Balázs Milán: A legjobb nagypapa!
Nagyon régen egyszer a nagypapám, aki nagyon szerette a focit, elvitt egy focimeccsre. Első alkalommal beleszerettem a fociba. Elhatároztam, hogy én is focista leszek! Megkértem a szüleimet, hogy írassanak be futballra, de ez nem tetszett nekik. Sírva rohantam a nagypapámhoz, hogy segítsen nekem. Ő, azt mondta, hogy kitalálunk valamit. „Ne, aggódj fiam.”
Másnap, korán reggel eljött nagypapám értem, és arra kért, hogy szedjünk össze pár dolgot. Megkérdeztem, hogy mit szedjek össze és, hogy hová megyünk. Ő így felelt: „Csak gyere utánam!” Azzal elindultunk. Az utazás alatt nagyon vártam, hogy ott legyünk. Fékezett a vonat, megérkeztünk. Én ijedten kérdeztem a nagyapámtól: „Hová érkeztünk?” Arra lettem figyelmes, hogy focisták vesznek körül. Izgulva kerestük a felkészítő tanárt. Míg várakoztunk, odaszaladt egy kisfiú, aki így szólt:
-„Szia! Az én nevem Peti. Téged hogy hívnak?”
-„Az én nevem Benő, és az edzőt keresem. Tudsz nekem segíteni? „
-„Persze, máris szólok neki, csak várj itt!”
Megérkezett az oktató. Első látásra nem is tűnt szigorúnak, ezért bátran megkérdeztem, lehetek-e a csoport tagja. Erre ő azt mondta:
-„Holnap reggel várunk az edzésen.”
Sietve feküdtünk az ágyunkba, és vártam, hogy eljöjjön a reggel.
A szemem kinyitottam. A nap éppen felkelőben volt. Aludni már nem bírtam, olyan izgatott voltam. Az órámat figyeltem, mikor kell már elindulnom. Közben arra gondoltam, hogy fognak engem próbára tenni. Attól, féltem, hogy elkéstem. Szerencsére időben értem oda. Nagypapám kisért el a próbára. Az edzésen egymásnak bemutatkoztunk. Petit ismertem, vele már beszéltem. Sorakoznunk kellett. Engem szólítottak, félve álltam az edző előtt. Magamban azt mondogattam, sikerülni fog. Az első próbatétel a labdavezetés volt, ami könnyen ment. Majd kapura kellett rúgnom. Peti volt a kapus. Az edző azt mondta, ha tíz lövésből három bemegy, akkor bekerülök a csapatba. Elkezdődött a rúgás, ami nem sikerült túl jól, mert csak kétszer tudtam betalálni. Így a nagypapám megkérte az edzőt, hadd rúgjak még egyet, mert ő látja bennem a tehetséget. Így hát kaptam egy új esélyt, és sikerült bejutnom a csapatba. Az edzéseken egyre jobban teljesítettem.
Egy szép napon közölte a mester, hogy bejutottunk a döntőbe. Holnap lesz a megmérettetés. Mindenki izgatottan aludt el. A találkozó napján felkészülten ébredtünk. Kitaláltunk egy taktikát, ami működött is. Szélsebesen vezettem a labdát, próbáltam gólt rúgni, de nem jártam sikerrel. Lecseréltek. Sírni kezdtem, és csalódott voltam. Majd Zoli lesérült, ezért visszahívtak. Nulla-nulla volt az állás, tehát nem volt semmi veszve. Tíz perc volt a játékidőből, hogy nyerjünk. Pontos passzokat adtam, buzdítottam a csapatot, hogy ne adják fel. Végül a kapu előtt nekem passzolták a labdát, berúgtam. Góóól! Olyan szép gólt rúgtam, hogy az egész stadion felállva örült. A nagypapám volt a legbüszkébb.
A szüleim megbánták, hogy nem voltak mellettem, de megígérték, hogy támogatni fognak a jövőben. Elégedetten, örömben és szeretetben élünk azóta is, aki nem hiszi, járjon utána!
Berta Péter: Az irigy kecske
Egyszer volt, hol nem volt. Még az Óperenciás tengeren is túl, volt egy kecske. Ennek a kecskének született egy fia. Azt a nevet kapta, hogy Irigy kecske, de nem csak a neve volt irigy, hanem ő maga is.
