Hat évnyi idő a személyes életünkből hamar elsuhan, de mégis olyan belső indíttatásból felbukkanó erőteljes érzelmeket hordozhat magával, melyek nehezen foglalhatók szavakba. Talán mindenki életében elérkeznek azok a kisebb-nagyobb mérföldkövek, amikor visszatekintünk az életünket meghatározó legfontosabb állomásokra. Ezek azok a meghitt pillanatok, amikor nosztalgiával tárulnak fel lelki szemeink előtt olyan múltbéli történések, amelyek a jelen pillanatainkat is befolyásolják. Visszaemlékezve az öröm, hála, de néha a szomorkás elmúlás érzelmei kavaroghatnak bennünk, amikor azokra a pillanatokra gondolunk, amelyek egykoron értelmet és derűt hoztak úgy a személyes, mint a szakmai életünkbe. Ilyenkor inkább a lelkünk beszél az énünk helyett, és valahogy teljesen más értékek kerülnek előtérbe. Értékek, melyek belső lelki fejlődéshez köthetők, amelyek kissé váratlanul érkeztek az életünkbe, de valahogy mégis örök nyomot hagytak a lelkünk legmélyén. Akkor még nem tudtuk, hogy mára ennyire fontos lesz, mert bár sokszor pillanatnyilag nem tudatosul bennünk, hogy mibe is kezdünk bele… utólag azonban mégiscsak érezzük, hogy, amit kaptunk, az nem munka volt, aminek fáradalmait kipihenjük és elfelejtjük, hanem inkább
egy ajándék az élettől, aminek az értéke felbecsülhetetlen és valahogy egyben pótolhatatlan is.
Talán korunk modern szellemének egyik mozgatórugója az, hogy sokan akarunk valakik lenni a nagyvilágban, és későn döbbenünk rá, hogy igazából a nagyság valahol a lelki erőforrások, erősségek birtoklásában rejlik, és a boldogságunk forrása sem mindig ott található meg, ahol épp keressük. Bár a boldogság nehezen megfogalmazható, szubjektív jellegű fogalom és érzés, talán mégis van egy pont, ami mindannyiunkban közös. Az a közös pont az, ami igazán érték, minden más mulandó.
A Boldogságóra, mint mérföldkő…
A Boldogságóra Program 2016-ban váratlanul jött, és az ismeretlen halmaz közepette utólag visszagondolva egy mérföldkő volt elsősorban a személyes életemben. Azt a szintű értéket képviselte és nyújtotta, ami máshol nem található, és a mai napig felbecsülhetetlen fejlődést hoz. Hat évnyi intenzív, szívből jövő Boldogságóra és elköteleződés, ami nemcsak iskolai tevékenység volt, hanem inkább élet- és szemléletmód, pozitív változást hozott a saját munkásságomban, az interperszonális kapcsolataimban, de legfőképpen a személyes jóllétemben és személyiségem fejlődésében. Bár alkalmanként a környezetből származó meg nem értettség beárnyékolta a mindennapok csodás perceit, mégis a hétköznapok monoton, motivációban szegényes percei megteltek vidámsággal, örömmel, lelkesedéssel, bátorsággal, kezdeményezőkészséggel. De ezek mellett, ami még lényegesebb volt, az az elfogadás, a belső lelki szeretet, az erkölcsi értékek, a kedvesség, a jóság érzése, ami sokszor megjelent a hétköznapjaimban. Személyes tapasztalatom is, hogy a Boldogságóra Program valóban fejleszti, alakítja a személyiséget, segít a legbelsőbb erősségeink kibontakoztatásában, egyfajta nyitást jelent a világ felé. Valóban, mintha az szeretnénk, hogy kicsit jobb legyen a világ, és ennek megfelelően cselekszünk. Nem a modernitás mókuskerekének a hajtása lesz a fontos, hanem valóban a gyerekek szeretete, az adni tudás képessége, ami önzetlenséggel társul. Talán kicsit erről is szól a Boldogságóra, adni úgy, hogy mások is fejlődhessenek és kaphassanak általunk, amikor nem minden rólunk szól, hanem mindannyiunk jóllétének fontossága kerül előtérbe.
Sokan kérdezik, hogy vajon mi is az a boldogság?
A tudományos kutatások megállapításán túl, nem kell nagy dolgokra gondolni, mert boldogság az is, amikor:
- Hálát tudunk adni reggel, mert jól vagyunk, és derűvel kezdhetjük a napot, bár nem mindig vagyunk boldogok.
- Amikor képessé válunk arra, hogy úgy tudjunk adni, hogy nem várunk cserébe semmit.
- Amikor megtanulunk félelem nélkül felmenni egy színpadra, és örülni egy dalnak.
- Nem a hatalomra vágyni, hanem a szeretetre, és örülni annak, ha együtt vagyunk egy pillanatra.
- Amikor képessé válunk személyes életünkben a megbocsátásra.
- Amikor elfogadunk másokat, és tudjuk őket úgy szeretni, ahogy vannak.
- Amikor tudunk örülni a kis dolgoknak is, és megbecsüljük azt a keveset is, amit kapunk.
- Amikor megtanulunk szeretni, és megölelni másokat.
- Amikor vannak belső indíttatású értékeink, melyek fontosabbak, mint az, hogy nagyok legyünk.
- Hálás lenni minden elfogadásért és lehetőségért, amit kaptunk, mert nem biztos, hogy az mindenhol ott van.
- Hálás lenni azért, hogy valahova tartozunk, és nem utasítanak el minket, amikor épp közeledni szeretnénk.
- Amikor elkezdünk hinni a pozitív megerősítések erejében.
- Amikor örülnek nekünk, mert jók voltunk másokhoz.
- Örülni annak, hogy annyira megerősödünk, hogy hamarabb túljutunk a nehézségeken, mert épp jobban bízunk önmagunkban és a saját lelki erőnkben.
- Amikor azt érezzük, hogy új erősségeket fejlesztettünk ki magunkban, amelyek segítik mindennapjainkat.
Hat évnyi mérföldkő megtanított arra, hogy azt valljam, hogy a Boldogságóra nélkül szegényebbek vagyunk,
mert általa megtalálhatóak azok az értékek, melyekről sokan beszélnek és vágynak utánuk, de kevesen cselekszik. A hiteles jóság, a vidámságot és szeretetet sugárzó Bella-dalok, a befogadó empátia örök emlék marad. Ahogy azt Micimackó mondaná: „Van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, azt hívják szeretetnek”. A Boldogságóra program az, ami törődést, elfogadást és szeretetet hozott, nemcsak a tanteremben, hanem az én életemben is. Egy mérföldkőnyi ajándék az élettől!
Doltea Enikő, boldogságórás pedagógus Sepsiszentgyörgyről
