Mentális vitaminok

Hogyan neveljünk sikeres gyerekeket túl patronálás nélkül – ajánló

2021.10.10 06.53 Írta: PPNP
nevelés
pozitív gondolkodás
pozitív nevelés

Julie Lythcott-Haims, akadémiai szerző, aki szerint a szülők azzal, hogy nagy elvárásokat támasztanak a gyermekeikkel szemben, nem segítenek nekik. Szenvedéllyel és fanyar humorral, azt kéri, hogy a szülők gyermekeik sikerességét ne az osztályzatokban és teszteredményekben mérjék. Ehelyett szerinte inkább a legrégebbi ötletre kell összpontosítaniuk: a feltétel nélküli szeretetre.

Nem akart nevelési szakértő lenni, de aztán az élet úgy hozta, hogy azt érezte muszáj véleményt alkotnia a mostanában egyre divatosabb nevelési stílussal kapcsolatban, ami összezavarja a gyerekeket, és megakadályozza, hogy önálló személyiséggé fejlődjenek. Rossz néven vesszük, ha egy szülő nem figyel eléggé gyermeke életére, oktatására, felnevelésére, s rosszallásunk indokolt. Ugyanakkor a másik véglet is sok kárt okoz, amikor a szülő úgy érzi, gyermeke csak akkor lehet sikeres, ha állandóan óvja és védelmezi, ha ott bábáskodik minden esemény felett, irányítja a legapróbb részleteket, és elit főiskolák, pályák felé terelgeti.

„Ha így neveljük gyermekeinket, beleértve magamat is, mert bizony két tinédzserkorú gyermekem nevelésében rám is jellemzőek ezek a tendenciák, akkor agyonszabályozott gyermekkoruk lesz.”

Mit takar ez a fogalom? 

Óvjuk és védelmezzük, etetjük és itatjuk őket, gondoskodunk róla, hogy jó iskolába járjanak, a jó iskola jó osztályába, és hogy jó jegyeket szerezzenek a jó iskola jó osztályában. De nemcsak az osztályzatok és pontszámok, nemcsak ezek fontosak, hanem a jutalmak és a díjak, a sportok, a tevékenységek, a vezető szerep is.

Mindezzel egyfajta tökéletességet akarunk elérni. Elvárjuk gyerekeinktől, hogy tökéletesen teljesítsenek ott, ahogy nekünk sosem kellett, és mivel ilyen nagyok a követelmények, úgy véljük, hogy természetesen vitatkoznunk kell minden tanárral, igazgatóval, edzővel, bíróval, és egyszerre mi vagyunk a gyermekünk gondnoka, ügyintézője és titkára.

Drága csemetéinket állandóan nyüstöljük, a helyzettől függően hízelgünk, célozgatunk, segítünk, alkudozunk és zsörtölődünk, nehogy eltoljanak, elszalasszanak valamit, vagy elrontsák a jövőjüket a remélt felvételhez valamelyik elit főiskolára, amely szinte minden jelentkezőt elutasít.

Milyen lehet gyereknek lenni az agyonszabályozott gyermekkorban? 

Mindenekelőtt nem ér rá az önfeledt játékra, hiszen nincs rá alkalma délutánonként, mert azt gondoljuk, minden időt ki kell használni. Az agyonszabályozott gyermekkorban állítólag boldognak akarjuk látni őket, mégis amikor hazajönnek az iskolából, gyakran az első kérdésünk a házi feladatuk és az osztályzataik. Azt látják az arcunkon, hogy elfogadásunk, szeretetünk, értékük előfeltétele az ötös osztályzat. Mire gyermekeink elvégzik a középiskolát, bárhová kerüljenek is, már kimerültek. Közönyösek. Kezdenek kiégni. Koravénnek tűnnek. Sokan szenvednek szorongástól, depressziótól, és nem tudják, elmondhatják-e valaha, hogy megérte.

Mi szülők, persze, egészen biztosak vagyunk benne, hogy megéri.

