Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus előadást tart a II. Pozitív Pedagógia és Nevelés Konferencián. Addikcióról, stigmatizációról és a várakozásról beszélgettünk.
Milyen témájú előadást hallhatunk tőled a II. Pozitív Pedagógia és Nevelés Konferencián novemberben?
Az előadás fókuszában a szenvedélybetegségek kialakulása, társadalmi megítélése és lehetséges megelőzése áll. Szó esik arról, miért nem mindegy, hogy akaratgyengeségnek vagy tartós agyi rendellenességnek tekintjük a függőségeket. Bepillantást nyerhetünk az addikciók stigmatizációjának legfőbb okaiba, miközben az is világossá válik, hogy a szenvedélybetegségek valójában az emberiség többségét érintik. Nem távoli, borzongató problémáról, hanem nagyon is bennünk élő, emberi vonásról beszélhetünk. Leegyszerűsítve: ha agyunk az evolúció során képessé vált az öröm megtapasztalására, akkor képessé válik a függőség kialakítására is. Az előadás talán legfontosabb mondanivalója azonban a viselkedés megváltoztatásának lehetséges módszereihez kötődik.
Az addikció nem könnyű téma, de vajon mennyire nehéz megszabadulni tőle?
A már kialakult emberi magatartásformákat - legyen az bármilyen szokás, beleértve az addiktív szokásokat is -, rendkívül nehéz megváltoztatni. Észérvekkel, rációval szinte lehetetlen. Ennek ellenére számos prevenciós program próbálja meg a tizenévesek attitűdjét, gondolkodásmódját pusztán előadások formájában formálni. Több vizsgálat eredménye is alátámasztja, hogy az emberek egyre inkább érzelmi behatásokra és személyes tapasztalatok útján alakítják ki vélekedéseiket, melyek aztán hosszú távon rögzülnek. Vagyis: lényegében hiába magyarázom el egy tizenévesnek a droghasználat későbbi veszélyeit, ha neki már vannak pozitív tapasztalatai a szerhasználattal kapcsolatban.
Az előadás a viselkedés megváltoztatásának egy lehetséges útjával, a játékosítással behatóbban is foglalkozik. A prevencióban ugyanis lehetőségünk van úgy hatni a tizenévesekre, hogy maga a megelőzés a játékélmények érzelmi bevonó erejével bírjon.
Miben látod a pandémia alatti és utáni helyzet legnagyobb kihívását?
A pandémia jelenleg is zajlik, csak már sokan belefáradtak. De sajnos pandémia utáni helyzetről még nehezen beszélhetnénk. Az persze látszik, hogy a szigorítások-lazítások sora olyasféle társadalmi dinamikát alakított ki, ami kísértetiesen hasonlít a szenvedélybetegek belső élményeihez. Mert nagyon hasonlóan működnek az addikciókkal küzdők is: a tartós kontroll után még nagyobb intenzitású kontrollvesztést mutatnak. A covid-társadalom egyébként is kedvező táptalajt nyújt az addikciók térnyerésének. A fokozott izoláció, a tartós stressz, a pszichés tünetek jelentkezése... ezek mind komoly kockázati tényezők a függőségek kialakulása szempontjából. Hogy kérdésedre pontosabban válaszoljak: a legnagyobb kihívást abban látom, hogy össze tudjuk-e egyeztetni a járvány visszaszorításának kötelező eszközeit az emberi lét teljességének megóvásával. Ez jelen pillanatban még nem működik valami fényesen.
Mit gondolsz a saját szakterületed hogyan segíthet azoknak az embereknek, akik elakadtak a pandémia alatt mentálisan?
Az addiktológia a pszichiátria része. A függőség pszichés nehézségek talaján nő. Ez egyben azt is jelenti, hogy amikor terápiás munkát folytatunk egy szenvedélybeteggel, akkor rendszerint nem a függőségre koncentrálunk, hanem annak hátterére.
Mert amíg az nincs megoldva, addig nem várhatunk tartós józanságot. A pandémia alatt bizonyos addikciós viselkedések gyakorisága (pl. alkoholfogyasztás, kannabisz szívás, videójáték, pornóoldalak látogatása, stb.) érezhetően megugrott. Ezek a viselkedések csak tovább fokozzák az izolációt, mert burokba zárják az egyént. A függőség tabu, alig kommunikálható probléma. Társadalmi szinten tehát úgy tudunk a leginkább segíteni, ha nyíltan és ítélkezés nélkül beszélünk a függőségekről. Csak így érhető el, hogy többen vállalják fel, és többen kérjenek segítséget. Saját szakterületem, ismételten visszakanyarodva eredeti kérdésedhez, csak akkor tud érdemben segíteni, ha az illető akarja, hogy segítsék!
Milyen reményed, üzeneted van a jövőre? Miről fogunk konferenciát tartani 2022 novemberében?
Bízom benne, hogy jövő ilyenkorra már csak a pandémia pozitív tanulságai élnek majd tudatunkban. Hogy le kell lassulni, nincs mese, mert az az eszement öningerlés, amit az elmúlt évtizedek során műveltünk, fokozza a lakosság impulzivitását, ezzel együtt pedig csökkenti a jutalomkésleltetés képességét. Meg kell tanulnunk várakozni, minden értelemben. Nem tartom szerencsésnek, hogy az általunk kiadott "parancs" azonnali "választ" generál (gondoljunk itt akár az okostelefonok és egyéb technológiai eszközök teljesítményének exponenciális fokozódására, vagy emberi kapcsolataink természetére). Meg kell tanulnunk együttműködni. Le kell lépnünk a túlfutott individualizáció semmibe vezető ösvényéről. Ez bőven elég feladat egy évre.
A II. POZITÍV PEDAGÓGIA ÉS NEVELÉS KONFERENCIÁRA ITT LEHET REGISZTRÁLNI.
