Bessenyei Krisztina, Lina pedagógus, pszichológus, édesanya, boldogságóra tréner. Vele beszélgettünk.
Mesélj kicsit magadról! Mióta vagy a pszichológus pályán és milyen személyes indíttatásból választottad?
Először tanári diplomát szereztem, több mint 20 éve. A gyerekek és az irodalom iránt érzett szeretetem azóta töretlen.
Hiszem, hogy egy jól megírt regény vagy egy szívből jövő vers, nemcsak tananyag, hanem fontos üzenet, a napunk fénypontja, vagy akár művészetterápiás eszköz is lehet.
Még fiatal voltam, amikor az utam a klasszikus oktatástól kissé távolabbi területekre vezetett. Sokáig dolgoztam kvalitatív kutatóként, majd trénerként is az üzleti világban. Sokféle témában tartottam és tartok csoportokat. Közben évekig jártam pszichodrámára és egyéb önismereti módszerekben is jártasságot szereztem. Ennek eredményeként, már anyaként meghoztam a döntést, hogy újra beülök az iskolapadba és megvalósítom régi vágyam… Így lettem pszichológus. Azóta egyéni és csoportos formában támogatom a hozzám fordulókat. A családom és a barátaim szerint, mindig is ezt csináltam, csak most már papírom is van róla. Örömmel és lelkesedéssel tölt el a segítő hivatás. Mindig megható, egyben megtisztelő, szeretettel és támogató figyelemmel jelen lenni, amikor valaki megnyílik és beenged a személyes világába.
A folyamatos tanulás, tanítás és gondoskodás meghatározó pillérei az életemnek. Két csodálatos gyermekem van, akik nagy tanítóim is egyben. Rendkívüli leleményességgel képesek tesztelni a határaimat és a rugalmasságomat. Ugyanakkor újra és újra rácsodálkozom, hogyan válhatnak könnyedebbé és játékossá még a nehéz időszakok is a társaságukban.
Mikor találkoztál először a pozitív pedagógiával, a boldogságórákkal?
A pozitív pedagógia fogalmával évekkel ezelőtt találkoztam, de akkor még eléggé idealisztikus elképzelésnek tűnt számomra, ami esetleg néhány alternatív oktatási intézményben érhető tetten nálunk. Szerencsére egyre több iskola, pedagógus és szülő gondolja úgy, hogy az érzelmi intelligencia fejlesztés és az erősségekre való fókuszálás kitűnő befektetés a gyerekek jövőjét tekintve. A boldogságórákról 2017-ben hallottam először. Annyira fontosnak és szépnek tartottam már első hallásra, hogy a depresszió magas arányáról elhíresült országunkban elindul egy ilyen tudományosan megalapozott, optimista szemléletre nevelő program, hogy azonnal kerestem a lehetőséget, hogyan tudnék részt venni benne.
Milyen tapasztalataid lettek ezen a területen? Milyen benyomásaid voltak a programról?
A jelenleg is pedagógusként dolgozó tréner kollégákhoz képest, nekem talán kicsit eltérő az utam. Előbb használtam a jóllétet segítő pszichológiai technikákat a személyes életemben, mint ahogy láttam gyerekeknél működni a boldogságórákat. Azonban ez a kép gyorsan árnyalódott. Sok-sok tapasztalat és visszajelzés erősítette meg, hogy a boldogságórás gyerekek nyitottabbá, kreatívabbá, jobb megküzdővé válnak a társaikhoz képest. És ami szerintem nagyon fontos: egyre pontosabban tudják felismerni és kifejezni az érzelmeket.
A lakóhelyemen és a környéken is sok pedagógus elvégezte a képzést, köztük az egyik gyermekem osztályfőnöke – így nagy örömömre, ők lettek az első boldogságórás osztály az iskolában. Azóta a kiskamasz lányom is aktívan segíti a fejlődésemet. Azonnali visszajelzést kapok tőle, ha esetleg egy-egy kellemetlenebb otthoni szituációban nem úgy reagálok, ahogy szerinte az egy Boldogságóra trénerhez illene…
Az évek folyamán képzőként és anyaként is nagyon sok pozitív élményt élhettem át a Boldogságóra programnak köszönhetően.
Ilyen kedves emlékem például, amikor egy boldogságórás pedagógus kezdeményezésére családi ölelés napot tartottunk az egyik helyi élelmiszerbolt előtt. Több órán át ajánlgattunk ingyenes ölelést az arra járó vásárlóknak. A többség nagy mosollyal és tárt karokkal fogadta és viszonozta ezt a kedves gesztust.
Hogyan, miért lettél tréner?
2018-ban meghívást kaptam a Boldogságóra tréner képzésre. Ez olyan intenzív élmény volt számomra, hogy már ott a helyszín tudtam és éreztem, hogy ezt a programot teljes szívből és meggyőződéssel tudom és szeretném képviselni és tanítani. Egyenesen AHA-élményként éltem meg, amikor rájöttem, hogy minden eddigi tanulmányom és tapasztalatom jól hasznosítható, mintegy összeér ebben a szerepkörben. A tanári végzettség biztosítja a pedagógiai háttértudást. Csoportvezetői gyakorlatom segít a kommunikációban és a csoportdinamikai jelenségek kezelésében. Pszichológusként pedig igyekszem hitelesen átadni a program pozitív pszichológiai hátterét, illetve megfelelő érzékenységgel reagálni a sokféle egyéni kérdésre, felvetésre.
