Mindannyiunkban sürgetően van jelen a tenni vágyás, emellett pedig mindannyian küzdünk a bizonytalanság, a félelem, a kiszolgáltatottság, a frusztráció és a tehetetlenség, fenyegetettség érzéseivel is. Nagy Eszter, a Pozitív Nevelés Program koordinátora osztja meg velünk azokat a gondolatokat, amelyekkel mentálisan is segíthetünk – önmagunknak és másoknak - ebben a helyzetben.
Nekünk felnőtteknek, akikre gyerekeket bíztak, és akár a szülői, akár pedagógusi szerepünkben feladatunknak tekintjük azt, hogy megtartsuk őket ebben a helyzetben, korosztályuknak megfelelő módon szóljunk hozzájuk az Ukrajnában folyó helyzetről, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy önmagunk mentális egészségének tudatos gondozása elsődleges feladatunk. A kettő persze nem választható el egymástól, bölcsesség és türelem szükséges ahhoz, hogy egyensúlyt találjunk a kifelé és az önmagunk felé megnyilvánuló gondoskodás között. Ez utóbbival kapcsolatban szeretnénk megosztani néhány szempontot.
A sűrű hétköznapokban most még fontosabb, hogy szánjunk időt rá, hogy önmagunkhoz kapcsolódjunk! Fordítsunk figyelmet arra, hogy megfelelő módon kivezessük vagy másokkal megosszuk a bennünk felgyülemlett szorongást, félelmet, a saját bizonytalanságunkból fakadó tehetetlenség és bénultság érzést.
Mindannyian másként reagálunk a hírekre, az újabb és újabb (fél)információkra, ezért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy a környezetről, a ránk bízottakról, akár menekültekről való valamilyen fajta gondoskodás mellett ne szoruljon ki az önmagunkról való gondoskodás sem.
![pihenés pihenés](https://pozitivpedagogia.hu/wp-content/uploads/2022/03/pihenes.png)
Minél inkább ki tudjuk alakítani ennek az öngondoskodásnak az eszközeit, momentumait, minél inkább képesek vagyunk megteremteni az önmagunkra figyelés pillanatait a hétköznapok feszítő, aggasztó sűrűségében, annál stabilabban és megtartóbb módon tudunk jelen lenni a környezetünk, a ránk bízott gyerekek (és felnőttek) számára.
Mit tehetünk önmagunkért és másokért ebben a helyzetben?
Íme néhány terület és ötlet:
- Önegyüttérzés - Miközben együttérző módon viszonyulunk a körülöttünk zajló események szereplőihez, magunknak is fontos megadni az együttérzés ajándékát, amelyen keresztül engedélyt adhatunk a bennünk lévő feszültségek, összetett, feszítő érzések megélésére. Olyan módon legyünk jelen saját magunk számára, mintha a legjobb barátunk számára lennénk jelen egy nehéz helyzetben.
- Fizikai jóllét - Figyeljünk fokozottan a testi egészségünkre, erőnlétünkre, támogassuk a szervezetünket megfelelő táplálékkal, elegendő mozgással, folyadékkal és rendszeresen törekedjünk a nyugalom megteremtésére.
- Természetközeliség - Kapcsolódjunk gyakran a természethez, lehetőleg társaságban, barátokkal, családdal, bennünket is emelő és feltöltő közösségben.
- Határok tiszteletben tartása - Tudatosítsuk és tartsuk/tartassuk tiszteletben saját határainkat, kereteinket. Ugyanígy tartsuk tiszteletben mások határait is.
- Mentális öngondoskodás - Nagyon sok szinten terheljük az agyat a jelen helyzetben. Fontos beiktatni a tehermentesítésre is olyan tevékenységeket, amelyek segítenek: rendszeres séta, alkotó tevékenység, hobbi, kerti munka, játék, mozgás, valamilyen önfeledt tevékenység, ahol meg tudjuk élni az elengedettséget.
- Mindfulness, meditáció - A rendszeresen végzett mindfulness gyakorlatok, a rendszeres meditáció és a relaxációs technikák mind segítenek bennünket a jelen pillanatban lenni és lecsendesíteni a sokféleséget, külső zűrzavart.
- Elakadás esetén, vagy ha azt érezzük, túlnyúlik rajtunk a probléma, akkor fontos segítséget kérni, akár szakemberhez fordulni.
