Kövecsesné Dr. Gősi Viktória a győri Széchenyi Egyetem Apáczai Csere János Karán docens és oktatási dékánhelyettes. A Boldogságóra program egyetemi bevezetése neki köszönhető, így ők az elsők, akik Boldog Egyetemi Kar címet nyertek el.
Doktori disszertációját a környezeti nevelés – projektpedagógia témakörből írta. Szívügye az erdei iskolai projektek kidolgozása, a Ravazdi Erdei Iskola programjának működtetése, különböző életkorú és tanulásban akadályoztatott csoportok vezetése az Erdőpedagógia projekt keretein belül. A fenntarthatóság és a megküzdés boldogságóra témakörök nagyon jól illeszkednek ehhez. Szakmai tevékenységei, írásai több, mint 90 publikációban jelentek meg. Rendszeresen tart előadásokat konferenciákon, Szülők Akadémiáján, Nyugdíjas Egyetemen, pedagógus továbbképzéseken. A Személyiségfejlesztő Akadémián azt tanítja, miként lehet az érzelmi intelligenciát kooperatív módszerekkel fejleszteni. A Magyar Pedagógiai Társaság Északnyugat-magyarországi Tagozatának elnöke, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnek, az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskola Szakosztályának, továbbá a Magyar Madártani Egyesületnek a tagja.
Hobbija a tánc, 15 éven keresztül táncolt versenyszerűen is, és a mai napig oktat táncot. A Pozitív Pedagógia Campuson megosztott gondolatait adjuk most közre.
Létezhet-e egészséges személyiségfejlődés a természettel való harmonikus kapcsolat nélkül?
Játsszunk el egy kicsit a következő gondolattal! Vegyünk egy tanórát az iskolában, amikor arra kérjük a gyerekeket/hallgatókat, hogy csukják be a szemüket és képzeljék maguk elé azt, amit hallanak. Majd mutassuk meg nekik az erdő hangjait. Vajon milyen képek, emlékek kapcsolódnak a gyerekek számára ezekhez a hangokhoz? Vajon járnak-e eleget a természetben mostanában?
A fenntarthatóság pedagógia kapcsán az elsődleges feladat, hogy az erdő, a természet által elmesélt történeteket megmutassuk a gyerekeknek.
Nem az ismeretektől érdemes elindulni, például, hogy hogyan kell szelektíven gyűjteni vagy milyen fenntarthatósági célok vannak. Természetesen ezek is nagyon fontosak, de ahhoz, hogy a gyerekeket nyitottá, fogékonnyá tudjuk tenni, ezeket a természettel kapcsolatos élményeket kell megélniük először, mert ezekkel tudunk aztán olyan magatartást kialakítani, ami a környezettudatos cselekedeteikben is megjelenik. Ahogy a XX. század elején gondolkodtak, amit védeni akarunk azt szeretnünk, értékelnünk és ismernünk kell. Ebben az első lépés a pozitív érzések megélése a természeti élmények során. Daniel Goleman a környezeti intelligenciával kapcsolatban fogalmazott meg egy gondolatot:
Fajunknak újra érzékennyé kell válnia a természet dinamikájára – annak érdekében, hogy meg tudja óvni azt.
Ehhez az ökológiai intelligenciához rendkívül fontos, hogy a gyermekeink és a természet között harmonikus kapcsolat alakuljon ki. Sokan ezt természetesnek gondoljuk, de erre vonatkozóan megdöbbentő adatok figyelhetőek meg. Richard Louv 2005-ben megjelent munkájában beszél először a természethiányos állapotról. Nem diagnosztizált betegségről van szó, hanem egy probléma felvetésről, amely azt mutatja be, hogy a gyermek és a természet közötti kapcsolat hogyan változott az utóbbi időszakban. Mind a közvetlenség, mind a szabadság, mind a rendszeresség formájában vannak változások, ami a személyiség egészére nézve nincs pozitív hatással. A testi-lelki fejlődés zavarait emeli ki Richard Louv, a figyelemzavar kérdéskörét, azt, hogy az érzékszerveinket csökkentetten használjuk, a pszichés, érzelmi betegségek aránya megnövekszik, aminek kapcsán elmagányosodás következik be. Jellemző az is, hogy az emberek nem ismerik a természetet, a jelenségeit, az összefüggésrendszerét. Ha megnézzük ma a fogyasztói társadalmat, akkor minden arról szól, hogyha valami bajod van, akkor vedd be ezt a gyógyszert, ettől leszel jobb, szebb, kiegyensúlyozottabb. Közben elfelejtjük azokat a praktikákat, amiket nagyanyáink. dédanyáink tudtak, gyakoroltak és használtak is. Azt hogy, mire jó a citromfű, a menta, azt, hogyha fáradt vagy, akkor nem a harmadik energiaitalt kell elfogyasztanod - ami a kamaszok körében elég elterjedt sajnos - hanem menj ki a természetbe, sétálj egy nagyot, mozogj, energetizáld magad! Beszélgess, figyelj oda az embertársaidra…
Fontos problémakörként jelenik meg, hogy alacsonyabb szintű önálló alkotókészséghez is vezet ez a fajta természethiányos állapot, és nyilván itt a kreatív problémamegoldás olyan szempontból is fontos, hogy társas kapcsolatainkban, a konfliktuskezelésben, az érzelmi intelligenciánk tekintetében hogyan tudjuk kezelni, hogyan tudjuk megoldani a jelentkező problémákat.
