Dr. Magyaródi Tímea az ELTE PPK adjunktusa, a Pozitív Pszichológia Kutatócsoport kutatója, pszichológus. Vele beszélgettünk a tudományterülete legújabb eredményeiről, a koronavírus-válság pszichológiai hatásairól és a legfontosabb boldogságfokozó technikákról.
A pozitív pszichológia is olyan tudomány, amely kézzelfogható eredményeket hozhat a mindennapjainkba. Hogy látod, miért lehet ez így?
Valóban rendkívül népszerű a pozitív pszichológia, sokan bele-beleolvasnak az eredményekbe, technikákba, és talán azért van ez így, mert könnyen érthető, kézzelfogható. Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy megértsük, hogy a remény és a hála érzése milyen pozitív érzelem és ezek hogyan hatnak az általános mentális jóllétünkre. De éppen ez a veszélye is.
Sokan leegyszerűsítik és hamis kompetencia-hitbe ringatják magukat.
A legjellemzőbb hiedelem az, hogy a pozitív pszichológia lényege, hogy csak pozitívan kell gondolkodni és majd bevonzzuk a jó dolgokat. Ez nagyon veszélyes, hiszen a valóságészlelésünk így sérülhet. A pozitív pszichológiában nagyon fontos a tisztánlátás, a helyzet helyes, amennyire lehet objektív, megítélése.
Ezután következhet csak az, hogy pl. valaki inkább pesszimistaként vagy optimistaként ítéli meg a helyzetet. Stabil személyiségvonás, hogy valaki ki tudja mondani pl. egy kudarcos helyzetről, hogy „ez most nem sikerült, de optimista vagyok, majd a következő alkalommal sikerülni fog.” Ezzel szemben a pesszimista ebben a helyzetben is azt gondolja, hogy „Nekem sose sikerül semmi.” Nagy különbség van a tudományos munka és a „népszerű” pozitív pszichológiai olvasmányok között. Aktuális téma a kutatásokban például az intervenciók hatékonyságának vizsgálata. Van néhány nagyon egyszerűen végezhető gyakorlat (pl. jó dolog napló, köszönőlátogatás), amelyek hatékonyságát elemezni, értékelni szükséges, annak érdekében, hogy annak valódi hatékonyságáról, tehát jóllét-növelő hatásáról nyilatkozni tudjunk. Az intervenciók gyakorlásának hatékonysága annak vizsgálatából áll, hogy ellenőrizzük, valóban tud-e emelkedni a boldogságszint és tud-e csökkeni a szorongásszintje a gyakorlónak az intervenció ideje alatt.
Hogyan, milyen módszerekkel lehet mérni ezeket?
Rendkívül fontos, hogy értsünk a kutatásmódszertanhoz, mert tudnunk kell egy kutatás megtervezni, kontrollálni, és ismernünk kell, hogy mitől lesz érvényes és megbízható egy kérdőív vagy mérőeszköz.
Mielőtt elkezdjük a kutatást, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az a mérőeszköz tényleg jó arra, amire használni szeretnénk. Például a hatásvizsgálatokban olyan szorongás-kérdőívet alkalmazunk, amelynek az érvényessége és megbízhatósága igazolt, ezáltal mérhető a személyek szorongásszintje, illetve annak változása, pl. az intervenció gyakorlása kapcsán.
Nagyon fontos, hogy a pszichológia állításait, feltételezéseit akadémiai körülmények között, tudományos eszközökkel vizsgáljuk.
Ellenőriznünk kell kutatásokkal, hogy pl. a szerelem/szeretet tényleg mikropillanatokból áll, és a hála gyakorlása a legintenzívebb boldogságfokozó technika?
Milyen kutatás zajlik most éppen? Hogyan zajlik egy kutatás összeállítása?
Tulajdonképpen folyamatosan zajlanak a vizsgálatok. A kutatóintézetekben általában párhuzamosan több kutatás is zajlik. Ezek kutatási kérdések vizsgálatára, mérőeszközfejlesztésekre vonatkoznak leginkább.
