Korábbi írásainkban már érintettük a gyerekkori barátságok helyét az életünkben. Most Vida Ágnes gyerekpszichológust kérdezzük arról, nem értékeljük-e túl az óvodáskori barátságok szerepét a gyerekek életében, hol, mely életkorban kezdődhetnek az igazán mély kapcsolatok.
Az óvodai társas kapcsolatok nagyon fontosak a szocializáció szempontjából. A gyerekek elkezdik megtanulni, hogy hogyan bánunk más emberekkel, hogyan viszonyulunk hozzájuk, hogyan viselkedünk és hogyan nem viselkedünk velük szemben, mit jelent egy közösséghez tartozni. Ez – a közösséghez tartozás fontossága - sajnos eléggé alulértékelt manapság a pedagógiában. Sokkal többet foglalkoznak egyesével a gyerekekkel, az egyéni fejlesztésekkel, mint azzal, hogy az egész közösség együtt, csapatként tudjon működni.
Pedig fontos lenne, hogy a gyerekek jól érezzék egymást, vagy mondjuk felismerjék, hogyha például aznap ő a napos, akkor annak mi a szerepe a közösség szempontjából. Ugyanis ez lesz majd, ami felnőttként is fontos lesz az életében.
Hogyan állunk ebben a korban a barátságokkal?
A barátság igazából minden gyereknél egy kicsit mást jelent. Az extrovertált gyerekeknek, akik nagyon könnyen barátkoznak, „az egész csoport a barátom, mindenki a haverom, mindenkivel jóba vagyok” az a legfontosabb tanulni való, hogy megtanulják elmélyíteni a barátságokat. Nekik egy kicsit könnyebb az óvodáskorban, mert egy extrovertált gyerek ismerkedik, szocializációs tapasztalatokat szerez és neki ennyi elég is az óvodáskorra. Az introvertált gyerekek beilleszkedésében és abban, hogy jól érezze magát az óvodában az a fontos, hogy megtalálja azt az egy – két barátot akiben bízhat. Neki fontosabb a kapcsolatok mélysége, ami érzelmi kapaszkodó is egyben.
A pandémi előtt nagy divat volt a hatalmas szülinapi zsúrok rendezése óvodás korú gyerekeknek. Emlékszik ő ebből bármire is majd? Valóban örömet okozunk ezzel neki?
A zsúrozós, „nagyon sok baráttal összejövök” rendezvényekre valóban elmondható, hogy néha túl sok. Ebben a korban ez még nem szükséges. Ha belegondolok évezredeken át úgy nőttek fel a gyerekek, hogy a faluban meg a kisközösségben azt a néhány gyereket ismerték, akik a szomszédságban vagy az utcában laktak. És ez ebben a korban elég is.
Egy 25 fős oviscsoportban sem lesz mind a 24 másik gyerek a jóbarátja, hanem lesz kettő-három, akikkel szívesen játszik.
Az extrovertált gyerek lehet, hogy akár 5 gyerekkel is nagyon szívesen játszik, és lehet, hogy van akár 10 is, akivel nincs problémája, az introvertáltnak meg lehet, hogy összesen egy vagy két kis barátja lesz.
Az persze nem baj, hogyha szülőként támogatjuk ezeket a barátságokat, hogyha szervezünk nekik közös alkalmakat. Ez egyébként az óvódához való kapcsolódást is erősíti pláne most, hogy sok kisgyereknek kimaradtak hónapok, hetek az óvodából. De ne erőltessük ezeket a kapcsolatokat, mert ezeknek a barátságoknak java része elillan, hiszen a gyerekek - nem feltétlenül az ovis barátokkal együtt - kerülnek el más közösségekbe. Ráadásul, még ha nagyon sokszor ovis barátokkal mennek is tovább az iskolába, akkor is elsodródhatnak egymás mellől, ugyanis a frontális lebenyünk hat éves kor után kezd el fejlődni.
Ez azt eredményezi, hogy ott már nagyon eltérhetnek egymástól az érdeklődési körök. Lehet, hogy az oviban jól tudtak együtt homokozni valakivel, de most az egyik judóra jár a másik meg bicikliedzésre és már más érdekli őket. Változik közben a személyiség, változik az, hogy mi érdekli őket, új barátok kerülnek képbe.
Vannak persze örökre megmaradt ovis barátságok, de nem ez a gyakori.
Az óvodai tapasztalatok rendkívül fontosak, itt érik őket azok a korai szocializációs élmények, amelyek kellene ahhoz, hogy a későbbiekben be tudjanak illeszkedni a társadalomban.