Természetesen ezek a jelenségek nemcsak az egyén személyes életében, hanem a családon túl, a közösségi térben is megtapasztalhatóak.
A kutatások alapján sajnos egyértelműen látszik, hogy hogyan változott a gyerekek ismerete a természetről az utóbbi időszakban.
Egy felmérés során a gyerekeknek a közvetlenül a környezetükben élő növényfajokat és pokémon figurákat mutattak és ezeket kellett felismerniük. Az eredmény önmagáért beszélt! A 4 évesek 32%-a ismerte fel a vadon élő fajokat és 7%-uk a Pokémon figurákat, a 8 évesek 53%-ban ismerték fel a fajokat és 78%-ban a televízióból ismert figurákat. Látható ebből, hogy ahogy nő a gyerekek tv előtt eltöltött időszaka, úgy változnak az adatok is. Egyre inkább eltávolodnak a környezettől, így az ezzel kapcsolatos ismereteik is átalakulnak.
Látható, hogy a 16 évesek 86%-a viszont 10 fajból 3-nál többet már nem tudott felismerni.
Az iskolások nagyon sok ismeretet kapnak a tanórákon a különböző tantárgyak keretein belül, de a kérdés az, hogy ezek az alapinformációk hogyan épülnek be a tudásukba, mennyire képesek ezeket alkalmazni, mennyire tudják az összefüggéseket meglátni, és , az „ősi tudás” az őket körül vevő természeti környezetről hogyan jelenik meg az életükben.
A természethiány egyik következménye az is, hogy az érzékszerveinkből kevesebbet működtetünk és ezen a területen csökkentettebb működés jön létre. Hogyha nem a természetben vagyunk közvetlenül, hanem például televízión vagy monitoron keresztül figyeljük az erdőt, akkor egyszerre csak a látás és a hallás kerül középpontba és a többi terület: a tapintás, a szaglás, a közvetlen élmény és az abból való feltöltődés háttérbe szorul. Elrettentő adatokkal találkozhatunk arra vonatkozóan, hogy milyen kevés időt töltenek a gyerekek a természetben.
A televízió mellett most már az egészen pici gyermekeknél is komoly időterhelést jelent az okoseszközök használata. Ezek mind azt az időt csökkentik, amit a gyerekekkel a természetben, a szabad levegőn vagy akár az erdőben tudnának eltölteni. Ugyan a 9-11 évesek 71%-a néz természetfilmet, amire azt gondolhatnánk, hogy ez milyen jó, hiszen ez is pozitív hatás az ember számára, viszont nagyon érdekes dolgot is tapasztaltak a kutatások, hogy ez a fajta tapasztalás nem motiválja a gyerekeket arra, hogy kimenjenek a természetbe és közvetlenül felfedezzenek. Inkább passzív befogadással tekintik meg a természetfilmet és nem viszi őket tovább aktivitásra.
Ezzel szemben, ha kimennek a természetbe és közvetlenül tapasztalják meg, akkor ott a látás, a hallás, a tapintás, a szaglás is megjelenik, amivel egy olyan komplex, közvetlen élményt kapnak, ami az érzékszerveiket is sokkal inkább mozgósítja.
Ma már a szabadban eltöltött idő rengeteget csökkent, ami nagyban eltér például a szüleink életmódjától, akik iskola után ledobták a táskákat és mentek ki a játszótérre, a falu szélére vagy akár a ligetbe játszani. Ma kiskamaszokat alig látunk a tereken, mert nagyon sokan tanulnak, rengeteg különórára járnak vagy akár a számítógép előtt ülnek. A közlekedésben is sok dolog változott. Amíg a nagyszülőkre jellemző, hogy 71%-uk gyalog vagy kerékpárral járt az iskolába, addig ma ez nagymértékben lecsökkent.
A gyerekeknél megjelenik a túlstrukturált időbeosztás, és a saját, szabadon eltölthető idő a ’80-as évektől a 2000-es évek elejéig 16%-os csökkenést mutat.
Vekerdy Tamás emelte ki mindig, hogy sajnos ma nagyon sokszor már az óvodáskorban is topmenedzser képzés zajlik, tehát a szülő számára is az a jó iskola vagy óvoda, ahol mindenféle különórák és egyéb foglalatosságok vannak. Ez pedig nagyon veszélyes tud lenni, mert ahhoz, hogy valaki egészséges felnőtt személyiséggé váljon, fontos, hogy a gyermekkort, a szabad játékot– és én hozzákapcsolnám nagyon szorosan – a természettel való harmóniát, meg tudja élni, és gyerekként tudjon élni, ne pedig egy felnőtt életével és időbeosztásával.