Emlékszem, az első képzést Gyöngyösön tartottam, egy igazán lelkes pedagógus csapatnak. A készülés és az izgulás miatt szinte semmit nem aludtam. Ezért az első nap kora reggelén kissé elnyűtten, rekedten, messze a legjobb formámtól indultam útnak. Azonban számomra is kellemes meglepetésként, az együtt megélt áramlatélményben meglepően hamar regenerálódtam. Ebédidőre már óriási volt a lendületem, meg persze a mosolyom is. A 3. napra pedig már nemcsak fizikailag voltam remekül, de lelkileg is teljesen feltöltődtem és elköteleződtem.
A közösen átélt élmények és a sok pozitív visszajelzés végképp megerősített abban, hogy a Boldogságóra program segítségével a pedagógusok, a gyermekek, és rajtuk keresztül a családok is sokat nyerhetnek, amiért érdemes tenni. A pandémia óta a 3 napos személyes képzésekről többnyire online verzióra tértünk át, amitől az elején tartottam és kihívást jelentett mindannyiunknak, de szerencsére várakozáson felül jól működik így is. Ezzel együtt már nagyon várom, hogy mindinkább visszatérjenek a személyes találkozások.
Mesélj nekünk arról, hogy mit csinál egy képző ebben a programban és milyen tapasztalataid vannak azokról, akik a tréningekre jelentkeznek?
Képzőként egyrészt szeretnék átfogó megértést adni az egész Boldogságóra programról. Hogyan alakult ki, milyen pszichológiai háttere van, hogyan szolgálják ezek a boldogságfokozó technikák a mentális jóllétünket a hétköznapokban és hosszútávon. Másrészt minden témakör esetében - a tanév 10 hónapjához 10 boldogságfokozó technika tartozik - saját tapasztalatot is szereznek a résztvevők, azaz kiemelten figyelek arra, hogy a lehetőségekhez mérten minél több legyen a gyakorlat. Ez többnyire páros vagy csoportos feladatok, játékok formájában valósul meg. Számomra itt különösen azon van a hangsúly, hogy a résztvevők megtapasztalják a saját bőrükön azt a széles érzelmi skálát, amivel dolgozunk a boldogságórákon, és amit átélnek majd a gyerekek is. Így változásokat érünk el a test szintjén (ún. boldogsághormonok termelődésével), és lelki szinten is.
Mivel akkreditált képzésről van szó, ezért az előkészületi munkák és a tréning levezetésén túl vannak még adminisztrációs feladatok, ill. a tanúsítványok kiadásához szükséges záródolgozatok értékelése.
A résztvevőkre mindig meleg érzésekkel gondolok. Úgy tapasztalom, ők eredendően is nyitott, lelkes pedagógusok, akik fontosnak tartják a gyermekek és saját maguk lelki fejlődését is – és ezért tenni is hajlandóak.
Gyakran találkozom a képzéseken olyan „első fecskékkel”, akik az úttörés nehézségeit vállalva, egyedül viszik a „boldogságórás tavaszt” az óvodába, iskolába. A jó hír az, hogy jellemzően hamar megtalálják őket a hasonlóan gondolkodó, csatlakozni vágyó kollégák, és így gyorsan alakulnak kisebb-nagyobb boldogságórás közösségek. A másik irány, amikor egy komplett tantestület jelentkezik a programba, mert Boldog Iskolává vagy Óvodává akarnak válni. Ezeknél az eseteknél az a tapasztalatom, hogy az intézmény vezetőjének a támogatása és gyakran a személyes jelenléte nagy lendületet tud adni a kezdeményezésnek.
Kiknek ajánlanád a programot és különösen kiknek azt, hogy képezzék tovább magukat?
Minden olyan pedagógusnak, oktatási intézmény vezetőnek és szülőnek jó szívvel ajánlom a programot, akik szeretnének tenni a saját és a rájuk bízott gyermekek lelki jóllétéért. Én nagyon szeretem ebben a programban, hogy az alapos háttér támogatás mellett meglehetősen nagy szabadságot ad az egyénnek a gyakorlatok kivitelezésében. Azt is fontosnak tartom, hogy szerintem csak úgy lehet igazán hitelesen boldogságórákat tartani, ha magunk is alkalmazzuk a saját életünkben ezt a tudást. Szoktam is mondani, hogy szorongva, lefelé görbülő szájjal, nehéz (lenne) példát mutatva meggyőzni a gyerekeket, hogy mennyi örömet találhatunk az élet apró dolgaiban, hogy milyen jó dolog célokat kitűzni és lépdelni a megvalósítás felé, hogy a nehézségeket érdemes kihívásként kezelni, vagy, hogy milyen csodálatos hatással van ránk a hála gyakorlása. Azoknak ajánlom különösen, hogy képezzék tovább magukat, akik nyitottak, lelkesek, rugalmasak, kíváncsiak és rendelkeznek már tapasztalattal a boldogságóráknak, illetve ezeknek a boldogságfokozó technikáknak az áldásos hatásáról. Fontosnak tartják, hogy a gyerekeknél, csakúgy, mint saját maguknál erősítsék az önbizalmat, fejlesszék a divergens gondolkodást, a kreativitást és az optimista szemléletet. Ugyanakkor jól tudnak felnőttekkel is dolgozni. És szívesen fordítanak időt és energiát abba, hogy hasonlóan gondolkodó pedagógusokkal együtt fejlődjenek.