Mikor a kecske 4. osztályos lett, megkérdezte magától:
- Miért vagyok irigy?- becsukta a szemét és elgondolkozott rajta.
A következő pillanatban, amikor kinyitotta a szemét megdöbbenve látta, hogy egy erdőben csücsül.
Azt mondja magában:
- Mit keresek én itt?
- Hogy kerültem ide?
Ekkor megszólalt egy hang a lelkében és eszébe jutott, hogy édesanyukája már két napja eltűnt. Mély szomorúságot érzett a szívében, mely csak fokozódott, mikor újabb két nap múlva olvasta a Kecskebubi újságot. Akkor szomorodott el igazán. Szegény kicsi kecskének meghalt az anyukája, aki most már örökké hiányozni fog neki. Egy egész hetet sírt át. Egy hét elteltével egy hang szólt hozzá!
- Menj el az erdőbe!
A kecske megfogadta a hang kérését és ellátogatott a közeli erdőbe. Ahogy ott kóborolt, egyszer csak egy különleges formájú írott kőre lett figyelmes. A kövön ez állt: LÉGY POZTÍV! Gondolta magában, hogy lehetnék pozitív, hisz most vesztettem el az anyukámat! Megint hallott valamit, ami most azt súgta:
- Menj tovább!
A kecske már az erdő sűrűjében volt, amikor két hatalmas tátongó barlangra lett figyelmes. A barlang egyik oldalára azt volt írva egy táblára, hogy SZERETET a másikra pedig, APRÓ ÖRÖMÖK. Az utóbbit választotta, mert ez volt a legjobb az elmúlt időszakban, hogy a hang az erdőbe hívta, ahol az anyukájával sok időt töltött. Egy kis idő elteltével, megint hallotta a hangot. Most már iszonyatosan kíváncsi volt arra, hogy ki áll a hang mögött.
- Ki vagy Te? - Miért szólsz hozzám?
- Akarod tudni? –kérdezte a hang.
- Persze!
- Én vagyok a szíved hangja.
- Azért szóltam hozzád, mert tudom milyen vagy mélyen a lelkedben. Tudom jól, hogy te nem vagy igazán irigy. Kérlek, ne irigykedj többet! Tudod, olyat kell tenned a másikkal, amilyet szeretnéd, hogy veled tegyenek! - ez a válasz nagyon megérintette a kis kecskét.
- Na, de most már menj vissza az intézménybe és légy nagyon jószívű!
Ahogy a kecske ballagott visszafelé az úton, újra megszólalt a hang:
- Most, hogy érzed magad?
- Köszönöm kérdésed, sokkal jobban vagyok! Hálás vagyok, hogy itt voltál és segítettél az utamon. Remélem most már mindig meg foglak hallani. A kecske már a suliban volt és élvezte a társai társaságát, mindenkivel mindenét megosztotta a társai legnagyobb örömére.
Remélem tetszett a mesém, s várjátok, hogy írjak még!
Fekete Viktor: A gőgös papagáj
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gőgös papagáj, aki az őserdőben élt. Olyan gőgös és beképzelt volt, hogy mindenkinél többnek képzelte magát. Ezért aztán a többi állat messziről kerülte. Egy szép napsütéses reggelen büszkén repkedett és díszes tollait csodálta. Nem vette észre, hogy az emberek csapdát állítottak, és belerepült.
Sehogy sem tudott kiszabadulni. Kiabált, jajgatott, de egy állat sem sietett a segítségére.
Végül egy kis maki tévedt arra, ahol a csapdába esett papagáj kétségbeesve üldögélt.
- Hát veled meg mi történt? – kérdezte a maki.
- Fogságba estem, nem tudok kijönni. – válaszolta a papagáj.
Mivel a maki segítőkész és jószívű volt, kiszabadította a papagájt. A papagáj megtanulta a leckét, megértette, hogy a gőgössége miatt került ilyen helyzetbe. Megköszönte a kis maki segítségét. Viselkedése miatt a többi állattól is bocsánatot kért. Ezután mindig barátok vették körbe.
Boldogan és vidáman teltek a napok az őserdőben.
Fekete Viktor: Csoki iskolai kalandja
Egyszer volt egy kutya, akit Csokinak hívtak. Érzékeny és nagyon jószívű volt. Amikor hat éves lett, anyukája beíratta őt az iskolába. Nagyon félt, nem ismert ott senkit, és minden új volt. Szeretett volna barátokat szerezni, de mivel félénk volt, nem mert barátkozni.
