Szakértői interjúk

Pozitivitás napjainkban

2022.03.04 10.05 Írta: PPNP
pozitív gondolkodás
pozitív nevelés
pozitív pedagógia
pozitivitás
utak egymáshoz

Dr. Bányai Nagy Henriett habilitált egyetemi docens rendszeres előadója a Jobb Veled a Világ alapítvány által szervezett konferenciáknak. Előadását „Pozitivitás napjainkban” címmel osztja meg velünk március 20-án. Erről beszélgettünk.

Miért fontos számodra ez a téma, amit márciusban megosztasz a konferencia résztvevőivel? Van személyes indíttatás is benned a téma iránt?

Az előadásomban a pozitív érzelmekről lesz szó. Ez a téma közel húsz éve foglalkoztat. 2003-ban írtam a szakdolgozatomat, az érzelmi intelligencia témájából. Oláh Attila volt a témavezetőm, aki Magyarországon elsőként foglalkozott pozitív pszichológiával. Később is ő lett a témavezetőm, amikor a Phd képzésre jelentkeztem. Majd, amikor elkezdtem az egyetemen dolgozni, a pozitív pszichológiai kutatócsoporthoz kerültem, ahol egyebek mellett olyan témákat is vizsgáltunk, amelyek kapcsolódtak a pozitív érzelmek kutatáshoz is.

Mit gondolsz, mik a legfontosabb összetevők egy boldog társas kapcsolatban? Mi az, ami egészen biztosan nem hiányozhat az emberekből ahhoz, hogy működjön?

A veszekedések és konfliktusok hiányánál fontosabb az erőforrások és a pozitív kapcsolati jellemzők megléte. Ide tartozik, ha a párok megosztják egymással, ami velük történik, ha örülnek egymás sikereinek, ha szánnak időt és energiát a közös programokra. Azt gondolom, hogy az egymás iránti tisztelet és az elfogadás az, ami semmiképpen nem hiányozhat.

Bizonyos szempontból a covid megtépázta, más szempontból megerősítette a kapcsolatainkat. Szerinted lesz covid előtte és covid utáni párkapcsolati minta/probléma? Vagy ezeken a mintázatokon a pandémia alapvetően nem változtatott?

Egyelőre még nem látjuk tisztán, hogy a covid milyen jellegű változásokat fog hozni az emberi kapcsolatok területén. Most az az izgalmas kérdés, hogy hogyan éljük túl ezt az időszakot úgy, hogy közben megőrizzük a testi és lelki egészségünket. A legújabb kutatások is megerősítették, hogy a pozitív érzések, érzelmek és hangulatok lelki egészségvédő faktorként működnek ebben az időszakban is.

Sőt még a negatív érzelmek hatékony kezelésénél is fontosabb, hogy milyen gyakran élünk át apró pozitív érzéseket (pl. öröm, derű, vidámság, csodálat, ámulat, érdeklődés, szeretet, hála) a mindennapok történéseihez kapcsolódóan.

Mit gondolsz, mi lesz az aktuális téma 2023 márciusában a Boldogság konferencián?

Arra számítok, hogy fokozódni fog a mentális egészség témája iránti megnövekedett érdeklődés. A depresszió és a szorongás hatékony kezelési lehetőségei szerintem egyre nagyobb figyelmet fognak kapni.

Ha lehetne 3 kívánságod, amivel jobbá tehetnéd az emberek közötti viszonyokat, akkor mi lenne az? Több empátia? Kevesebb gyűlöletbeszéd? 

És ha csak egy kívánságod lehetne? 🙂

Ha csak egy kívánságom lenne, az a figyelem lenne, hogy figyeljünk a másik emberre is, ne csak a saját jóllétünk legyen a középpontban. Ha három, akkor a pozitív empátiát tenném mellé, ami azt jelenti, hogy örüljünk együtt a másik emberrel, ha valami jó dolog történik vele, és végül a pihenés fontosságát emelném ki. Ha túlhajtjuk magunkat és fáradtak vagyunk, nem marad időnk és energiánk a ráérős beszélgetésekre, a közös programokra, az érzelmeink megélésére, és az élet apró örömeit sem fogjuk észrevenni.

Az Utak egymáshoz című ingyenes online konferenciára ide kattintva tudsz regisztrálni.

Szeretettel ajánljuk Nagy Henriett Boldogságnapló című könyvét, amely abban segít, hogy megtanuld értékelni és megtalálni az élet apró örömeit.

Boldogsagnaplo_3D

Szülőként, vagy pedagógusként
szeretnél tenni a  gyerekek mentális
egészségének
megőrzéséért?

Mask Group 4@2x

Iratkozz fel hírlevelünkre, és kérd ingyenes kiadványunkat / minikurzusunkat!

Group 534@2x