Hajnáczkiné Miller Anikó bodajki óvodapedagógus nemrég részt vett a Boldogságóra képzésünkben, amit most a vírushelyzet miatt online körülmények között tartunk. Vele beszélgetünk a tapasztalatairól.
Mióta vagy óvónéni?
Jó sok éve...ha utánaszámolok ez a 27. Két lányom van, mindketten nagykorúak, egyikük él már csak velünk, de így, a munkám miatt úgy érzem, hogy mindig vannak új kis gyerekeim. Ráadásul ezt a 27 évet zömében egy munkahelyen töltöttem, 19 éves korom óta ott dolgozom. Nagyon szeretem a munkám. Szerencsés vagyok, jól választottam.
Mindig is óvodapedagógusnak készültél?
Két húgom van, akiknek a pesztrálása zömében rám maradt. Lehet azt mondani, hogy a gyerekekről való gondoskodás a véremben van. Emlékszem, mikor nyolcadikban a pályaválasztási tanácsadó kérdezte, hogy ki hova szeretne menni továbbtanulni, már akkor a székesfehérvári óvónőképző szakközépiskolát jelöltem meg első helyen. Egyszerűen fel sem merült bennem, hogy más legyek, más lehetnék. Nagyon szerencsésnek érzem magam, kevesen vannak, akik 14 évesen megtalálják a hivatásukat.
Honnan jött a gondolat, hogy részt veszel a Boldogságóra képzésünkön?
Az óvónőknek hét évente kötelezően továbbképzésen kell részt venni. Kerestem a lehetőségeket, de leginkább azt, hogy milyen típusú képzésen vegyek részt. Nyolc éve elég intenzíven foglalkozom önismerettel, amelynek része a meditáció és mindazok a lelki dolgok, amelyek befolyásolják az emberek életét. Úgy épült mindez be az életembe, hogy meg is változtatta a világhoz, az emberekhez való hozzáállásomat.
Azzal, hogy én magam változtam, nagyon sok minden meg is változott körülöttem és azt éreztem, hogy ez jó út.
Egy felnőtt sokféleképpen képezheti magát ezen a területen, de egy gyerek nem jut hozzá ezekhez a technikákhoz segítség nélkül. Szerettem volna a gyerekeknek ezt a tudást a munkám során átadni. Amikor szóba került, hogy továbbképzésre kell mennem akkor felvetettem a vezetőmnek, hogy olyan területet szeretnék megcélozni ami ezzel kapcsolatos, amit az óvodában is jól használhatnék. Vagyis olyan képzésirányt kerestem, ami pszichológiai vagy mentálhigiénia területen nyújt ismereteket. Így találtam szembe magam a Boldogságóra Képzéssel. Már a téjékoztatót elolvasva is azonnal éreztem, hogy nagyon jó módszer lehet arra, hogy az óvodások életébe is bele lehessen csempészni ezt a gondolatiságot.
Boldog Óvoda címetek is van már?
Boldog óvoda vagyunk (nevet), de nem pályáztunk még a címre, csak most találkoztunk a módszerrel, ezen a képzésen keresztül. Olyan gyerekközpontú óvoda vagyunk, akik az önfejlesztést szeretik és vállalják, és mindig megpróbálnak nyitni a világ felé, megkeresni az olyan lehetőségeket, az olyan új irányzatokat, amiket integrálni tudunk a mindennapjainkba. Egy programmal dolgozunk már nagyon hosszú ideje, de emellett minden óvónéni a saját egyéniségével ülhet oda a gyerekek közé. Nincs semmiféle olyan kötelező dolog, ami miatt esetleg úgy éreznék, hogy ránk erőltetett, hogy nem áll közel hozzánk és ezért nem jó itt dolgozni. Olyan, mintha a családunkhoz mennénk haza. Lassan több időt tölt az oviban az ember, mint a saját családjával, és úgy is érzem, hogy az a második otthonom.
Mesélj nekünk a képzésről! Most, a járványhelyzet miatt online körülmények között zajlott.
Éppen egy évvel ezelőtt már megvolt a jelenléti képzés időpontja, amikor elkezdődött a pandémiás helyzet.
Igaz az is, hogy mi már az a korosztály vagyunk, akik nem feltétlenül vannak hozzászokva a digitális oktatási színtérhez, de úgy gondoltam, ha nem akarok lemaradni a tanulási lehetőségről, akkor nem várhatok tovább.