Vannak szülők, akik azért sem fordítanak nagy figyelmet ezekre a korai élményekre, mert a gyerek úgysem emlékszik rájuk.
Azt nem mondanám, hogy nem emlékszik. Azt fontos tudni, hogy lehet, hogy nem tudja visszaidézni a felnőtt ember, hogy a harmadik születésnapját pont melyik játszóházban ünnepelte meg, de azért ezek a dolog a tudatalattiban ott maradnak. Beépül, hogy milyen élményeink, milyen tapasztalásaink voltak kiskorunkban, milyen helyeken voltunk.
Engem például apukám mindig rózsakiállításokra cipelt, vagy botanikus keretekbe. Emlékszem rájuk és volt olyan hogy felnőtt koromban ugrott be egy helyről, hogy én itt jártam kiskoromban. Igenis megmaradnak az élmények, még hogyha konkrétan nem is emlékszünk például arra, hogy az melyik hely volt de az élmény eltárolódik. Annak idején pont egy veterán óvónéni mesélte nekem, aki már 40 éve óvónéni volt, hogy nagyon fontosak ezek a korai tapasztalások, hogy kirándulni visszük, állatkertbe megyünk. Nem csak azért mert az egy szórakozás, hanem mert el fog tárolódni a világra való nyitottság, a kíváncsiság.
Ki választ barátot a gyereknek? A bölcsisnek nyilván még a szülő. Vagy már ott is kialakul egyfajta preferencia a gyerekben?
Lehetnek egyéni preferenciák, de nyilván a bölcsis korosztálynál az számít, hogy mondjuk a másik gyereknek mennyire ijesztő a viselkedése. Például a két éveseknél sokszor van olyan gyerek aki a saját korosztályával nem is barátkozik, mert azok nagyon hisztisek, de az eggyel idősebb korosztállyal már szívesen játszik együtt. Vagy esetleg olyan gyerekben keres kapaszkodót, akinek már valamilyen tapasztalata. Például már ismer egy másik kislányt a szomszédban aki szimpatikus, aki hasonló kvalitású kislány.
Az egészen kicsiknél még a biztonság a legfontosabb választási szempont.
Később már jön az, hogy kik csinálnak hasonlót mint én, és a nagycsoportban már belép, hogy a lányok lányokkal és a fiúk fiúkkal játszanak együtt szívesen. Az én fiam például imádott homokvárat építeni így ő beszállt a homokvárépítő fiúkhoz, a másik fiam focizni, így ő a focizós fiúkat választotta.
Egyébként testi preferenciák is lehetnek - a magas fiúk magas fiúkkal játszanak együtt vagy ugyanígy az alacsony kislányok – de van, hogy a csicsergősebbek választják egymást vagy épp fordítva, egy kevésbé fejlett beszédkészségű gyerek választ egy olyat, akitől sokat tanulhat. Óvodában még az érzelmi biztonság a lényeg, hogy kibe kapaszkodhatok, ki mellett leszek biztonságban.
Az oviban általában kialakul egy falka szellem, hogy kik a nagyok, kik a kicsik, kik az ügyesek, kik akik ebben jobbak, kik akik abban és kialakul egy csoportdinamika is, így aki mondjuk nagycsoportban csöppen be az oviba már nehezebben tud beilleszkedni. Az iskolára ez is megváltozik egy kicsit, de azért ott is érvényes, hogy aki 7. osztályra érkezik, az már kicsit „jöttment” az osztályban. Alapvetően az iskolás kortól induló barátságok azok, amik hosszabb időig elkísérhetik a gyereket.
Ha valakinek introvertált a gyereke, akkor kell-e aggódnia amiatt, hogy nem tud beilleszkedni a csoportba, majd később az osztályba?
Az a legjobb, hogy ha ki tud alakulni egy olyan közösség, amiben mindenkinek megvan a helye. Mert akkor fog minden gyerek szívesen bemenni az óvodába, részt venni a közös tevékenységeken ha érzi, hogy van ott helye. Mint ahogy a társadalomban is akkor érzi magát jól valaki, ha úgy érzi, hogy hasznos rész az egésznek. Nyilván vannak olyan típusú gyerekek, akik introvertáltak és kicsit kevésbé igénylik azt, hogy zsizsegjenek körülöttük a gyerekek, vagy olyanok akik inkább megfigyelők szeretnek lenni, de a pedagógus felelőssége, hogy megfigyelje őket és találjon olyan tevékenységet, amiben ők is szívesen részt vesznek. Az óvodapedagógusnak nagyon nagy a felelőssége, hogy felismerje azt, hogy milyen csoport érkezett, és az abban lévő gyerekek mindegyikéhez megtalálja a kulcsot és ne jusson el oda a helyzet, hogy azt mondja a szülőnek, hogy „Kedves anyuka, apuka, a gyerekükkel valami baj van...” El kell érni, hogy az introvertált gyerek is megtapasztalja azt a sikerélményt, hogy „én ennek a közösségnek fontos tagja vagyok” és nem más vagyok, hanem ugyanúgy fontos.
