Dr. Buda László orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta. A SzomatoDráma és az Ultrarövid Terápia módszer megalkotója. Három könyvet írt, ebből kettő szinte azonnal bestseller lett. Vele beszélgetünk paradigmaváltó szakmai munkásságáról, a módszerek eredményességéről és arról, hogy mire koccint 2020 szilveszterén.
Igazi újító, ha tetszik paradigmaváltó vagy, aki arra tanít minket, hogy "a test lélekkel van átitatva" és ha ezt mind az orvos, mind a beteg megértené, és nem csak egy pirulát szeretne a gyógyuláshoz, akkor sokkal előrébb tartanánk az egészség megőrzésében, elérésében. Mikor érett meg benned ez a gondolat?
Ha ezt a kérdést általános pszichológiai kérdéssé fogalmaznám át, akkor azt mondanám, hogy az ilyen típusú nagy váltások, ráébredések az emberek életében gyakran valamilyen trauma hatására történnek. Ez lehet egy ún. makrotrauma, amikor valamilyen durva behatásra megborul az addigi egyensúly, esetleg az egész addigi világunk összeomlik. És lehet ún. mikrotraumatizáció, amikor sok kisebb frusztráció, kellemetlenség ér, és aztán lesz egy „utolsó csepp a pohárban”.
Ilyenkor valami egészen banális dolog is elég – sokszor meg sem tudjuk mondani, hogy mi volt az –, és borul az egész.
Ilyenkor jönnek az értetlen kérdések: „De hát emiatt a kis dolog miatt vesztek így össze? Emiatt hagyta ott a korábbi munkahelyét 20 év után? Ezért nem beszélnek többé a testvérével?” Fontos tudni, hogy ezekben az esetekben nem az utolsó cseppel volt a gond, hanem azzal, ahogyan a mikrotraumatizáció során telt a pohár.
De visszatérve a kérdésedre és saját magamra, nekem is volt egy-két nagyobb traumám – meg persze sok kisebb – az orvossá, majd pszichiáterré válásom útján.
Sohasem fogom elfelejteni az első boncolást és az első műtéten való részvételt.
Mindkettő olyan pillanat volt, amikor nagyon világosan megéreztem, hogy nem ez lesz az én utam.
Persze aztán én lettem az élen járó boncoló a csoportban, de minél többet és többet tudtam meg az emberi testről, úgy vált egyre világosabbá számomra, hogy én nem ezt keresem. Látom a beteg szerveket, de nem látom a „miért?-et”. Nem látom abban a beteg májban, gyomorban, szívben, hogy miért betegedett meg. Miért betegszik meg valaki? Mi a célja a betegségnek egy ember életében?
De volt még egy trauma, ami terelt az utamon az egyetemi éveim alatt: Talán harmadéves lehettem, amikor majdnem abba kellett hagynom az orvosit, mert képtelen voltam megtanulni a gyógyszerek kémiai hatását, azok mellékhatásait. Ezek már semmilyen módon nem kötöttek le. Rektori engedéllyel vizsgáztam és végül befejeztem az orvosi egyetemet, de ez igazi fordulópontja volt az életemnek és akkortájt indultam útnak a lélek tanulmányozása felé.
De nehogy azt hidd, hogy itt nem ért egy-két csalódás.
Talán a legmeghatározóbb az volt, amikor azzal szembesültem, hogy a pszichiátriai szakma sem mindig tud a gyakorlatban kézzel fogható segítséget adni a páciensnek.
Akkor sem tetszett és most sem tetszik, hogy a kollégáim egy része azonnal gyógyszeres kezelést ajánl. Persze tudom, hogy a jelenlegi rendszerben nincs sem idő sem tér, hogy méltó módon foglalkozzanak az igazán emberi dolgokkal.
Ez megint egy terelőbója volt számomra, ami azt mutatta, hogy önálló utakra kell indulni.
És persze számos egyéb mikrotrauma, csalódás, frusztráció is ért ebben az időszakban. Folyamatosan azt éreztem hogy még mindig nem találom azt az utat, hogy hogyan tudnék a pácienseimnek a leghatékonyabban segíteni.
Ezeknek a folyamatoknak az összességéből fakadt az az újító tendencia, amelynek eredményeképpen megszületett a SzomatoDráma és az Ultrarövid Terápia módszertana.
Mindkét módszer amivel dolgozol forradalmi, bátor és kísérletező. Lehet azt mondani, hogy megérkeztél?