Ha valamilyen pozitív pszichológiai jelenséget szeretnénk mérni, akkor nem egyszerűen írunk 10 kérdést és elkezdjük a kutatást, hanem próba-kérdéseket fogalmazunk meg, adatokat veszünk fel azzal kapcsolatban és természetesen követjük a szakirodalmat is. Fontos például azt megvizsgálni, hogy tudjuk-e majd a megnyert adatokat csoportosítani és a tesztalanyok számára érthetőek-e a kérdések, tudnak-e azokra releváns választ adni. Egy jó kutatás előkészítése nagyon hosszú procedúra. De mivel a pozitív pszichológia még mindig USA hangsúlyos tudományág, így az is előfordul, hogy létezik már a számunkra is megfelelő mérőeszköz, kérdőív, csak a saját viszonyainkra, nyelvünkre kell adaptálni. Az ELTE-n folyó kutatásainkban jelenleg a boldogságaverzió jelenségével foglalkozunk, valamint a világos triáddal, mely a „jó ember” legjellemzőbb tulajdonságait foglalja össze. Emellett egy angol nyelvű kérdőívadaptáción dolgozunk: a Flow Szinkronizáció Kérdőív angol változatán.
Milyen új kutatási irányzat van most, amit érdekesnek tartasz?
Egyre több szakmai cikket olvashatunk azzal kapcsolatban, hogy nem európai vagy amerikai, ún. individualista kultúrákat, hanem ún. kollektivista kultúrákat vizsgálnak, és az ő esetükben nézik meg a boldogsághoz való viszonyt, a boldogságfokozó technikák hatékonyságát.
A kollektivista kultúrákban - szemben az amerikai vagy európai kultúrákkal – nem az egyén helyeződik a központba, hanem az egyének születésüktől fogva csoportokhoz tartoznak és a csoport érdekei, a „Mi” érdekei fontosabbak az „Én” érdekeinél.
Ebben az esetben szó lehet a spiritualitás helyzetéről is? Például a hála átélése a legfontosabb boldogságfokozó technika. Akkor a spirituális emberek boldogabbak?
Nos, pont ez a leegyszerűsítés-veszély, amiről korábban beszéltünk.
A kérdés ugyanis a hálaérzés minősége.
Hipotézisként megfogalmazható, hogy minél gyakrabban éled meg a hála érzését annál boldogabbnak érzed magad. De nagyon fontos, hogy a hálát valóban érzi-e az ember, megéli annak minőségében vagy ez csupán egy neveltetésbeli kérdés, közös szokás, és komolyabb lelki folyamat nincs mögötte. És már megint visszajutottunk a pozitív pszichológia egyik legfontosabb alapállításához, hogy nem tagadhatjuk le a valóságot.
Egészséges valóságészlelésre van szükség, amit természetesen átkeretezhetünk, de nem szabad letagadni azt, ami van.
A hálát és a spiritualitást úgy kellene átélnünk, hogy közben kézben tartjuk a valóságot.
A tudomány alapvetően kutatási eredményekre alapot, azokból von le következtetéseket. Ilyen szempontból gondolom kincsesbánya volt a 2020-as év, hiszen ilyen mentális teher régen nehezedett az emberiségre. Elindultak a kutatások ezen a területen?
Valóban így van. Tavaly nagyon sok kutatás-etikai kérelem érkezett az egyetemünkre is – enélkül nem lehet kutatást indítani -, így már lehet sejteni, hogy milyen témakörben lesz a legtöbb eredményünk, a pandémia tulajdonképpen egy új kutatási területet, számos kérdéskört nyitott.
A friss szakirodalomból az látszik, hogy a reziliencia az a témakör, amelynek kutatása ma csúcsokat dönget. (reziliencia – rugalmas ellenállási képesség, a szerk.) A 2020-as válság kiváló lehetőséget ad annak megfigyelésére, hogy melyek azok az erőforrások, amik ellenállóvá tesznek minket a nehézségekkel szemben. Számos tudományos, és kevésbé tudományos tartalom található a neten is ezzel kapcsolatban, hiszen az embereknek erre van most a legnagyobb szüksége. Fontos megérteni, hogy összeomlani ér. Csak legyen a hátizsákunkban sok értékes erőforrás, eszköz, amit ilyenkor fel tudunk használni. Fontos a társas támogatás vagy annak felidézése, hogy eddig hogyan küzdöttem meg a problémákkal, így tudom, hogy vannak működőképes megküzdési stratégiáim.