Emellett a nagyon aktív, extrovertált gyerekeknek is meg azt tanulni, hogy vannak olyan gyerekek, akik nem olyanok mint ők, és azt is, hogy ők pedig ne felesleges dolgokra adják ki az energiáikat, hanem hasznos dolgokba csatornázzák be.
A közösségben levés megtapasztalása tehát a legfontosabb, amit magunkkal vihetünk az oviból?
Egyértelműen. Sajnos sok szülő vélekedik úgy, hogy „ááá nem olyan fontos az az ovi, mert elvan itthon is a gyerek”. Főként az introvertált típus nagyon jól eljátszik otthon is. De tudomásul kell venni, hogy nekik is kell a közösség, kellenek ezek a korai szocializációs tapasztalatok. A bölcsődére szoktam azt mondani, hogy az tényleg tud korai lenni, különösen egy zárkózottabb gyerek esetében bőven elég ha mondjuk hetente néhányszor elmegyünk a játszótérre, barátkozunk, áthívunk egy – egy kis barátot és rajtuk megtapasztalja milyen a többi gyerek. Az óvodás életkorú gyerekeknek, már kell a közösség és jót tesz ha megtapasztalják azt, hogy vannak más szabályok is mint az otthoniak. A Waldorf-pedagógia szerint 4 éves korig felesleges az óvoda. Én inkább azt mondom, hogy a legtöbb gyereknél 3-4 éves kor között kialakul, hogy igényli már a nagyobb társaságot vagy mondjuk hetente két délelőttöt elvan más gyerekekkel és ez épp elég neki.
De 4 éves kortól kellenek ezek a tapasztalatok, mert aztán az iskolában már sokkal nagyobb kihívások vannak amellett, hogy a közösségben is helyt kell állni.
Hogyan is zárhatnánk a beszélgetést, mint a COVID elhúzódó hatásaival. Kell-e extra segítségnyújtás a gyerekeknek, ha ezen az egész szörnyűségen túl vagyunk, mire figyeljenek az egyébként is megfáradt szülők?
Már most látszik és nálam is jelentkeztek szülők, hogy az elmúlt egy év a gyerekek szocializációjában okozott problémákat. Akár az óvodai beszokásban, mert hiába kezdte el szeptemberben az ovit, ha valaki tüsszentett kettőt hazaküldték két hét karanténra, aztán utána be is zárt az ovi. Nagyon sok gyereknek töredékes beszoktatása volt, így nem tudott hozzászokni ahhoz, hogy rendszeresen jár közösségbe, nem tudta megszeretni az óvó nénit, és sok-sok lyen probléma jelentkezett. Ez látszik a gyerekeken is. Viselkedési problémák alakultak ki, és sokan ugyan nem voltak karantéban, de mégis elkerülték a játszótereket, közösségeket. Azért optimista vagyok, hogy hosszútávon ezt lehet majd ellensúlyozni, amikor többet lehet találkozni másokkal és erre érdemes is hangsúlyt fektetni. Remélhetőleg most már jön a nyár, kicsit jobb lesz a helyzet járványügyileg, többet lehet gyerektársaságban lenni és keressük is erre a lehetőségeket. Sok szülő félelemből és bizonytalanságból úgy érzi, hogy „inkább még ne menjünk sehova”, de azért keresni kell a lehetőségeket, hogy biztonsággal, de mégis legyen a gyereknek minél több szociális tapasztalata, menjen vissza a közösségbe, ahogy lehet.
Sok szülő meséli nekem, hogy felébred a gyerek éjszaka, meg hasonló problémák jelentkeznek, úgyhogy időt kell hagyni magunknak felnőttként is, hogy feldolgozzuk azt, ami történt.
Ne arra gondoljunk, hogy kivárjuk, még visszatér az élet a rendes kerékvágásba, mert egyelőre nem fog. Most annyit tudunk tenni, hogy mi szülőként is adunk magunknak új élményeket, keressük az örömforrásokat az életben, és a gyerekünknek is ezt tanácsoljuk, hogy legyenek társaskapcsolatai, legyenek élményei azokon a kereteken belül, ami most belefér.