- Érzelmi öngondoskodás - Kiemelten fontos nem csak az érzelmek megélése, kifejezése (ezt is lehet többféle formában, verbális és akár nonverbális eszközökkel, vagy egy jó beszélgetés keretében), de a pozitív érzelmek keresése, a pozitív érzelmi állapotok megteremtése annak érdekébe, hogy a kibillent egyensúlyi állapoton picit javítsunk. Fontos tudatosítani, hogy bár a negatív érzések felhangosodnak, és sokkal több van most ebből a világban, de nem csak ez van, és mindig dönthetünk arról, hogy észrevesszük-e azt a jót, azt az örömforrást, azokat az apró dolgokat is, amik átmelegítik a szívünket, amik mosolyt csalnak az arcunkra. Érdemes a humort is aktiválni, mint eszközt, és a segítségével könnyedséget csempészni az amúgy sokszor nyomasztó és lehúzó hírekkel beárnyékolt napjainkba.
![ölelés (1) ölelés (1)](https://pozitivpedagogia.hu/wp-content/uploads/2022/03/oleles-1.png)
- Öngondoskodás a kapcsolatainkon keresztül - Kiemelten fontos az építő és megtartó, békét teremtő, békére épülő kapcsolatokat keresni, táplálni és önmagunkra is úgy tekinteni, mint akik mások számára lehetünk ilyen emberek.
- Spirituális öngondoskodás - Ha úgy érezzük, hogy a világban zajló események még inkább felerősítik bennünk a spirituális részünkkel való kapcsolódást, akkor lehetőség van rá, hogy aktív választ adjunk erre a bennünk lévő megmozdulásra. Ez történhet imádságon, meditáción keresztül, vagy valamilyen kezdeményezésbe való csatlakozás által.
Amikor kitört a háború, az egész ország egy emberként mozdult meg és sietett a menekült gyermekek, idősek, nők és férfiak megsegítésére. Minden önkéntes munkára, jó szóra, adományra szükség van. Csokorba gyűjtöttük azokat a szervezeteket, akiknél óráról-órára lehet tájékozódni, hogy éppen hogyan, milyen önkéntes munkával vagy adománnyal tudsz segíteni. Természetesen ez csak néhány szervezet, csoport a több ezer segítőből, akik ezekben a percekben is azon dolgoznak, hogy az otthonukból menekülni kényszerülő embertársainkat reménnyel lássák el.
![adomány (1) adomány (1)](https://pozitivpedagogia.hu/wp-content/uploads/2022/03/adomany-1.png)
- A Migration Aid | Facebook csoportban rendszeresen tájékoztatnak, hogy mire lenne szükség és ha szállást tudsz biztosítani a menekült családoknak, akkor az info@migrationaid.org e-mailcímen várják a felajánlásokat.
- Az Unicef oldalán is minden fontos információt megtalálsz arról, hogyan tudsz segíteni. Vészhelyzet Ukrajnában - azonnali segítségnyújtásra van szükség! - UNICEF
- A Budapest Bike Maffia állandó kapcsolatban van a kerületek polgármestereivel és pontos infóik vannak arról, hogy mikor mire van a legnagyobb szükség. Budapest Bike Maffia az Age of Hope-pal közösen https://www.facebook.com/events/992784384993009/
- A Magyar Vöröskereszt pénzbeli adományokat gyűjt a humanitárius katasztrófa érintettjeinek, amit a 1359-es adományvonal hívásával vagy utalva lehet továbbítani.
- Aki pénzbeli adománnyal segítene, az az adományozz.hu oldalon online átutalással vagy a 1350-es adományvonal hívásával teheti meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében.
- Az Ökumenikus Segélyszervezet is pénzadományokat gyűjt. Az adományozás ezen az oldalon keresztül lehetséges.
- A Baptista Szeretetszolgálat itt érhető el: https://www.baptistasegely.hu/hirek/kulfold/felhivas-adakozasra-az-ukrajnai-esemenyek-miatt
- Magyar Református Szeretetszolgálat https://adomany.jobbadni.hu/kampanyok/38
- ENSZ Ukrajnai Humanitárius Alapja - https://crisisrelief.un.org/t/ukraine
- Katolikus Karitász – Caritas Hungarica - https://karitasz.hu/
- Golgota Gyülekezet - https://golgotabudapest.hu/ukrajna/
- Krisna-hívők - https://eteltazeletert.hu/
- Kárpáti Igaz Szó - https://kiszo.net/2022/02/25/adomanygyujtes-indult-ungvaron-a-menekultek-szamara/
Facebook csoportok
- https://www.facebook.com/groups/994143548136400/
- https://www.facebook.com/groups/873042849706314
- https://www.facebook.com/groups/628800534458084
- https://www.facebook.com/hetibetevo/about/?ref=page_internal
Ezeken felül számtalan Facebook-csoport alakult az ukránok és a kint élő magyarok megsegítésére, ahol ruhák és szállás mellett meleg étel lehetőségeket nyújtók, fuvart vállalók és tolmácsok is jelentkezhetnek.