Mikor első nap beléptek az iskolába, egy mosolygós, kedves tanító néni fogadta a kutyusokat.
- Ez nem is tűnik olyan borzalmasnak. – gondolta.
Izgatottan leült a kijelölt helyére és várta, hogy mi fog történni. Egyszercsak odalépett mellé egy másik kutya.
- Szia, engem Sütinek hívnak! Úgy néz ki, padtársak leszünk.
Csoki is bemutatkozott és elkezdtek beszélgetni. Kiderült, hogy sok közös témájuk van, és hamar megkedvelték egymást. Csoki minden nap örömmel ment az iskolába. Sok izgalmas és érdekes dolgot tanult. Mígnem egy napon a folyosón odalépett hozzá egy negyedikes kandúr.
- Hát te ki vagy? Hogy milyen kis nyámnyila vagy!
Csoki nem mert visszaszólni, csak sietve elrohant és könnyes szemmel kuporodott le a helyére. Barátja Süti észrevette, hogy valami bántja.
- Hát veled meg mi történt? – kérdezte.
Csoki elmesélte a folyosón történteket.
Bosszúsan ment haza. Amint hazaért anyukája rögtön észrevette, valami baj van. Kérdezgette, mígnem Csoki kibökte mi bántja. Anyukája elmagyarázta neki, ha valaki csúfolja és bántja a másikat, akkor valójában nem is azzal van a baj, akit bántanak. Aki bántja a másikat az tulajdonképpen saját magát nem szereti. Ezért van az a mondás: „Aki mondja másra, az mondja magára.“
Na igen, de ettől még Csokinak a dühe nem múlt el. Éppen ekkor csengettek. Barátja, Süti állt az ajtóban, hogy megnézze, mi van Csokival.
- Pont a legjobbkor jöttél! – kiáltott fel Csoki.
- Van kedved egy kis párnapüföléshez?
A párnapüfölésből párnacsata kerekedett. Hangos nevetéstől és sikoltozástól zengett a lakás. Csoki megnyugodott. Teljesen megfeledkeztek az időről. Későre járt. Sütinek haza kellett már mennie, amikor Csokinak eszébe jutott, hogy elfelejtettte megcsinálni a házi feladatát.
- Most mi lesz? Nem akarok rossz jegyet kapni! – mondta kétségbeesetten.
- Ne izgulj, segítek! Ha odafigyelsz és igyekszel, egy – kettő meglesz! – mondta az anyukája.
„Végül egy pocsék napból tök jó kerekedett!“ – gondolta lefekvéskor.
Másnap vidáman ment a suliba és nem aggódott, mert tudta, hogy a barátjára és a családjára mindig számíthat.
Markovics Ákos: A szabadnapos kakukk
- Hát, barátaim – kulcsolta össze szárnyait a háta mögött a bagoly - ez így egyáltalán nem lesz jó! Megbeszéltük, hogy este 7 órakor találkozunk a tisztáson! Nézzetek csak körül, hát itt van mindenki?!
Az állatok csak hümmögtek.
- De a kakukk nem jelzett! – szólalt meg ekkor a róka. – Legutóbb megegyeztünk, hogy minden órában kakukkolni fog egyet. Csak most nem hallottam a hangját.
- Nem is hallhattad! – mondta a varjú. – Mert a kakukk szabadságon van.
- Na, de… - kiáltott fel a szarvasbogár. – Akkor honnan fogjuk tudni, hogy itt az ebédidő?
- Vagy azt, hogy mikor megy le a Nap? – sóhajtotta pislogva a bagoly. – Éjjel sokkal jobban látok.
- Akkor most mi lesz? – kérdezte a sün bozontos fejjel.
- Nincs más hátra – mondta a róka – amíg a kakukk távol van, addig helyettesítenünk kell. Beosztjuk egymás között, hogy melyikünk, mikor jelez.
Úgyis lett, ahogyan az okos ravaszdi javasolta. Óránként felhangzott a jelzés a nagy tisztás felől, mindig valamilyen más és más állat hangján. Egy órásmester éppen arra sétált. Megállt, és szájtátva hallgatta az erdő zenéjét, és erről eszébe jutott valami…
Azóta van az, hogy az órák nem csak kakukkolnak, hanem némelyik pittyeg, egy másik csipog, vagy talán éppen dalol.