Úgy teszünk, egyenesen úgy gondoljuk, hogy nincs jövőjük, ha nem veszik fel őket valamelyik elit főiskolára vagy pályára, amit mi találunk ki nekik.

feladat

Ha megnézzük, mit értünk el, ha van bátorságunk ezzel alaposan szembenéznünk, nemcsak azt látjuk: a gyerekek úgy érzik, a jegyeik döntik el, hogy mennyire értékesek, hanem azt is, hogy azzal, hogy szinte állandóan benn vagyunk érzékeny fejlődő tudatukban, mintha A John Malkovich menet c. filmben lennénk, azt üzenjük nekik: „Figyelj csak, szerintem nélkülem semmit nem érnél el."

Azzal, hogy túlzottan segítjük, óvjuk, irányítjuk, és kézen fogva vezetjük őket, megfosztjuk gyermekeinket a lehetőségtől, hogy kibontakozzon az önhatékonyságuk, amely az emberi psziché egyik nagyon fontos alapeleme, s sokkal fontosabb,  mint a dicséret által szerzett önbecsülés

Az önhatékonyság forrása, hogy az egyént saját tettei vezetik eredményekre.

Nem a szülőknek az egyén nevében tett cselekedetei, hanem az egyén saját cselekedetei vezetnek eredményekhez.

Azt állítom, hogy gyerekeinknek az lenne jó, ha kevésbé hajszolnánk a pontszámokat, és sokkal inkább azzal törődnénk, hogy gyermekkorban kell megalapozni a sikert, olyan dolgokkal, mint a szeretet és a házimunka.

Mindannyian tudjuk, mégis, az agyonszabályozott gyermekkorban felmentjük gyerekeinket a ház körüli munkák alól, akik aztán fiatal felnőttként is várják a feladatlistát a munkahelyen. Így nincs meg bennük az akarat és a hajlam, hogy tettre készen körülnézzenek, miben tudnék segíteni a kollégáimnak? Hogyan tudnék elébe menni a főnököm kéréseinek?

A Harvard Grant Study másik fontos megállapítása szerint az életben a boldogság forrása a szeretet, nem a munka szeretete, az emberek szeretete; házastársunk, partnerünk barátaink, családunk szeretete.

A gyermekkor feladata, hogy megtanítsa a gyerekeket szeretni, akkor tudnak másokat szeretni, ha megszeretik saját magukat, és akkor fogják szeretni magukat, ha feltétlen szeretetet adunk nekik.

Ezért nem a jegyekkel, pontszámokkal kellene törődni, amikor drága csemeténk megjön az iskolából vagy mi hazaérünk a munkából, hanem kapcsoljuk ki a gépet, tegyük le a telefont, nézzünk a szemébe, hogy lássa az arcunkon megjelenő örömet, amikor pár óra elteltével újra látjuk gyermekünket. Nem kell a legjobb nevű egyetemre menni ahhoz, hogy boldogok és sikeresek legyünk. Boldog és sikeres emberek jártak állami iskolába, kisebb főiskolára, amiről nem is hallottunk, továbbá népfőiskolára, itteni főiskolára, és még ki is buktak.

"Be kell vallanom valamit. Említettem, hogy van két gyerekem, Sawyer és Avery, akik tinédzserek. Valamikor régen úgy neveltem őket, mintha bonsai-ok lennének…Gondosan nyesegettem, nyirbáltam és alakítottam őket tökéletes lényekké, akik elég tökéletesek ahhoz, hogy garantáltan bejussanak az egyik legjobb egyetemre. De aztán rájöttem, miután több ezer más gyerekkel foglalkoztam a munkám során, valamint felneveltem két saját gyereket, hogy gyerekeim nem bonsai-ok. Ismeretlen nemzetségű és fajú vadvirágok, és az én feladatom az, hogy tápláló környezetet biztosítsak, és házimunkákkal erősítsem az önbecsülésüket, és szeressem őket, hogy képesek legyenek szeretet adni és kapni, a főiskola, a szak, a karrier pedig legyen az ő választásuk.

Nem az a dolgom, hogy eldöntsem, mi legyen belőlük, hanem hogy támogassam őket, hogy felszabadultan önmaguk lehessenek."

Szülőként, vagy pedagógusként
szeretnél tenni a  gyerekek mentális
egészségének
megőrzéséért?

Mask Group 4@2x

Iratkozz fel hírlevelünkre, és kérd ingyenes kiadványunkat / minikurzusunkat!

Group 534@2x