Igen, valóban ezt érzem, mert ezeknek a módszereknek az alkalmazásával komoly eredményeket tudunk elérni a kliensekkel.
Hiszem, hogy miután megtanultad egy szakma szabályait, utána lehet újításokba kezdeni. Orvos vagyok, pszichiáter, pszichoterapeuta, Ph.D. doktori fokozattal rendelkezem, úgyhogy azt gondolom, van jogom itt-ott felülírni a szakmai konvenciókat és új módszerek megalkotásával kísérletezni. A mai konvenciók is egyszer régen forradalmian újak voltak...
Ha egy mondatban kellene bemutatnod a SzomatoDráma módszertanát, akkor mit mondanál? Kinek, milyen problémák gyógyítására ajánlanád?
A SzomatoDráma egy járható út abba az irányba, hogy a kliens közvetlenül tudjon kommunikálni a saját testével, belső szerveivel, betegségeivel, tudattalan lelki folyamataival.
Ez komoly ígéret. Hogyan működik a módszer? Mi történik egy SzomatoDráma alkalom közben?
Ez egy kiscsoportos foglalkozás, amelyben 4-6 ember játszik együtt. A résztvevők intuíciós és érzelmi kapacitását vesszük igénybe annak érdekében, hogy olyan jelenségekkel találkozzunk, amelyek az ún. Főszereplő (akinek a történetével játsszunk) tudata elől el voltak rejtve addig. A SzomatoDráma felhasználja a pszichodráma és a Hellinger-féle családállítás tapasztalatait, bizonyos mértékig építkezik ezek módszertanára, de jóval szabadabb, intuitívabb, kreatívabb, játékosabb ezeknél.
Úgy kell érteni, hogy a csoportban lévő személyek szerepeket vesznek magukra?
Igen, megtörténhet, hogy a résztvevők közül az egyik megszemélyesíti például a Főszereplő epehólyagját, a másik az epekövét, a harmadik meg mondjuk a gyomrát. Az a döbbenetes, hogy megérkezel mint XY személy, aztán megkérnek, hogy legyél te a másik ember epehólyagja és magától ettől a belehelyezkedéstől te egy kicsit – vagy nagyon – máshogy fogod érezni magad. Ez a „máshogyság” érdekel minket, hogy mi indul el ezen a ponton és ebből kezdünk el kibontani egy történetet. A szereplők a saját megérzéseik alapján kezdenek el megnyilvánulni, egymással kommunikálni, végül egy egész kis dráma áll előttünk.
Általában bizonyos idő elteltével a Főszereplőnknek olyan dolgok világosodnak meg, kerülnek felszínre, amelyekre korábban nem is gondolt. Ez a folyamat néha nagyon megrázó tud lenni.
Például elkezdődik egy párbeszéd az epehólyagot és az epekövet képviselő szereplő között az egymáshoz való viszonyukról. Elhangzik mondjuk, hogy az epehólyag meg akarja védeni az epekövet, de közben meg is fojtja ezzel. Főszereplőnknek eszébe jut a saját gyerekkora, az édesanyjához való viszonyulása és innentől már nem az epehólyagjával van dolga, hanem az édesanyjával (epehólyag) és azzal a kisgyerekkel, aki a kő egykor volt (epekő). Ez persze csak egy légből kapott példa, mindenesetre, innentől már a betegség lelki, érzelmi, kapcsolati aspektusával játszunk tovább. Ez az, ami a gyakran „csodásnak” megélt, gyors gyógyulások titka: a tünetekről az okokra kerül át a hangsúly.
Másik általad fejlesztett és elnevezett módszered az Ultrarövid Terápia. Ennek az a lényege, amit a neve sugall, hogy nagyon gyorsan eredményt lehet vele elérni?
Az Ultrarövid Terápia a SzomatoDrámából nőtte ki magát, mert egyre élénkebben jelent meg az igény, hogy az egyéni konzultáció szintjén is tudjuk alkalmazni ezt a módszert. Vannak, akik nem szeretnek csoportos foglalkozásokon résztvenni, vagy a témájuk annyira személyes, hogy azt nem szeretnék másokkal megosztani. Többek között ő számukra született meg ez az egy alkalomba sűrített egyéni konzultáció, ami olyan aktív, drámai találkozó, hogy ezalatt az egy alkalom alatt felszínre jönnek a leglényegesebb kérdések. A neve azonban talán annyiban félrevezető, hogy ugyan rövid és hatékony, de nem sietünk ezalatt az egy alkalom alatt sehova.