Ezért belevágtam a digitális tréningbe. Nyilván egy óvónéni szeret minden eszközt, pedagógia módszert a helyszínen kipróbálni, megnézni, így kicsit aggódtam, hogy hogyan lehet ezt jól működővé tenni online. Én is minden játékot, amit beviszek a csoportomba, előtte kipróbálok, mert akkor tudok valamiben hiteles lenni, ha én magam hiszek benne. Nem mondom, hogy a tréning előtt nem izgultam....Furcsa volt a helyzet.... itt ülünk egyfajta társas magányban. Ugyan ott az a sok ember a vonal túlsó végén, de közben fizikailag, a valódi térben, mégis csak egyedül vagyok az otthonomban.
Nagyon szeretek emberekkel ismerkedni, amire persze sokkal jobb a személyes találkozó, de valahol kíváncsiság is bennem volt, hogy vajon ugyanazt kapja- e az ember mint egy személyes részvétellel zajló tanfolyamon. Nyugodtan mondhatom, hogy nagyon jó tapasztalataim voltak, Veres-Lukács Lilla Boldogságóra képző nagyon jó érzékkel kezelt minket. Az online felület miatt sokkal intenzívebben kellett odafigyelnünk a másikra, és olyan jó volt azt megtapasztalni, hogy így is egy csapattá kovácsolódtunk össze, annak ellenére, hogy nem találkoztunk.
Olyan érzésem volt, mintha egyszerre vennék részt egy képzésen és egy érzékenyítő programon.
Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy minden megoldható minden áthidalható, ha az ember úgy áll hozzá, hogy a legjobbat akarja kihozni belőle.
Ráadásul mivel itt nem számít a távolság olyan emberekkel is találkozhattam, akikkel egy személyes tréningen biztosan nem, mert mondjuk az ország másik szegletében laknak. Nagyon sok új megtapasztalásban volt részem, amik így, online formában is átjöttek és érthetőek, gyakorolhatóak voltak.
Van olyan konkrét dolog, amit a képzéstől kaptál és úgy hatott rád, hogy másként fogsz csinálni valamit másnap reggeltől?
Amit leginkább elviszek magammal, hogy sokkal jobban partnernek tekintem a gyerekeket. Az oviban kis gyerekek vannak, 3-tól 6 éves korig és az ember hajlamos arra, hogy egy idő után így is tekintsen rájuk. Kis gyerekként. Kevésszer adunk lehetőséget arra, hogy komolyabban belemenjünk témákba, mert azt gondoljuk, hogy „Ó, ő még kicsi...nem érti.” Ez a képzés nagy leleplezés volt most önmagam számára is, hogy de...de érti.
Mi felnőttek sokkal kevesebbet hiszünk róluk, mint amire valójában képesek lennének.
Valamelyik nap elvittem magammal a kapott Boldogságóra tankönyveket. A gyerekek pedig ott ültek mellettem és persze először csak lapozgatni, nézegetni kezdték.
Tetszett nekik, ezért végigmentünk néhány feladaton, útkeresőn és fel is tettem nekik az ott javasolt kérdéseket.
Nagy meglepetés volt számomra negyed századnyi munka után is, hogy a gyerekek nagyon mélyen bele tudnak menni ezekbe a témákba.
Mi okoz örömet? Miért vagy hálás? Olyan elvont fogalmakat értenek meg, és beszélnek is róla szívesen, amik néha még a felnőtteknek is nehézséget okoznak. A könyvben az is tetszett, hogy olyan dolgokra épít amik az én életemben is nagyon fontosak. A kreativitásra, a zenére, a relaxációra, a meditációra. A zene mindennapos nálunk, több hangszeren is tudok játszani, a kreativitás nagy erősségem és persze a meditációt is bevittem valamilyen szinten az oviba. De hogy ezt egy program köré lehet építeni? Ez új eszköz lett így a kezemben, és most már azt is látom, hogy ennek milyen hatalmas gyakorlati haszna van. Felnőttként sem sikerül mindenkinek magától megtalálni az utat, ami a boldog élet megéléséhez szükséges. Nehéz arra rájönni, hogy sokszor mi magunk vagyunk leginkább az akadálya annak, hogy boldogan éljünk. Egy felnőtt ember már nehezebben változik. Attól még senki nem lesz érzelmileg intelligensebb - bár lehet, hogy az ismerete rendkívül sok - hogyha érzelmileg nem tudja kezelni sem a stresszt sem pedig azokat a dolgokat, külső hatásokat, amik sajnos elkerülhetetlenek az életünkben. Pedagógusként kezemben van a lehetőség, amivel meg lehet változtatni a jövő nemzedékét, hiszen ha már óvodás korban beépülnek ezek a technikák, akkor mindennapossá válhatnak a kicsik életében és boldogabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lehetnek. Azt gondolom, hogy ennél jobb útravalót nem adhatunk a gyerekeknek.