Parrag Sára: Bajusz kapitány és a Ferdearcú felderítő mágikus kalandjai
Ezt a mesét nem az Óperenciás-tengeren túlról hoztam, itt történt, ahol élek Budapesten. Lehet, hogy nem is mese? Netán ismered Bajusz kapitányt? Vagy találkoztál már a Ferdearcú felderítővel személyesen?
Hát, akkor pont olyan szerencsés gyerek vagy, mint én! A mágikus kalandjaikat azonban csak én és a családom ismerjük. Elmeséljem?
Nemrég költözött új otthonába Bajusz kapitány és hűséges társa, akinek akkor még nem is volt ferde az arca. Imádták a felfordulást, amit a költözés teremtett, boldogan segédkeztek a dobozok be- és kicsomagolásában, birtokba vették az új szobájukat, hamar berendezkedtek. A legjobban az új otthonuk óriási, varázslatos titkokat rejtő kertjét szerették. Naphosszat szívesen időztek az árnyas fák alatt, de egyelőre nem mertek túl messzire menni. Az udvar olyan nagy volt és ki tudja milyen rémségek rejtőzhetnek benne?
Egy nap azonban nagy baj történt, a Felderítő megbetegedett, a bal arcfele tiszta ferde lett. Egy csúnya és gonosz varázsló szórta rá az átkot, akitől mindenki rettegett az utcában. Garfield, egy kövér, vörös bundájú macska volt, aki a szomszéd házban lakott és félelmetes nyávogását hallva még a legbátrabbak is felvették a nyúlcipőt.
Bajusz kapitány is nagyon félt tőle, de még inkább attól, ha az átkot nem sikerül megtörni, akkor elveszti a kis barátját. Így felkerekedett, hogy legyőzze őt. Fürgén szedte aprócska lábait, fedezékbe húzódott, bokrok alatt átkúszott, sziklát mászott, hegyre fel és völgybe le. Végül ott volt előtte ő, a Félelmetes, karmait meresztve ugrásra készen. Eddig még senki állatfia nem látta ilyen közelről! A kis nyuszi szíve majd kiugrott a mellkasából, de nem tágított. Farkasszemet néztek egymással. Még a levegő is megfagyott köztük!
Végül a gonosz macska egy varázsbajuszt elhullajtva megalázva elkullogott!
Így győzött a bátorság és a szeretet a félelmen és gonoszságon, egy mágikus bajusz suhintással!
Ugye, Te is kitaláltad, hogy milyen állat az én mesehősöm?
Somogyi Kamilla Róza: Ne add fel!
Nem sokan szeretik az iskolát. Fogadok, Te, aki olvassa ezt a mesét, Te sem szereted az iskolát. Én sem rajongtam érte.
Gyerekkoromban volt egy barátom, aki nagyon nem szerette az iskolát. Nem volt szorgalmas, nem tanult jól, nem figyelt, és nem viselkedett rendesen. Egyszer, mikor a szülei meglátták a jegyeit tudták, hogy ez nem mehet így tovább. Elbeszélgettek a fiúval. Hoppá, el is felejtettem mondani, ezt a fiút Bendegúznak hívják. A beszélgetés után, Bendegúz csúnya büntetést kapott: szobafogság. Bendegúz ezután igyekezett jobban tanulni, figyelni. De még így sem volt jó valami. Majd az iskolában eszébe jutott és felkiáltott:
- A szorgalmi!
És odarohant a tanárhoz.
- Gábor bácsi! Lesz szorgalmi?
Gábor bácsi elképedt.
- Mióta érdekel az téged? De, természetesen lesz.
Bendegúz nagyon örült. Az iskola után, Gábor bácsi nagyon sok szorgalmit adott fel a tavaszi szünetre, 15 oldalt. Bendegúz nagyon megijedt, de tudta, hogy csak így lehet kitűnő. Ezért szorgalmasan nekilátott a feladatának. Másnap a családja el akart menni ünnepelni. Anyukája szólni akart Bendegúznak, de amikor benyitott a szobába, olyat látott, amiről azt hitte sosem fog. A fia tanult.
- Bendegúz, akarsz cukrászdába menni?
- Nem Anya, de köszönöm. Tanulnom kell.
De minden jó, ha a vége jó. Végül a fiú kitűnő lett. De mi történhetett ezután? Hamarosan megtudhatjátok. Tartsatok velem.
