Gyermekek között vagyok nap, mint nap. Ajándék ez, nagy ajándék. Látom, ahogy játszanak, szaladgálnak, okosodnak, barátkoznak, harag van bennük, majd kibékülnek, oda csapnak aztán bocsánatot kérnek, sírnak és vigasztalódnak. Oly sok és színes ez a kép. Amit azonban mindig látok, az a mosoly. Az arc játéka egy mese vicces fordulatain, egy énekes játék közben vagy önfeledten az udvaron.
Mi felnőttek sokszor elfelejtjük ezt az egyszerű érzelem kinyilvánítást, pedig nagyon jó hatással van a lelkünkre, a társas kapcsolatainkra és egészségünk megőrzésében is fontos szerepet játszik.
Elszalad az élet. Boldogan, boldogtalanul. Sokszor hazugságokkal, őszinteség hiányában, fájdalmakkal, gyakran megkeseredve, önmagunkat megsebeztetve. Évek hosszú sora alatt gyűjtögetünk emlékeket, amelyekhez biztosan társul egy-egy olyan jelenet, amely nevetést hozhat. De mi hajlamosak vagyunk elfelejteni, nem akarjuk a szépet észrevenni, a kevésbé szépet pedig annál inkább. Gyakran hagyjuk magunkat az önsajnálatban tocsogni, miközben számos csoda vesz bennünket körül. Eltelhetnek napok, hetek, de akár évek is így.
Ha valakinek a te világod nem szép, az attól még a te szép világod. Ha valaki a te életedet bírálja, akkor a sajátjával nincs békében. Ha valakinek a te mosolyod nem tetszik, más attól kap erőre. Vedd elő bátran! A te mosolyodat.
Egy nap az óvodában egy rajzolt szívben kis mosolymatricákat helyeztem el a felnőttek és a gyermekek számára. Ha valaki szerette, magával vihette őket. Nagy örömömre sokan éltek a lehetőséggel, és megajándékozták magukat egy „falat” boldogsággal.
Ha belegondolunk milyen lerajzolva a mosoly, már az is elindít bennünk pozitív rezgéseket. Láthatnánk… minden apró dologban úgy, ahogy a gyerekek.
„Persze nem könnyű – mondják sokan- hisz ez a világ mostanában sok rosszat is hoz nekünk.” Valóban.
Én csak azt tudom…, hogy a mosoly megnyugtat,
Lehet a ruhám, a sálam az ékszerem,
álmomból felriadva a nyugtató ételem.
Adhatom magamnak és másoknak.
Ajándékozhatom a gyermeknek, a felnőttnek,
kis állatnak, vagy egy virágnak.
Tehetem esőben, szélben, hóban és fagyban,
de lehet a kalapom egy nyári kalandban.
Úszhat velem a fodros Tiszában,
lehet takaróm a csillagos éjszakában.
Lehet arcom ékes dísze,
a családok kedves menedéke.
Ott van a múltban, a jelenben,
de látni szeretném még a jövőmben.
Mindig ott van, használd bátran –
perdülj táncra a mosolyruhádban!
Bezzeg Andrea, Boldogságórás Pedagógus írása