Mit gondolsz arról, hogy a megszokott társas érintkezés hiánya, a home-office és egyéb megváltozott életkörülményeink alapvetően változtatták meg a világunkat?
Valóban sok minden gyökerestől felfordult, de gondolj bele, milyen óriási szerencse, hogy ez nem mondjuk 15 évvel ezelőtt történt, amikor a digitalizáció még nagyon gyerekcipőben járt. Nagyon sok kutatás erősítette meg, hogy igenis lehet az online térben is kapcsolatot ápolni, kapcsolatot építeni.
Persze fontos, hogy az a kapcsolat ne most kezdődjön, hanem már előtte hús-vér formában is létezzen.
Azt szoktam mondani, hogyha webkamerán keresztül beszélgetünk a barátainkkal, kollégáinkkal, szeretteinkkel, akkor ha elég nagy a tér és tehetjük álljunk fel, mozogjunk, hogy valójában lássuk egymást és ne csak deréktól felfelé. Tudom, furának hangzik, de fontos, hogy legyen egy egységes képem a másik emberről. Hidd el, ennek is van jelentősége, kutatások foglalkoznak a kérdéssel!
Már vannak arra kutatások, hogy a most tinédzserkorban lévő gyerekek poszt-traumás stresszen esnek majd át ha végetér ez az időszak, de így vannak ezzel a 30-as éveik végén járó egyedülálló nők is, és mindazok, akiknek ezek az évek fontos időszakok lettek volna, és a szó szoros értelmében „elvette” tőlük a vírus ezeket az éveket. Mit gondolsz az iskola és a szülő szerepéről ebben a helyzetben?
Kétségkívül nem könnyű időszak ez, és bár tudom, hogy nem olyan egyszerű, de mégis hiszem, hogy ezekben az években a tananyag átadásának lenne a legkisebb szerepe.
Az előző félévben, ahogy láttam az iskolák próbáltak úgy tenni, mintha semmi sem történne a külvilágban. Pedig dehogynem!
Attól, hogy nem beszélünk róla még ott van a mindennapjainkban.
A gyerekek egy része ül a gép előtt és hallgatja a tananyagot, a másik fele maszkban üli végig a tanórákat. Hatalmas változás és nagyon fontos lenne, hogy a gyerekek kellő mentális segítséget kapjanak ennek feldolgozására. Ne maradjanak ki a beszélgetések, az információk átadása. A gyerekek ne a chat-csoportba beírt pletykákból tudják meg, hogy mi folyik az iskolában, hanem – akár a digitális platformokon – legyenek beszélgetések egymással, a pedagógussal és a szülőkkel is. Ahogy látom egyre kevésbé hangzik el az a triviális kérdés, hogy „Hogy vagy?”. Pedig nagyon fontos. Különösen akkor, ha valóban kíváncsiak vagyunk a válaszra. Ha meg lehet oldani, javaslom, hogy a pedagógus vegyen el az órából akár 10 percet, amit fordítsanak értő beszélgetésre a gyerekekkel. Ha szokássá tud válni, akkor biztos vagyok benne, hogy a tananyag átadása is gördülékenyebben megy majd. A 2020-as válság világosan megmutatta, hogy szükség van a gyerekek mentális egészségének gondozására, hogy olyan megküzdési stratégiákat tanuljanak, amelyeket ilyenkor elő tudnak rántani. Jó lenne, ha pl. legalább a legegyszerűbb relaxációs technikákkal tisztában lennének, vagy nem lenne ciki önismeretbe vagy pszichológushoz járni. Akár még az is lehet 2020 hozadéka, hogy paradigmaváltás következik be a nevelésben és sokan megértik, hogy befektethetünk úgy is a jövőnkbe, ha összeszedettebben tudunk működni az életben, és ki tudjuk építeni azokat az erőforrásainkat, amikre nehéz időkben támaszkodni tudunk.