Nagyon ráérősen, akár két órát is rászánva jutunk el a felismeréseken és döntéseken át a feloldódásig és a továbblépésig.
Olyan kérdésekre kaphatjuk meg a válaszokat, mint például hogy milyen okból és milyen céllal betegedett meg a kliens épp akkor? Vagy mi vezetett ahhoz, hogy ilyen rosszul reagált egy kapcsolati krízisre, munkahelyi szituációra vagy akár karantén-helyzetre? Ezalatt a másfél-két óra alatt kap egy működő modellt a probléma kialakulásáról és egyszersmind egy feloldási lehetőséget is, többnyire intenzív, katartikus érzések kíséretében. Volt már jópár olyan kliensem, aki azt mondta, hogy sok év terápia nem hozott ki olyan világos magyarázatokat az életével kapcsolatban, mint ez egyetlen alkalom. Ezt úgy érjük el, hogy nagyon sok energiát fektetünk abba, hogy a lényeget szem előtt tartva haladjunk előre, majd képzeletben oda is hívjuk azokat a szereplőket kliensünk életéből, akikkel leginkább kapcsolatba tudja hozni az aktuális problémáját.
Ehhez persze komoly bizalomra és biztonságérzetre van szükség a páciens részéről, illetve mély empátiára és alapos gyakorlottságra a konzulens oldaláról.
Évek óta oktatod is ezt a módszert. Hányan alkalmazzák már országszerte ezt a típusú konzultációt?
Nagyon szeretek tanítani, mindig is fontos cél volt számomra, hogy ezt a tudást másoknak is átadjam. Úgy érzem ez a leghasznosabb, amit tehetek. Az elmúlt években sok száz szakember és laikus ismerte már meg behatóbban ezt a módszert, és körülbelül 50-60 kolléga válik hamarosan okleveles „Ultrarövid terápiás konzulenssé”.
Mit tanácsolsz, ebben a pandémiás időszakban hogyan tartsuk a lelkünket egészségesen?
Érdemes rugalmas stratégiákban gondolkozni és arra fókuszálni, hogy fizikai és lelki értelemben is erősítsük magunkat. A legfontosabb, hogy ne hagyjuk, hogy a félelem, a szorongás, a pánik uralja az életünket. Ha kell, állítsunk fel önszabályozó kereteket a hírfogyasztásra, a social media használatára vonatkozóan és töltsünk minél több időt olyan dolgokkal, amelyekből pozitív értelemben erőt meríthetünk.
Lassan itt a tél. Már csak néhány hét és pukkanhatnak a pezsgők! Talán nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi 20 évben ennyire még nem vártuk, hogy egy évnek vége legyen. Mit kívánsz magadnak, magunknak 2021-re?
Kicsit tanácstalan vagyok ebben. Az az igazság, hogy sosem volt számomra szimpatikus az a fajta újév-várás, amely szerint a következő év biztos jobb lesz, mint az idei volt. Nem javaslom, hogy bárki ezt mondogassa magának, mert lehet, hogy jobb lesz, de lehet, hogy nem. Önáltatásból nem sok jó származik... Nem abban fog az erőnk és az egészségünk gyökeret verni, hogy 2021 jobb lesz, hanem abban, hogy megtanulunk a nehéz helyzetekkel együtt élni és azokat egyre színvonalasabban kezelni.
Mit kívánok 2021-re? Először is, hogy minél mélyebben be tudjuk fogadni és fel tudjuk dolgozni.
Szóval, azt kívánom, hogy erősödjön mindenkinek az önbecsülése, az önmagába vetett hite. Ne féljen a nehézségektől, merjen szembenézni azzal, ami bekövetkezhet. Ne féljen az embertársaitól, az emberi kontaktusoktól, mélyítse el az együttérzését, figyelje, hol tud segíteni másoknak. A nehézségeket használja edzőpartnernek, váljon egyre rugalmasabbá, bátrabbá, harcedzettebbé.
Koccintsunk arra, hogy ezen a nehéz 2020-as éven végighaladtunk, talpon maradtunk, megtanultuk a leckéket, aztán álljunk bele hűvös fejjel és nyitott szívvel a következő év kihívásaiba!
Dr. Buda László munkásságáról bővebben az alábbi linkeken tájékozódhatsz!
budalaszlo.hu
szomatodrama.hu
ultrarovidterapia.hu
