíváncsiság – őszinteség – optimizmus. A perspektíva és a kedvesség is eléggé domináns. A korrektség – megbocsátás – kreativitás – csapatmunka – nyitott gondolkodásmód egy-egy osztályra jellemző, a szeretet azonban mindegyik tanulócsoport első 5 erőssége közé tartozik. A kitartás – körültekintés – önkontroll – a szépség és kiválóság értékelése – spiritualitás inkább csak egyes tanulók esetében igazán jellemző, a többiek szempontjából inkább fejlesztendő.

Melyek a te erősségeid?

A saját 5 fő erősségem: a tanulás szeretete – szerénység – perspektíva – őszinteség – méltányosság.

Kinek ajánlanád a programot?

Mindenkinek jó szívvel ajánlanám, akinek legalább egy kicsit felkeltette érdeklődését a program. Ha bármennyit is meg tud valósítani a pedagógus egy-egy csoporttal vagy osztállyal, az a tanulók és a pedagógus javára válik egyaránt.

Az Erősségközpontú Oktatási Programra itt tudsz jelentkezni!

 

Szülőként, vagy pedagógusként
szeretnél tenni a  gyerekek mentális
egészségének
megőrzéséért?

Mask Group 4@2x

Iratkozz fel hírlevelünkre, és kérd ingyenes kiadványunkat / minikurzusunkat!

Group 534@2x