2. rész
Cikkünk első részében azt jártuk körül, hogy miért van különösen nagy jelentősége annak, hogy nem engedjük át az irányítást a gyermekeinknek, hanem a szülői szerepet megélve és betöltve irányítóként, korlátokat adó, felelős „főnökként” neveljük fel őket. Ennek pedig leginkább a serdülőkorban látszik majd a hatása. Most arra adunk tippeket, hogy hogyan lehetsz jó edzője, jó irányítója a gyermekednek.
Fejleszd az önállóságát!
Minden szülő szeretné, ha gyermeke idővel a saját lábára állva, önálló, a világban helyt álló, független, erős, sikeres ember legyen. Az erre való nevelést már egészen kicsi korban el tudjuk kezdeni, amikor arra ösztönözzük őket, hogy válasszanak a rendelkezésükre álló lehetőségek közül. Ez nem tévesztendő össze az „Azt csinálsz, amit akarsz!” elvvel, amikor a gyerekeket tulajdonképpen magukra hagyják a fejlődésükben és minden fogódzó nélkül kell megtalálniuk valamilyen utat. Ebben az esetben is nagyon fontos, ahogy a korlátok kijelölésével, hogy segítsük őket a lehetőségek megtalálásában. Így fejleszthetjük a gyermek önállóságát és erősíthetjük benne azt az érzést, hogy fontos a véleménye, beleszólása van a család, és így a saját életébe. Nem döntenek róla nélküle. Ez erősíti a bizalmat, amire nagy szüksége lesz élete során!
Természetesen a végső szó mindig a felnőtté, amit a gyermeknek el kell fogadnia. De amennyiben egy családban a gyerekeket is bevonják a döntéshozatalba és a „miért?”-ekre megkapják a magyarázatokat, sokkal elfogadóbbak lesznek a döntés iránt is, hiszen még ha az nem is felel meg annak, amit ők szerettek volna, de részt vettek a döntéshozatalban.
A 2010-ben, hosszú betegség után elhunyt James Lehman (róla többet itt olvashattok) négy olyan területet állított fel, ahol mindig a szülőknek kell dönteniük:
- Biztonság
- Egészségügyi problémák
- Teljesítmény
- Felkészülés a felnőttkorra
Ezeken a területeken Lehman szerint nyugodtan mondhatod a gyermekednek, hogy
Figyelj, ezeken a területeken én vagyok a felelős - ez nem vita tárgya. Beszélhetünk dolgokról, de enyém a végső döntés, és ennek így kell lennie. Ez az én szerepem. Én vagyok a szülő.
Nézzük meg, hogy a gyakorlatban mit is jelent ez?
Lehman a döntéseket két csoportra osztja a jelentékeny vagy lényeges és a jelentéktelen vagy lényegtelen döntésekre. Persze ezek a kifejezések árnyaltabbak, hiszen ami valakinek lényegtelen az a másiknak fontos lehet. Éppen erről szól ez a felosztás.
Arról például mindenképp mi szülők döntünk, hogy milyen étel, milyen mozgásforma egészséges vagy nem egészséges a gyermekünk számára vagy hogy mennyit kell még készülnie a felvételire vagy csak egy dolgozatra.
És természetesen arról is a szülő hozza meg a döntést, hogy a gyerek elmehet-e abba a nyári táborba, akár külföldi utazásra a barátokkal, az osztállyal vagy csak egy esti buliba és ottmeddig maradhat. Ami tehát ezen a 4 területen belül van, azt ugyan megbeszélhetjük a gyermekkel, sőt beszéljünk is róla, de a döntés meghozatala mindig a szülő kompetenciája kell, hogy maradjon.
Miben dönthet akkor a gyerek?
Nézzük, mik lehetnek azok a kevésbé fontos döntések, amikben a gyerek lehet a főnök. Például, hogy milyen ruhákban jár a fiad vagy a lányod, milyen hosszú vagy rövid a hajuk, kikkel barátkoznak, milyen filmet néznek, milyen könyvet olvasnak. Persze ezekre is igaz, hogy mindaddig dönthet róla önállóan, amíg az az előbb felsorolt 4 területet nem érinti.
Nézzünk erre is egy tipikus példát!
Alsós korában nagyon sok kislány beleszeret a hosszú fülbevalókba, ami nemcsak „buli”, de sokkal felnőttesebben is néznek ki tőle.
Viszont az iskolai viselete rendkívül balesetveszélyes, hiszen még össze-vissza rohangálnak, sokszor nem teljesen kontrollált még a mozgásuk és bizony egy véletlen folytán beleakadhat valamibe és sérüléseket is okozhat a gyermeknek. Abban pedig ne reménykedjünk, hogy hamar elhagyja!
Lehman azt tanácsolja, hogy a legbiztosabb, ha felteszed magadnak a kérdést, hogy az, amiről dönteni kell beletartozik-e a fenti 4 kategóriába.
Ha nem, akkor lehet a döntés a gyermeké, ha igen, akkor neked kell róla döntened.
Lehman arra is felhívja a figyelmet, hogy természetesen az igazi nehézségek serdülőkorban kezdődnek, hiszen ez az az időszak, amikor az önállósodás, az identitás kialakulása megköveteli, hogy egyre nagyobb területen dönthessenek a gyerekek a saját életükről. Ebben a korban nagyon fontos is, hogy hagyjuk a tinédzsereket minél több területen kibontakozni, akár döntéseik álta is.
De ezt a 4 fontos területet továbbra is a szülő kezében kell tartani.
Lehman ad néhány ötletet egy-egy tipikus „serdülő-érvelésre”:
„Apa, te megteszed, én miért nem tehetem?”
A legjobb válasz :
„Nem rólam beszélünk. Rólad beszélünk.”
Tartsd a hangsúlyt a gyermeken! Az állítások legyenek tiszták, egyértelműek:
„Nem rólam beszélünk. Azt hiszem, hogy te nem állsz még kész az éjszakai moziba menésre. ”
Természetesen ezt megelőzheti vagy követheti egy hosszú, tisztelettel teli beszélgetés a szülővel, de a döntést – mivel a biztonság témakörébe tartozik – a szülő hozza meg.
És ha a gyermeknek nem tetszik a döntés, akkor még mindig felteheti a kérdést: „Mit kellene tennem, hogy később jöhessek haza?”
Innentől pedig már egy előre mutató, fejlődést szem előtt tartó párbeszéd veheti kezdetét.
Szülőnek lenni nem könnyű, de minél több lehetőségnek, kutatásnak, megállapításnak olvasol utána, minél többet foglalkozol te magad is azzal, hogy hogyan válhatsz jobb szülővé, annál inkább lesznek eszközeid a kialakult helyzetekre és egyre kevésbé ijedsz majd meg az újabb és újabb kihívások láttán.
Kattints ide az angol nyelvű cikkért, amit szakirodalomként felhasználtunk!
